Ezt olvasta már?


5 kötelező animációs film Miyazaki mestertől!

Összegyűjtöttük Hayao Miyazaki munkásságának szerintünk 5 legékesebb gyöngyszemét, amelyet mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a japán kultúra és így a japán animációs filmek (animék) világa iránt.

Azok, akik jártasak az anime animációs film műfajának szcénájában és magában az anime fandomban biztos, hogy ismerik azt a nevet, amely – nem csak – az én véleményem szerint a zsenialitás szinonimája: Hayao Miyazaki. Bár azt is megmerem kockáztatni, hogy talán azok is hallották már Miyazaki mester nevét, akik egy filmjét sem látták. A Chihiro Szellemországban című filmjével úgy gondolom nagyon sokan kerülhettek interakcióba és a legtöbb emberből hasonló érzelmeket és reakciókat váltott ki az Oscar-díjas animációs film, amely révén a rendező beleírta magát a filmművészet történelmébe.

Összegyűjtöttem Hayao Miyazaki munkásságának szerintem 5 legékesebb gyöngyszemét, amelyet mindenképpen érdemes megnéznie mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a japán kultúra és így a japán animációs filmek (animék) világa iránt, azoknak, akik filmkedvelők és egy kis kuriózuma vágynak és azoknak is, akik rajonganak a japán kulturális termék iránt, de véletlenül még nem látták valamelyik filmjét!

A mesterről röviden

Hayao Miyazaki 1941-ben született Japán fővárosában, Tokióban. Már korán érdeklődést mutatott a mangák (japán képregény, amelyet jobbról balra lapozva kell olvasni az európai és amerikai képregény-hagyományokkal szemben) és az animék iránt így 1963-ban, 22 évesen csatlakozott a Toei Animation nevű japán animációs és filmstúdióhoz. Miyazaki in-between művészként dolgozott, ami annyit jelent magyarul, hogy “köztesezés”. Ekkor az animációk még fóliákon készültek így a kulcsfázisrajzolók rajzolták meg egy-egy szereplő legfontosabb mozdulatait, amely kulcsfázisok közötti fázisokat ki kellett tölteni, amely feladat a fiatal Miyazaki munkája is volt. Később Isao Tahakata rendezővel kezdett el kollaborációs munkákban részt venni.

1985-ben Isao Tahakatával és Tosio Suzikuval együtt megalapította a Ghibli Studiot, amelynek égisze alatt született jó néhány anime mestermű, nem csak a mester keze által.


5 Miyazaki-alkotás, amely kötelező


5. Totoro – A varázserdő titka (My Neighbor Totoro)

Az 1988-ban bemutatott film a háború utáni japánban játszódik és egy professzor, illetve annak két kislányáról szól, akik új helyre költöznek az erdő közvetlen szomszédságába. A természet és az ember kapcsolata itt is megjelenik, ahogy az Miyazaki számos művére jellemző. Itt azonban nem a konfliktus a kapocs a két "fél" között, hanem pont a szeretet, a kedvesség. A gyerekek kapcsolatba kerülnek az erdő szellemével, Totoroval, aki egy hatalmas macska-medve-nyúlszerű lény, aki szeret aludni, termetes teste ellenére nagyokat ugrik és bármikor képes hívni a Macska-buszt (egy hatalmas macskát, amelynek teste maga az utastér) amely villámsebességgel érkezik egyik helyről a másikra. A lányok édesanyja kórházban lábadozik, a professzornak pedig dolgoznia kell egy közeli városban, így a lányok sokat vannak egyedül. Az ő kalandjaikat követhetjük végig Totoróval az oldalukon, aki játékos kedvességével szórakoztatja a lányokat és szalad segítésükre, amikor bajba kerülnek.

Ez Miyazaki talán egyik legkedvesebb meséje, amely tényleg teljes egészében gyermekszemnek és léleknek készült a maga játékosságával és gyermeki ártatlanságával. Totoro a megtestesült természet, amely iránt hálával kell lennünk hiszen kölcsönösen a hasznunkra és segítségünkre van. Miyazaki zseniális tanmeséje a természet szeretetéről szól és arról, hogy tisztelünk kell azt és hálával tartozunk neki.

A Totoro hat díjat zsebelt be összesen, köztük a Mainichi Film Award és Blue Ribbon Award díját is.

4. Nauszika – A szél harcosai (Nausicaä of the Valley of the Wind)

Nehéz volt mérlegelni, hogy a Nauszika vagy A vadon hercegnője kerüljön a harmadik helyre, de végül a Nauszika csúszott le ide, pedig Miyazaki 1984-es animéjében is egy rendkívüli disztópikus vízió ölt testet a vásznon, ahol szintén előkerül az ember-természet konfliktus, amelyben az emberek azok az önző, erőszakos és felelőtlen lények, amelyek önnön érdekeik miatt pusztítják vagy akarják elpusztítani a jelen esetben egyébként látszólag kártékony természetet.

A film egy posztapokaliptikus jövőben játszódik, ahol a Tűz Hét Napja, egy emberek által elindított apokaliptikus háború eredményeként létrejött toxikus dzsungel, mérgező fák, növények lepik el a földet és hatalmas bogarak fenyegetik a csekély számú megmaradt embereket, akik különböző királyságokban élnek. A film főszereplője Nauszika, a Szél Völgyének ifjú hercegnője, aki különös és kíváncsi kapcsolatot ápol a mások által ellenszenvet kiváltó mérgező növényekkel és gigászi bogarakkal.

Tolmékia királysága egy ősi fegyvert akar bevetni a kolosszus rovarok és mérgező erdők együttese, a Pusztulás tengere ellen, hogy véget vessen az emberiség kihalásához vezető fenyegetésnek. Nauszika azonban rájön egy titokra, amely fényt vet a Pusztulás tengerének megoldására és meg kell akadályoznia, hogy a tolmékok bevessék a hatalmas, ősi fegyvert a mutáns rovarok ellen.

A film 6 díjat nyert el, köztük a 7. Anime Grand Prix legjobb anime kategória díját is.

 

3. A vadon hercegnője (Princess Mononoke)

Az 1997-es “A vadon hercegnője” című Miyazaki anime volt az első olyan munkája a rendezőnek, ahol kvázi háromdimenziós számítógépes grafikát alkalmaztak a hagyományos japán animációs filmkészítési technikák mellett, hogy például olyan eddig nem tapasztalt látványeffekteket vigyenek vászonra, amelyre azelőtt nem nagyon volt példa animébe.

A mese egy japán történelmi korszakot (Muromacsi-kor) idéző mű, amelyben az emberiség és természet ma is aktuális csatája zajlik ezzel is társadalomkritikát mérve a nézőkre Miyazaki. A filmben a világot hatalmas erdők borítják és fantasztikus elemekkel vannak kiegészítve, mint az állat formájú istenek és az Erdő Szelleme, amely élet és halál ura.

A film főszereplője eleinte egy fiatalos harcos fiú, Ashikata, aki faluját megvédve megöl egy démonoktól és gyűlölettől megzabolázott vadkan istent, amelyhez hozzáérve átok alá kerül, amely szépen lassan felfogja emészteni a testét és a lelkét ezzel halálra ítélve őt. A fiúnak el kell hagynia faluját, miközben ő falujának utolsó “nemesvérű” sarja.

Elindul a távoli keletre, hogy az Erdő Szellemét megkeresve az átok gyógyírére leljen, de útja alatt belekeveredik az Erdő Szellemének erdejének természetfeletti őrzőinek és annak erőforrásait végletekig kiaknázni akaró Vasváros lakóinak konfliktusába. Ekkor találkozik San-nal, a farkasleánnyal, aki ember mégis az erdőben él az istenek között. Ashikata célja az emberek és a természet harmóniájának visszaállítása, amely mindig csak ideiglenes volt, a háború lassan felemészti az erdőt és az Ashikatán lévő átok is sürgetően terjed.

Miyazakinak ez a filmje is számos díjat elnyert, főleg Japánban így például a film megjelenésének évében a legjobb rendező és az Isihara Judzsiro-díjat is hazavihette a Nikkan Sports Film Díjátadón. Azért Amerikában sem maradt el a film elismerése, hiszen 2000-ben a legjobb hangvágásért Golden Reel Awardot, valamint Golden Satellite Awardot, 2001-ben pedig Szaturnusz- és Nebula-díjat nyert.

 

2. A vándorló palota (Howl’s Moving Castle)

A vándorló palotát Wynne Jones regényének adaptációjaként készítette el Miyazaki. A film egy I. világháború első hónapjaira hajazó hangulatban játszódik, már nem olyan értelemben, hogy a környezet, és a történelmi események az animébe lennének ágyazva, de a társadalmi közhangulat egyfajta vihar előtti csendet tükröz, mint amikor az emberek eleinte valóban örültek annak, hogy háború lesz a történelem során.

A világot varázslók, boszorkányok és mindenféle mágusok járják, akik sok esetben ide vagy oda, az ellenséghez vagy a királysághoz húznak. Ennek a filmnek is egy fiatal lány, Sophie a főhőse, aki egy kedves, ártatlan és szerény kalapkészítő. Nagy nőcsábász, veszélyes varázsló hírében áll egy Howl nevű, szép varázsló, aki elvileg felfalja a gyönyörű lányok szívét miután elcsábította őket.

A kis szürke Sophie egynap összetalálkozik a városban Howl-lal, aki éppen akkor érkezik, amikor a lány egy szűk sikátoron keresztül nővéréhez igyekezve a városban állomásozó katonákba botlik, akik egyfajta rejtetett, nem egyértelmű, de sejtető “erőszakkal” közelednek a lány felé és szavakkal inzultálják. Howl megmenti és Sophie ámultba kerül attól mennyire más a varázsló, mint ahogy azt a pletykák mondják.

Egy féltékeny boszorkány, a Puszták Boszorkánya, akinek Howl szívére fáj a foga, féltékenységében - mivel szolgái a varázsló nyomában voltak, amikor megmentette Sophiet - megátkozza a kalapkészítő lányt, aki öreg asszonnyá változik. Keserűségében a lélekben fiatal, de az átok miatt öreg néni Sophie elindul a pusztába, hogy minél távolabb kerüljön a várostól. A pusztában Howl mozgó kastélyába botlik, amelyet egy tűzdémon irányít és a nagy szél miatt bemegye a külön mozgó épületbe.

Az öreg asszony ezután házvezetőnőként kezd el dolgozni Howlnak, aki Calciferrel a tűzdémonnal és Markl-lal a varázslóinassal él együtt. Az idő elteltével a szerelem egyre inkább megtörni látszik az átkot és Howl kezd rájönni, hogy az öreg asszony ki is valójában.

A háború közben egyre inkább elfajul és egyre véresebb és aljasabb lesz, amit Howl szeretne megállítani, aminek azonban nagy ára van. A szerelem, a varázslat, a háború, és a külsőségek sokszor lényegtelen mivoltának animációs filmje ez, amiben egy bátor lány nagymama testben vívott harcait és kalandjait követhetjük végig.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlán díjra jelölték és Arany Osella díjat vihetett haza. Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film kategóriában, de nem tudta elnyerni úgy, mint a Chihiro Szellemországban.

 

1. Chihiro Szellemországban (Spirited Away)

A Chihiro Szellemországban Miyazaki talán legelismertebb, leghíresebb, legsikeresebb és merem állítani legjobb műve. Film főhőse egy 10 éves kislány, aki szüleivel éppen egy új városba költöznek, amit Chihiro nem fogad túl nagy lelkesedéssel hiszen ott kell hagynia nem csak rég lakhelyét és otthonát, de iskoláját és barátait is, akiktől kapott egy csokor virágot és azt szorongatva kezdődik el a film. Ezután úgy tűnik a három tagú család eltévedt és a karakán apuka egy erdős úton akarja lerövidíteni az utat, hogy eljuthassanak még a költöztetők előtt az új házukba.

Már ekkora szemünk elé tárul a Miyazakira és a Ghibli Stúdióra jellemző gyönyörű látványvilág, amely szinte már életre kel a képernyőn keresztül. A természet, a fák, a virágok, a legapróbb lényegtelen szinte semmitmondó háttérdíszlet is olyan részletességgel van ábrázolva, hogy az sokban hozzájárul a film zsenialitásához. A legapróbb részletekig minden egyes képernyőn megjelenő tárgy ki van dolgozva, ezzel is azt sugallva mekkora munka rejlik a film mögött.

Ezután akadályba érkezik a család és nem tudnak tovább haladni a négykerék meghajtású autójukkal így gyalog folytatják az utat egy érdekes nyöszörgő épület sötét alagútjában, ahonnan kellemes mégis baljós szellő fúj. Chihiro már ekkor hangot ad érzései és intuíciói által sugallt ellenszenvének végül mégis megindulnak az ismeretlenbe. Mikor átérnek egy gyönyörű, néhány romos épülettel és fura, két arcú szobrokkal tarkított zöld mezőre jutnak, ami igazából már egy szellemvilág. Chihiro szülei ínycsiklandó ételekre bukkannak az egyik épületbe és lakmározni kezdenek, amelynek következményei meg is lesznek. Chihiro magára magad végül, amikor is kezd alkonyodni és megjelennek a szellemvilág különös lakói. Kétségbeesetten, delíriumos álomnak képzelve próbál meg visszaszaladni autójukhoz, de az alagút már sehol csak egy hatalmas vízfelület.

Ekkor jön segítségére egy látszólag helybéli fiú, aki később instrukciókkal ellátva megmondja Chihirónak hogyan tud munkát szerezni a szellemvilág és annak fürdőházának vezető boszorkányától Yubabától, és megmenteni szüleit. Chihiro bátoráságának rögös útját követhetjük végig, ahogy a szellemvilág isteneinek luxus wellness központjában próbál meg a túlélésért küzdeni és megmenteni szüleit.

A Chihiro Szellemországban 2011-ben a Japán filmfesztivál legjobb film díját vihette haza. Rá egy évre 2002-ben a Berlini filmfesztiválon elnyerte az Arany medve-díjat is. Majd 2003-ban a filmművészet legrangosabb díját is hazavihette, amikor a legjobb animációs filmnek járó Oscar díjat zsebelhette be.

Az érzelmeket, a kalandot, a szeretetet, a kitartást, a fantasy stílusjegyeit, a japán kultúrát és a tanmesét helyezi bele az anime kontextusába, amely által egy teljesen új - animációs - filmművészeti stílust teremt meg, egyedi ábrázolással, Miyazaki-stílussal felruházva, amelyet csak még jobban színesit a Ghibli Stúdió égisze alatt létrehozott számos gyönyörű képzeletbeli vagy valós elemeken alapuló tájkép. Miyazaki egyik véletlenszerű vagy pontosan tudotos sajátossága filmjeiben, hogy a legtöbb animében a főhős karaktere egy lány vagy egy nő. Persze a férfiak is megjelennek erőteljes mellékszereplőként vagy másodhegedűs főszereplőként, de a prímet mindig a női nem képviselői viszik (Chihiro, Sophie és a többi).

Talán úgy is nézhetjük, hogy nem feltétlen a lányok/nők a film főszereplői, de mégis rájuk helyeződik nagyobb hangsúly, főleg, hogy legtöbbször ezek a karakterek inkább tizenéves lányok mintsem nők. Ennek talán az az oka, hogy Miyazaki filmjeit elsősorban gyerekeknek készíti, de azok tartalma, kontextusa és szimbolikája messze meghaladja sok esetben a gyermekek befogadóképességét. Az animációs filmek hangulatában és egyes jeleneteiben úgy érezhető ezek az animék (vér ábrázolása, ambivalens nyomasztó karakterek, háború és a szörnyek, különös lények sokszor ijesztő antropomorf ábrázolása) felnőtteknek készültek, amit azonban olyan módon megcáfolt a rendező, hogy az ő alkotásinak elsődleges célközönsége a gyerekek.

 

lockkerdee







0
0
0

hírek innen, onnan

Több száz termék lett olcsóbb az Ikeában, közönségkedvencek is vannak a leárazott áruk között

Több mint 700 bútor és lakberendezési kiegészítő ára csökken tartósan, egyes termékeknél több ezer forintot spórolhatunk.

Elképesztő összeggel emelkedett a kórházak adóssága a nyáron

A vidéki egyetemi klinikák sokmilliárdos tartozást görgetnek maguk előtt, a megyei kórházak is millliárdokkal adósodtak el.

Túlárazott nyuszimotorok miatt kutatott több helyszínen a Nemzeti Nyomozó Iroda

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közölte, hogy több helyszínen is kutatásokat végeztek kedden a nyuszimotor néven...

Elhunyt Édouard Balladur, Franciaország volt miniszterelnöke

Kilencvenhét éves korában elhunyt Édouard Balladur korábbi francia miniszterelnök - jelentette be családja kedden.

Elismerte az EU-s vezető: nagy bajba került Ukrajna, Brüsszelnek azonnal lépnie kell

Ukrajna jelenleg komolyan küzd a légvédelmi elfogórakéták hiányával, az EU országainak oda kellene adniuk Kijevnek a lejárathoz közeli...

Tisza-kormány: rengeteg pénz került az államhoz, átalakulnak a kormányzati feladatok, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284...

Szomorú térkép érkezett Magyarországról, súlyos a helyzet hazánk egész területén

Az idei év augusztusában tovább fokozódott az amúgy is súlyos aszály, mivel a sokévi csapadékátlagnak csupán töredéke hullott le az...

Meguntad a régi farmerodat? Ilyen sokféleképpen születhet ujjá

A fenntartható divat térnyerésével a farmer upcycling – vagyis a régi darabok kreatív újrahasznosítása – az elmúlt években kilépett...

Nagy változások jöhetnek az iskolákban: ezt ígérte Magyar Péter a tanévkezdésre

Nagyobb szabadság a tanároknak, kevesebb adminisztráció és kötelező mérés, önállóbb iskolák, valamint a kritikus gondolkodásra és...

A 32 fokos hőséget brutális zivatarok vágják haza - Erre a két vármegyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést

Bár visszatér a kánikula és a napsütés, az ország bizonyos pontjain hivatalos riasztás lép életbe a lecsapó zivatarok miatt. Itt a...

Újra lendületet kaphat a magyar szélenergia – de nem mindenki örül a feltételeknek

Több mint 700 megawattnyi új szélerőmű csatlakozhat a magyar villamosenergia-hálózathoz, az iparági szereplők viszont több olyan...

Újra keresik azokat a történeteket, amelyek közelebb hozzák Magyarország valóságát

A Szentkirályi Balázs-díjat idén is annak a médiatartalomnak ítélik oda, amely a legtöbbet tesz azért, hogy jobban megértsük az ország...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

Nem Károly vagy Katalin: ez a személy tartja kordában a "beképzelt" Vilmost

Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.

0