Ezt olvasta már?

0

A Magyarságkutató Intézet azonosította a Hunyadiak és a Corvinok genetikai örökségét

Magyar-horvát nemzetközi kutatásban, a Magyarságkutató Intézet vezetésével archeogenomikai vizsgálatokkal határozták meg a Hunyadi-leszármazottak genetikai származását - közölte a Magyarságkutató Intézet pénteken az MTI-vel.


hirdetés

A közleményben emlékeztettek, hogy a magyar történelmi uralkodóházak vizsgálatait 2014-ben Kásler Miklós indította el munkatársaival, majd azokat a Magyarságkutató Intézet folytatta.

A Hunyadi-ház archeogenetikai vizsgálatát 2020-ban kezdeményezték, majd egyeztettek a varasdi püspökkel, és felnyitották Horvátországban a lepoglavai sírt, amely Hunyadi Mátyás fiának, Corvin Jánosnak és unokájának, Corvin Kristófnak a sírhelye.

A Magyarságkutató Intézet munkatársai az extrém körülmények között végrehajtott mintavétel során sikeres DNS-izolálást hajtottak végre, az elvégzett radiokarbon kormeghatározás pedig megerősítette a régészeti és történeti adatokat - írták.

Újgenerációs szekvenálással meghatározták a sírban fekvők maradványainak teljes genomszekvenciáját, amely mindkettőjüknél széles eurázsiai elterjedtséget mutatott. Jelezték: az apa-fiú genetikai kapcsolatot klasszikus módszerekkel és teljes genomadatokkal is megerősítették.

Hangsúlyozták: a vizsgálatok rámutattak arra, hogy a Corvinok ősi európai genom-összetételűek, a legnagyobb genetikai hasonlóságot a szintén a Kárpát-medencéből eredeztethető európai neolit mintákkal és az ősi magyarországi neolit és rézkori mintákkal mutattak.

Arra is kitértek, hogy mindkettőjük anyai vonalának genetikai eredete összeegyeztethető az édesanyák történeti adatokból ismert származásával.

A kutatásban a Magyarságkutató Intézet, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet, a horvát Kulturális és Médiaügyi Minisztérium és az atlantai Praxis Genomics LLC szakemberei vettek részt, az eredményeket a Heliyon nemzetközi szakfolyóiratban közölték - áll a közleményben.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Több pénzed lesz jövőre, ha 5 szabályt betartasz az új évben

Anyagilag 2022 nem a te éved volt, és szeretnéd, hogy 2023-ban több pénzed maradjon? Akkor fogadd meg az alábbi taktikákat, amelyek...

112 rendőrségi épületet zártak be, 17-et végleg

A használatban maradt épületekben sem szabad telefont tölteni, vizet melegíteni, kávét, teát főzni.

Pajzs app: íme egy játék a gyanús online tartalmak könnyebb felismeréséhez

Gyerekeknek szóló webalkalmazást készített a kritikai médiaműveltség iskolai fejlesztését segítő Idea Alapítvány. A 13-15 éves...

Sarka Kata karácsonyi fények között mutatta meg kerek idomait - Fotó

A gyönyörű édesanya ezúttal Londonba utazott.

A Magyar Zene Házát immár globálisan elismerik

Számos korábbi szakmai díj után a Magyar Zene Háza az amerikai Architecture MasterPrize (AMP) versenyén elnyerte az Architectural Design of...

Nyílt levélben kérik Novák Katalint, hogy ne írja alá a szociális törvény módosítását

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nyílt levélben kéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szociális törvény...

Szörnyű halált halt a sármos magyar olimpiai bajnok kardvívó

Ki volt Petschauer Attila, akiről A napfény íze egyik főszereplőjének alakját is mintázták?

Tovább nő Rogán hatalma

Sportban terjeszkedik a miniszter.

Videón, ahogy rózsaszín tangapapucsot lop egy kígyó

Lehet, hogy csak a flip-flopért jött.

Saját ürülékét etették meg tanárai egy 5 éves kisfiúval

A gyermek speciális nevelést igényelt, mégis kegyetlenül viselkedtek vele.

Sport

A katari hatóságok nemigen tűrhetik azt, ahogyan ez a horvát szurkoló megjelenik a meccseken

A korábbi Miss Horvátország, polgári nevén Ivana Knöll egyáltalán nem fogja vissza magát, amivel még a muszlim ország törvényeit is megsérti.

Már 16 millióan látták a szexi atlétáról készült videót

Most mondjuk azt, hogy nem véletlenül? Nem véletlenül.

Fürdőruhában pózolt az utcán, letartóztathatják a vb legszebb szurkolólányát

Hiába figyelmeztettek a házigazdák, a horvát szépségkirálynő nem bírta ki vetkőzés nélkül, ki is toloncolhatják.

Megalázta Cristiano Ronaldót, most megszólalt a ghánai csatár

Elöntötték az érzelmek az első vb-gólja után.

Tízezrek zokogtak minden idők egyik legdrámaibb vb-meccsén

Irán a 98. és a 101. percben szerzett góllal verte meg a semmit sem mutató Walesi csapatot. Az Egyesült Államok ellen a továbbjutásért játszhatnak az irániak.

A szánalmas Kataron és a nevetséges Bale-en röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

A házigazda katari csapat Szenegáltól, míg Wales meglepetésre Irántól kapott ki.

Mutatjuk az iráni meccs hihetetlen végjátékát

A hosszabbításban három perc alatt született két gól.

Újabb véres jelenet az irániak meccsén

Már az első negyedórában ápolni kellett.

0

Bulvár

Elképesztő videó került elő Orbán Viktor fiatalkorából – az apja nagyon megverte anno, ő pedig egész másképp k...

Orbán Viktor inkább Magyarország miniszterelnöke lett, pedig nyugodtabb életre vágyott.

Négy napra leáll az egyik magyar bank, utalni sem lehet

Jó néhány szolgáltatás nem lesz elérhető.

Itt nem lesz atombombázás: olyan mordult rá Putyinra, akire kénytelen hallgatni

A világ egyik szuperhatalma végre konkrét lépésekre szánta el magát.

Megjött a hajó, amivel Európa befűt az oroszoknak

A Neptune képes arra, hogy kirakodás előtt visszaalakítsa légneművé a cseppfolyós állapotban érkező gázt.

A Kúria ledobott bombája végrehajtások tízezreit söpörheti el

Mentőövet kaphatnak a végrehajtás alatt álló devizahitelesek egy precedens értékű döntés miatt.

Naponta ennél céklát, ha tudnád, mit tesz a testeddel

A cékla a közelmúltban superfood minősítést kapott, és ha unod is már ezt a terminust, bebizonyítjuk, hogy mennyire kiérdemelte ezt a kategóriát. Sokan nem tudnak eltekinteni a cékla jellegzetes földízétől, de ha

A nap képe: ezer forintért adják a tejet ebben a budapesti áruházban

Bio és 3,5 százalékos, de az ártól akkor is lehidaltunk.

Így dolgoznak a magyarországi zsebtolvajok: megdöbbentő felvételt tett közzé a rendőrség

A karácsonyi időszakban különösen óvatosnak kell lenni a bevásárlást intéző embereknek.

Ilyen látvány most Ukrajna az űrből: megdöbbentő képet tett közzé a NASA

Még az űrből is jól látszódnak az Ukrajnában zajló háború következményei.

Ez nonszensz: benézte a hivatal Attila rendszámát, többé nem is adnak ki ilyet

A Nyelvtudományi Kutatóközpont szakértői szerint a rendszám önkényuralmi rendszereket idéz. Hogy mi vaaaan?

blogmorzsák

Mi a baj a génpiszkált műhússal?

Jön az Impossible Burger! Érdemes megfontolni a műhúsokkal szemben felmerült kritikákat is.

Ez az egyik legolcsóbb napelemes lámpa - ház, garázs, terasz köré is jó

Ügyes megoldás, hogy spórolj a rezsin: 0 Ft-ból üzemel, nagy erejű.

Száguldás, e-roller-szerelem

Mi a helyzet az elektromos rollerek szabályozá­sá­val?

Hogyan segítsünk a rezsi-generációnak?

A Covid után most itt a gazdasági válság, amivel a fiataloknak is kezdeni kell valamit. Néhány tipp, amivel segíthetünk!

0