Ezt olvasta már?

Szegedi kettős gyilkosság: dr. Vitálist körözik

A 28 éves férfi egy szürke Mercedesszel menekült el. Ha látják, ne próbálják meg feltartóztatni, csak értesítsék a rendőrséget!


A Duna House 289 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 289,4 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el 2021 első negyedévében, ami 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, árbevétele 3 százalékkal 2,54 milliárd forintra nőtt - közölte a cég.


hirdetés

A jelentés szerint a csoport az első negyedévben jelentősen javította eredményességét, tisztított core EBITDA-ja (adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 471 millió forintot tett ki, 27 százalékkal meghaladva a tavalyi első negyedévit. A számviteli konszolidált EBITDA 433 millió forint volt, 18 százalékkal több a 2020. azonos időszakinál.

A növekedés motorja az első negyedévben az ingatlanközvetítő tevékenység volt, amelynek jutalékvolumene Magyarországon 30, Lengyelországban 60 százalékkal bővült a franchise és a saját irodás közvetítésben egyaránt. Magyarországon a lakóingatlanok piaca erős aktivitással kezdte az évet, részben az állami családtámogatási programoknak és a Covid-19 miatt átalakuló keresletnek köszönhető - írták.

Az ingatlanközvetítő hálózat jutalékbevételei (franchise) 36 százalékos éves növekedéssel 3,386 milliárd forintot értek el. A belföldi részesedés ebből 2,48 milliárd forint, a lengyelországi 816 millió forint volt, 93 millió forint pedig a csehországi tevékenységből származott.

A saját tulajdonú irodák üzemeltetése 490 millió forint jutalékbevételt hozott, ami 37 százalékos növekedés.

A közvetített hitelek volumene 6 százalékkal 73,6 milliárd forintra nőtt a negyedévben, elsősorban a lengyelországi 8 százalékos bővülésnek köszönhetően. Magyarországon az erős kereslet ellenére stagnált a volumen az elhúzódó hiteligénylési folyamatok miatt, így itt a következő negyedévben várható bővülés.

A jelentés szerint a MyCity ingatlanfejlesztési üzletágon belül a Forest Hill projekt tovább csúszik a koronavírus-járvány, a munkaerőhiány, az építőanyag árak emelkedése és a nyersanyaghiány következtében.

A Duna House-csoport 2020-ban 1,33 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 24 százalékos növekedés az előző évhez képest, árbevétele 15 százalékkal 9,09 milliárd forintra nőtt.

A Duna House részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A pénteki kereskedést 1,91 százalékos gyengüléssel, 410 forinton zárta papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 450 forint, a legalacsonyabb 298 forint volt.







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Mégsem költözik be az erzsébetvárosi zeneiskola a Damjanich utca 4-be

Ez az az épület, amiről a télen lemondott a Freeszfe Egyesület a zeneiskola javára.

Kiirtották a pingvineket egy ausztráliai szigetről a védelmük miatt oda telepített tasmán ördögök

A fajmentési program keretében a Maria-szigetre költöztetett ragadozók szó szerint felfalták a korábban több mint 3000 egyedet számláló...

Amit sosem lenne szabad kiposztolnod a facebook faladra

Fontos tudni azt, hogy nem szabad az egész életünket nyilvánosság elé tárni a Facebookon: az alábbi dolgokat soha ne tedd ki az adatlapodra.

Fotó: Szijjártó lecserélte a luxusjachtot

A külgazdasági és külügyminisztert nyaralás közben kapták lencsevégre.

Tóth Andi úgy focizik, mint egy igazi profi. – Csak kevesebb ruhában

Tóth Andi megmutatta, milyen a labdaérzéke.

Már tudni, min múlik a következő lezárás

A koronavírus delta variánsa elkezdte letarolni Európát, de a fertőzések emelkedése helyett a döntéshozók most arra figyelnek, hogy a...

Koronavírus: lassult a járvány a szomszédban is

Ukrajnában az elmúlt öt napban folyamatosan lassult a koronavírus-járvány terjedése, hétfőre már alig több mint háromszáz új beteget...

Kezdődik az allergiások kálváriája: készülj a tüsszögésre, köhögésre, szemviszketésre

Az elmúlt öt évben a felmérések szerint megduplázódott az allergiások száma, és ma már a lakosság 30-40 százaléka produkál...

Topcsapatok jelentkeztek be az Eb egyik legnagyobb felfedezettjéért

Könnyen lehet, hogy heteken belül aláír a Premier League-be vagy a Serie A-ba Roman Yaremchuk.

Sport

Lenézik a németek a magyar válogatottat a sorsdöntő Eb-meccs előtt

Szerintük a Puskás Aréna közönsége nélkül sebezhetőnek tűnik Marco Rossi csapata.

Marco Rossi elárulta, hogy a meccsek után miért nem megy oda a magyar szurkolókhoz

A szövetségi kapitányt meghatja az a szeretet, ami a szurkolóktól kap.

A magyar szurkolók közellensége vezeti a magyar-német Eb-meccset

Az orosz bíró fújta a sípot 2016-ban az Izland elleni Európa-bajnoki mérkőzésen.

Fiola Attila felesége és kisgyermeke gólörömét mindenkinek látni kell

Örömkönnyeket hullatva rohant hozzájuk a lelátóhoz.

Euro 2020: a franciák meglepően nyilatkoztak a magyarok elleni döntetlenről

Didier Deschamps le is vezette, hogyan kerülhettek volna hat ponttal a csoport harmadik helyére.

Maszkviselési ultimátum a szurkolóknak a német-magyar Eb-meccsen

A Bundesligára is hatással lehet, ha a drukkerek nem tartják be a kötelező maszkviselést.

Német–magyar: megkaptuk a bírót, akit egy életre megutáltak a magyar szurkolók az előző Eb-n – Botrány volt a ...

Ezen a az Európa-bajnokságon sincs szerencsénk a bíróküldéssel. A szerda esti, Németország–Magyarország Eb-meccsre megkaptuk azt az orosz Szergej Karaszjovot, akire jól emlékezhetünk az öt évvel ezelőtti Eb-ről.

Távozni akar a Real Madridtól a négyszeres BL-győztes sztárfocista

A Manchester United már ajánlatot is tett a játékosért.

München hivatalosan is kéri az UEFA-tól, hogy szivárványszínű stadionban fogadhassa a magyar válogatottat

A müncheni polgármester, Dieter Reiter hivatalos levelet ír az UEFA-nak, hogy a müncheni Allianz Arénát a Németország-Magyarország Eb-meccs előtt szivárványszínűre világíthassák ki.

Az UEFA vizsgálatot indított a magyar szurkolók viselkedése miatt

Az UEFA vizsgálatott indított a Magyarország-Franciaország Európa-bajnoki csoportmérkőzés kapcsán.

Döntött az UEFA. Kiderült, megbüntetik-e a válogatott focistát, amiért szivárványos karszalagot viselt

Nyon – Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megszüntette a vizsgálatot, amelyet Manuel Neuerrel, a német válogatott világbajnok kapusával szemben indított.

Itt az igazság! – Korábbi edzője tálalt ki a Real Madrid sztárjáról

Tegnapi híreinkből, tartalmainkból szemezgettünk.

0

Bulvár

Fokozódó hőség és pontos zivatar-előrejelzés

Rövidtávú időjárás előrejelzésünk hétfő éjfélig nyújt útmutatást. Megmutatjuk a legvalószínűbb forgatókönyvet.

Geri, te kussolj most! - ezt írják szurkolók Karácsony Gergelynek

Karácsonytól Fekete-Győr Andráson át Gyurcsány feleségéig a futballellenes baloldali politikusok hirtelen a sikeres focistáknak próbálnak hízelegni.

„Nem hiszed el. A jóképű színésznek ferdén lóg a farka.” – A tárgyiasító, szexista szalagcímekről

„Fogják az adott nőt, és atomjaira szedik. Lihegnek, nevetnek rajta. Bedobják a közösbe, hadd lihegjen és nevessen más is. Ha nagyon rezeg a léc, hozzáfűzik, hogy amúgy gyönyörű.”

„Sírva jöttem el a fodrásztól”

Baleknak is gyenge vagyok: ezt az érzést próbálom leküzdeni, amikor megírom a frizura-sztorimat. Lassan növő, nem túl erős hajam már a vállamat bizgerálta, amikor a Covid utáni nyitáskor beállítottam egy fodrásza

Az Orbán-kormánynak is üzent Ferenc pápa

Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap, a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az

Heti horoszkóp június 21-től 27-ig: a Szűz jó hírt kap, az Oroszlánt öröm éri

A következő napok jó híreket tartogatnak a horoszkóp szerint.

Szomáliából menekült, mára topmodell lett belőle Magyarországon - Rea Milla divatmodell egy csodás divatanyagb...

Gyakran mondják, hogy egy kép többet ér ezer szónál! Ezzel a legtöbb esetben egyet is értünk, de a kivétel talán erősíti a szabályt! Néha sokkal többet fog mondani, jelenteni egy kép, ha ismerjük a történetét,

Szegedi kettős gyilkosság: dr. Vitálist körözik

A 28 éves férfi egy szürke Mercedesszel menekült el. Ha látják, ne próbálják meg feltartóztatni, csak értesítsék a rendőrséget!

Nagyon rossz hír érkezett a külföldi nyaralás előtt állóknak

Azok, akik külföldi nyaralást terveznek nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis tovább gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Elkezdtek félni a politikusok, akik már látták az ufójelentést

Elvileg június 25-ig kell nyilvánosságra hozni.

blogmorzsák

Ritkán látott fotók a múltból

Kivégzést játszó gyerekek a polgár­há­borúban, kubai katona a benn­szülött foglyaival, indokínai katonák Albániában és sok más érdekes fotó.

A világ legjobban kereső sportolói

Négy sportoló 100 millió dollár fölötti éves bevétellel. És nem Messi vagy Cristiano Ronaldo áll az élen. De akkor ki?

A Brazil Nemzeti Múzeum szörnyű katasztrófájának története

A helyi média előre megjósolt tragédiaként kezdte emlegetni a tragikus balesetet.

Házi készítésű húsos burek

Rendkívül laktató és ropogós finomság.

Szétröhögték Jeff Bezos űrhajóját – és igazuk van

Egy ausztrál tévétársaságnál élő adásban kaptak röhögőgörcsöt a műsorvezetők – és a felvétel alapján igazat kell adnunk.

Mötley Crüe: Lányok! Lányok! Lányok!

A fülbemászó rocksláger, amely megannyi sztriptízbárnak hozott forgalomnövekedést.

Beszél-e az EU az energia nyelvén

A fokozódó geopolitikai versengés közepette az EU-nak sürgősen választ kell adnia energiaszükségleteinek fedezésére.

Amerre a szem ellát, virágok borítják a Káli-medencét

A tanúhegyek ölelésében fekvő Káli-medence a Balaton-felvidék különleges része. A terület szépsége egyedülálló.

Bravó, született egy döntetlen

A realitás meg továbbra is az, hogy csoport­utolsóként fogunk kiesni.

Egy magyar pultos egy napja Svájcban

A munka nem könnyű, de a pénz némileg kárpótol. Mennyire ütötte meg a járvány és érte-e hátrányos megkülönböztetés?

A NER rendszere az ösztöneinkre építve összemos mindent

Racionális érvek nincsenek a törvények mögött.

A 234-es toronyszámú Királytigris

Hát így néz ki manapság, mife­lénk a magyar szabadság és füg­getlenség.

0