Ezt olvasta már?


A Lakható Szekszárdért Közhasznú Egyesület működtetheti a Tolna megyei CSEÖH irodát

Újabb 20 civil szervezet nyerte el a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház címet. A nyertes pályázók csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumában vehették át az elismerést.

Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház címbirtokosi okleveleket adott át Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára. Az ország 19 megyéjében és külön a fővárosban feladatot ellátó Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házak (CSEÖH) működéséről a Civil törvény rendelkezik.

Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házat nyílt pályázat keretében kiválasztott civil szervezetek működtethetnek, a pályázaton kiválasztott szervezetek három évre nyerik el a minisztérium támogatását.

Illés Boglárka úgy fogalmazott: a hálózat esélyórákat tart, információt szolgáltat. Az a cél, hogy megértő, egymást támogató, biztonságot nyújtó, társadalomban éljünk. Kijelentette: az önkéntes házak ezek megvalósításáért dolgoznak.

Mint mondta, a hálózatnak rendkívül fontos a stabilitás, ezért is döntött úgy az államtitkárság, hogy törvényi hátteret teremt; három évet rögzítettek a jogszabályban annak érdekében, hogy a szervezeteknek kiszámítható, stabil működést biztosítsanak. Mint mondta, 2017-ben a civil törvényben nevesítették is a hálózatot, így a döntéshozók is megerősítették, hogy a munkára szükség van.

Tolna megyében a Lakható Szekszárdért Közhasznú Egyesület nyerte el a címbirtokosi oklevelet, melyet Réger Balázs az egyesület elnöke vehetett át. Ezáltal a Lakható Szekszárdért közhasznú Egyesület az elkövetkezendő három évben lehetőséget kapott a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház stabil működéséhez, illetve a szakmai munka folytatásához.

 

forrás: kadarka.net







0
0
0

hírek innen, onnan

Meghalt egy munkás, miután lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről

Az ipari alpinista a helyszínen életét vesztette.

Nem mindegy, hogyan nyúl hozzá az új kormány a NER-cégekhez, mondja a bankvezér

Az ING Bank vezérigazgatója szerint a következő időszakban könnyű lesz nagyot hibázni.

Novák Katalin új céget alapított

Miután az ex-köztársasági elnök tavaly ősszel belépett a családja jól menő vállalkozásába, idén májusban velük közösen új...

Tragikus hírek az almáról

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az...

Nevetünk és menekülünk előle: még mindig rejtély, miért vagyunk csiklandósak

Bár a tudósok régóta vizsgálják, még mindig nem lehet pontosan tudni, miért vagyunk csiklandósak.

Lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről, meghalt egy ipari alpinista

Szakértők bevonásával nyomoz a rendőrség.

Brotox: egyre népszerűbbek a töltések és beavatkozások a férfiak körében is

Egy ideje már nemcsak a nők ülnek be a rendelőkbe azért, hogy egy kicsit frissebbnek, fiatalabbnak vagy karakteresebbnek lássák magukat a...

Az 5 szeretetnyelv a hálószobában: Te tudod, hogy a párodnak mire van igazán szüksége?

Gary Chapman szeretetnyelv-elmélete évtizedek óta segít párkapcsolatokban eligazodni abban, ki hogyan éli meg és fejezi ki a szeretetet.

Rejtélyes ajtót találtak egy 4000 éves egyiptomi sírban – különös célt szolgált

Újabb különleges régészeti felfedezés gazdagítja a Szakkaráról ismert ókori emlékek sorát. A kutatók egy olyan temetkezési kápolna...

Beragadhatnak az anticiklonok: veszélyben Európa víz- és élelmiszer-ellátása

A 2026-os szélsőséges nyár hátterében nem feltétlenül csak a felmelegedő légkör ismert hatásai állnak. Tim Palmer klímakutató...

55 millió eurót fizetett az Aston Villa a PSG 18 éves tehetségéért

Unai Emery támadószekciója nagy erősítést kapott

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

0