A Super Bowl 2017-ben érkező új filmek előzeteseinek tömkelegét mutatta be!
Az idei 51. Super Bowl nem csak a sportrajongók számára de a filmstúdiók és a Netflixnek is nagy hasznára vált illetve örömet okozott a 2017-ben várva várt filmek rajongóinak is! - Pécsi Napilap -
Harminc másodpercenként 5 millió dollárba került a reklámidő az idei Super Bowl-on, amelyet talán nem meglepetés, hogy a Marvel Studios vagy a Netflix simán kifizetett zsebből, hogy 2017-ben érkező nagy durranásaikat több mint 70 ezer ember képébe tolják!
Az előzetesáradatban, többek között, megjelent A Karib-tenger kalózai franchise-nak ötödik alkotásának első hosszabb előzetese a: Salazar bosszúja, amely ígéretesnek tűnik a rém unalmas, semmitmondó, felszínes és erőltetett negyedik rész után. Egy sokkal sötétebb hangulatú filmet fogunk kapni, legalábbis eddig úgy néz ki az előzetes alapján. Stílusos természetesen a Logan óta felkapott Johnny Cash szám miatt is, amely hatásvadász módon fogja meg a nézőket:
A Netflixen tavaly debütáló Stranger Things is kapott egy kisebb kedvcsinálót ezzel is a sorba beálló Netflix által.
Igen, a Logan előzetes is megvillantotta újból adamantium karmait pontosan 30 másodpercre, 5 millió dolláros Grace SB reklám.. ja és természetesen, hogy ne felejtsük el: Rater R, R besorolás, de azért örülünk neki!
John Wick 2. Hát ezelőtt úgy állok, hogy bevallom nem túlzottan érdekel, akció, lövöldözés, gyilkolás értelmetlen, erőfitoktató és sportszerű módon. Azért üt, John Wick megmardul és még több embert tervez kinyírni, stílusosan és elegánsan természetesen.
Az egészség ellenszere (The Cure of Wellness) első pillantásra egy Viharsziget 2.0 fejlesztésnek tűnhet, de szerintem ez annál sokkal stílusosabb és "freakybb" horror mint azt gondoljuk. Már az előzetese magával ragadja a nézőt és elülteti a gondolatot a fejében, mi is történik a svájci elmegyógyintézetben.. őőő akarom mondani regenerációs üdölőközpontban. Parancsoljanak:
Fate of The Furious címen jön a Halálos iramban már nem is tudom hányadik része, de már nem igazán számít ha jól sejtem, azért mégicsak világszerte nagy bevételeket hoz a franchise, így ők sem maradhattak ki a Super Bowl buliból. Tengeralattjárós-autósüldözés és Vin Diesel-hez kötelező tartozékként jéró lehetetlen akció jelenetek tömgeleg. BÁMM!
A Baywatch remake-je is adott egy kisebb ízelítőt a Zac Efron tökéletes teste és a Trónok harca Hegyéhez hasonló Dwayne ROCK Johnson szereplésével. Lépjünk tovább, de azért íme:
ÉLET! Sci-fi horror, egy újonnan felfedezett, földönkívüli létformáról!
Michael Bay ötödik Transformers-e: Az utolsó lovag. Hát, meglássuk.. Anthony Hopkins-ot is megfűzték, hogy szerepeljen benne, talán húzó név lesz, vagyis biztosan..
A galaxis őrzői 2. Fckin' Yeah! Itt a csapat és bővül egy pár új taggal! Reméljük megüti az előző film hangulatát, egy kis kedvcsináló ha nem lettek volna elegek az eddig előzetesek:
És végül de nem utolsó sorban az anime-ből készült filmadaptáció, a Ghost in the Shell (Palackba zárt szellem), Scarlett Johansson-nal:
lockkerdee
hírek innen, onnan
A Charlie angyalai fekete hajú bombázója ma: Lucy Liu 57 évesen is természetes szépség
A Chralie angyalai fekete hajú sztárja, Lucy Liu ma is elképesztően szép.
Ma még kitart a napsütés, de közeleg a hidegfront és a zápor – Így fest a hét első felének időjárása
Még kitart a kellemes nyári idő, de már látszanak a változás első jelei. A hét első felében ugyan még a napsütésé lesz a főszerep,...
Elég a bankkártya, vagy kell a készpénz is? Így működik a fizetés a Magyar Nagydíjon
Készpénz vagy kártyás fizetés? Elég egy érintés, vagy készülni kell kessel is a Hungaroringre? Itt a Magyar Nagydíj fizetési kisokosa.
Ezeket a négy évszakos gumikat válaszd 2026-ban
Egyre népszerűbbek a négy évszakos gumik, két teszt alapján mutatjuk, melyikeket érdemes megvásárolni, és melyikeket kell kerülni, ha...
Kétmillióan tomboltak Madrid utcáin minden idők legnagyobb győzelmi ünnepén
Még Shakira is csatlakozott a bulihoz, de csak videóüzenettel.
Új gumit rendeltél? Attól még kaphatsz használtat.
Olvasónk használt abroncsokat kapott a megrendelt újak helyett, az igazi probléma azonban csak ezután kezdődött. A panaszát közel 4...
A szív szakad meg: ezt kéri Magyar Pétertől a kis Noel, akinek az édesapja meghalt a kigyulladt kamionban
Felébresztették az altatásból azt a kisfiút, aki az édesapjával együtt a múlt héten szerdán balesetet szenvedett az M3-as autópályán...
Elég volt a botrányokból és a hiányzásokból: rendet teremt Forsthoffer Ágnes a parlamentben
Szigorúbb szabályokat, hatékonyabb fegyelmi rendszert és következményeket ígér a rendbontó, illetve indokolatlanul hiányzó...
Trump szerint nem fogják letartóztatni Benjamin Netanyahut, amikor az Egyesült Államokba érkezik
Néhány nappal korábban Zohran Mamdani, New York polgármestere arról beszélt, vizsgáltatja, elrendelheti-e az izraeli miniszterelnök...
Darázscsapda házilag: így készíts hatékony csapdát egyszerű, otthoni eszközökből
Tudtad, hogy pár perc alatt, otthoni eszközökből is készíthetsz hatékony darázscsapdát? Mutatjuk a legjobb módszert és csalikat...
Forsthoffer Ágnes 70 négyzetméteres szolgálati lakást kap, nemet mondott a fényűző rezidenciára
Forsthoffer Ágnes összegezte az elmúlt 72 napban végzett tevékenységét, és a vele kapcsolatos közérdekű információkat is.
Sokan nem tudják, millió forintos veszélyt rejtenek az elektromos rollerek
Pillanatok alatt összejöhet egy évekre szóló súlyos anyagi teher.
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Mo Szalah a Premier League sztárcsapatához igazolhat, ez fájni fog a LIverpoolnak
Londonba tart az egyiptomi világklasszis.
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Lionel Messi teljesen összetört, ritkán lehet így látni az argentin szupersztárt - Kövesse a világbajnoki döntő utózöngéit élő hírfolyamunkban.
Kövesse a világbajnoki döntő utózöngéit élő hírfolyamunkban!
Eltemették a magyar sport megismételhetetlen legendáját, egy korszak szállt vele sírba
Öcsi bácsi, Isten vele!
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.
Így menekítették a pénzüket a NER milliárdosai, Magyar Péter lecsapott rájuk
Vége a NER egyik kedvenc adóelőnyének.
Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre
Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.
Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről
Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.
Ez a 4 csillagjegy, aki 2026 augusztusában sok pénzhez fog jutni
Egyes csillagjegyek hihetetlen pénzösszeghez fognak jutni augusztusban.
Magyar Péter szópárbajba kezdett elődjével, Polgár Juditot kellett megvédenie az óellenzéktől
Polgár Judit csak rövid ideig lehet köztársasági elnök elsőre, Magyar Péterék dolgoznak az ügyön.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


