Ezt olvasta már?

0

66 millióból újulnak meg Szekszárdon a ravatalozók és a halotti búcsúztatók helyszínei

A szekszárdi önkormányzat 16 millió forintos önerőt különített el a megyeszékhely két ravatalozójának felújítására, előtetők építésére – minderről a legutóbbi közgyűlésen döntöttek a városvezetők.


hirdetés

Az összesen 66 millió forintos beruházáshoz a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványtól (JETA) nyert támogatást az önkormányzat. A városvezetés kötelességének érzi, hogy ne csak a megyeszékhely közterei legyenek gondozottak, hanem a temetők is. Régóta felmerülő igény, hogy a szolgáltatási infrastruktúra kialakításával, fejlesztésével méltó körülmények között tudják leróni kegyeletüket a szertartásokon résztvevők.

 

A megvalósítandó korszerűsítés keretében megújul egyebek mellett az újvárosi és alsóvárosi ravatalozó épületek tetőszerkezete, új előtető épül a bejáratok elé, a külső ravatalozás díszburkolt téren történik majd. Emellett a belső terek is megújulnak. Ezen kívül a Rákóczi utcai sírkertbe mintegy egymilllió forintból az ország egyetlen harangöntő mestere, az aranykoszorús Gombos Miklós készít új harangot.

 

A munkálatok ideje alatt mindkét temetőben ideiglenes helyen tartják majd a halottbúcsúztatásokat: Újvárosban a régi kápolna, míg Alsóvárosban egy egyedi legyártású kegyeleti sátor lesz a szertartások helyszíne.

 

A kivitelezés mindkét temetőben július 22-én, hétfőn kezdődik, a beruházás várható befejezésének dátuma szeptember 30.

 

 

 

 

forrás: kadarka.net







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szarvasgomba célú erdőtelepítés

Termeszthető a szarvasgomba? Hogyan? Mennyi bevételt lehet ebből realizálni? Jelenleg pályázat is fut rá! Érdemes belefogni? Ezekről...

Itt vannak a 2020-as emelt szintű érettségi tételek történelemből

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2020-as emelt szintű érettségi tételeket történelemből is. Itt a lista.

Mi az a Revolut? Ez is úgy jár nálunk, mint az Uber?

Mi az a Revolut alkalmazás, amiről sokan beszélnek, fizetnek vele, és miért akarják a bankok megadóztatni? Tényleg ingyenes, vagy vannak...

Több tucatnyian kirándultak éppen a fehér-szigeti vulkánnál, amikor kitört

Az Északi-sziget keleti partvidékétől mintegy 50 kilométerre található tűzhányó közepes hevességgel tört ki. A hatóság...

Köd előttünk

Kettészakad ma az ország az időjárás mentén, délen akár tíz, északon jó, ha egy fok lesz.

Így került bele Orbán Viktor a Donald Trump elnökségét fenyegető botrányba

Orbán Viktorról több befolyásos amerikai diplomata is azt állította az elmúlt hetekben, hogy többek között ő hangolta Ukrajna ellen...

Meghalt az amerikai tévésorozatok sztárja

René Auberjonois Los Angelesben lévő otthonában hunyt el tüdőrákban, 79 éves volt.

Habkarika - ti is a karácsonyfára aggattátok?

Az édes habkarika az ehető karácsonyi díszek vonalát képviselte gyerekkorunkban.

Szenzációs kiárusítás indul karácsony előtt

Színes aukciós kínálat várja ezen a héten az érdeklődőket, a megfizethető ajándékokat keresőket és segíteni vágyókat éppúgy mint...

A demencia típusai és a várható életkilátások

A demencia kifejezés olyan gyűjtőfogalom, amely számos szellemi leépüléssel járó kórképet foglal magába. A demencia tünetei közé...

Karcsúsító, nőies télikabátok telt idomokra: 20 ezer forint alatt

Olyan XL-es, vagy annál nagyobb méretben is kapható télikabátokat mutatunk, melyek gyönyörűen kiemelik a derekat.

0

Sport

Ez a nehézsúlyú MMA: az utolsó másodpercekben KO-zta ellenfelét, miután végig hátrányban volt

Jairzinho Rozenstruik igazolta az MMA-közhelyet, nehézsúlyban valóban elég egy ütés a sikerhez.

DVSC-Honvéd: Kassai döntése nagy vitát generált - videó

Herczeg András is beszélt az esetről.

A Barcelona lenyűgöző összjátéka után sarokkal rúgott csodagólt Suárez

Gálázott a Barcelona a Mallorca ellen, Suárez pofátlanul nagy gólt rúgott, a friss aranylabdás Messi mesterhármasig jutott.

Mintha csak Klicskót láttuk volna

A szombati év mérkőzésén Anthony Joshua visszavette nehézsúlyú öveit.

Ezt az eredményt a hollandok sem akarták elhinni

A német válogatott legyőzte a hollandokat a női kézi-vb-n.

Valósággal szétszakadt a UFC-harcos arca a hatalmas ütésektől - videó

Jairzinho Rozenstruik már a második korábbi nehézsúlyú világbajnokot intézte el 2019-ben.

Jó erre ébredni: magyar sikerrel indult a vasárnap reggel

A magyar női kézilabda-válogatott 34-26-ra legyőzte Argentína csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság alsóházi rájátszásában, vasárnap.

Összeszedte magát a magyar válogatott - Rasmussen értékelt

Női kéziseink nyolc góllal legyőzték Argentínát.

Duplázott Liu Shaolin - olyat tett, amit magyar versenyző még soha

Liu Shaolin Sándor megnyerte a második 500-as távot is.

Gerard Piqué zseninek hiszi magát, de a teniszvilág máris átkozza

A Barcelona világbajnok sztárja egy eurómilliárdos birodalom ura. Maradhatott volna annál, amihez ért?

Kilencgólos előnyről vesztettek pontot a spanyolok a kézilabda-vb-n

A németek legyőzték Hollandiát, a románok nagyon kikaptak az oroszoktól.

0

Bulvár

Hatalmas szél jön: kilenc megyére adtak ki vészjelzést

Ráadásul újra fagyni is fog jövő héten.

Így a legkártékonyabb a mikró: ha ezt tapasztalod, ideje lecserélni

Ezt ellenőrizd, hogy biztonságosan használhasd a mikródat.

Kiderült, miért nem mosolygott soha Karády Katalin

A melankólia nagyasszonya utolsó interjújában árulta el, miért nem tükröződött az arcán egyszer sem a boldogság.

Félresikerült karácsonyfák - besírsz a röhögéstől.

Néha a türelem fogy el, máskor a muníció a lényeg, hogy tudjunk nevetni magunkon is, ha az alábbiak netalán velünk történnének meg!

A Modern Talking szőke sztárját ma már lehet, fel sem ismernéd - A 65 éves Dieter Bohlen így megváltozott

Így néznek ki napjainkban a '80-as évek legjóképűbb férfi énekesei.

Nem azért forralták régen a bort, mert finom volt: miért kezdték el készíteni a téli italt?

Gusztustalan oka van, miért kezdtek forralt bort gyártani: ma viszont mindenki imádja.

Nem fürdik, smucig, fogat sem mos - alkalmazottak mondták a világsztárokról

Lady Gaga, Charlize Theron, Kim Kardashian - mindegyikről kiderült valami titok.

Lassítja az öregedést a szeretkezés, de csak ha elégszer csinálod. Mutatjuk, mi a minimum.

Nem mintha még külön indokot kellene rá keresni, de a szexnek számos kedvező élettani hatása van, amit régóta ismerünk: segít csökkenteni a vérnyomást, megszünteti a stresszt, de még a jobb alváshoz és az erősebb immunrendszerhez is hozzájárul, amellett, hogy természetesen a partnereddel is közelebb érezhetitek magatokat egymáshoz, ha aktív szexuális életet éltek. A jó tulajdonságok azonban itt még nem érnek véget.

Sokkoló hír: a reptéren vesztette életét a világhírű rapper - Nicki Minaj partnere volt, a budapesti koncerten...

Tragikusan fiatalon, minden bizonnyal agyvérzés következtében vesztette életét a tehetséges rapper, Juice Wrld.

Heti horoszkóp deccember 9-től 15-ig: a Kost öröm éri, a Vízöntő szerelmes lesz

Pozitív hetet jósol a heti horoszkóp, főleg szerelmi téren.

Péterfy Gergely: "Berágott a mi kis gulyás-Napóleonunk"

Szerinte a rezsim minden kritikus hangot el akar némítani.

blogmorzsák

Kábítószer kereskedelem a „balkáni úton“

Az Europol 2019. évi jelentése súlyos és aggasztó megállapítá­sokat tartalmaz.

Így maradj mentálisan erős egy szakítás után!

A nassolás és az alkohol csak pillanatnyi örömöt okoznak. Ezek a tippek viszont tartós és pozitív változást!

Szent család vagy sokkal inkább egy igazán emberi család?

Mi a baj a „kereszténydemokrata” családképpel?

A hetedik napon pihenjünk meg mi is

Csaba testvér arra buzdít minket, hogy álljunk meg és gyönyörködjünk az életünkben.

Pozitív várakozás

Ádvent a várakozásról szól, azonban ez a foga­lom az utóbbi időkben negatív jelentéssel társult.

Ananászos vanília pie

Relatíve egyszerű amerikai pite, amit biztosan sokan szeretnének kipróbálni.

Buddha tál az új trend

Ahogy elnézem a tálakat, olyan 5-6 óránál tovább egyiknek sem tart az elkészítése.

Beszélhetünk-e önálló KDNP-ről?

A demokrácia alapelveire hivatkozva akarja megváltoztatni a Fidesz a frakcióalakítási szabályokat az országgyűlésben.

„Nem adom a Katonát!“

Mire kell nekik egy színház, amikor ők egy végtelenített Nélküledet akarnak hallgatni szlovák whiskyvel, szotyival?

10 hasznos tanács izraeli utazáshoz

Egy izraeli utazás előtt nagyon sok kérdés merülhet fel. Prakti­kus tanácsok saját tapasztalat alapján.

Habos álomsüte­mény mogyoróval a közepén

Mintha apró boldogságszéru­mok rejlenének min­den falat­já­ban. Csupa hab, csupa meglepetés!

Karády az embermentő

Karády Katalint hőstettei sem mentették meg Rákosiéktól. Menekülni kényszerült.

0