Ezt olvasta már?


A Szekszárd került közelebb a döntőhöz

Későn kapcsolt a ZTE.

A mérkőzés elején Mccall pontjaival kezdett a KSC, majd a 2. percben Koizar is beköszönt (4-2). Theodoreán hármasa után Gáspár Dávid időt kért. Jeffery egy közelivel kezdte meg a pontgyártást, majd Studer hintett egy újabb távolit. A 4. percben Jeffery hármasával zárkóztak a vendgek, de Studer újabb hármasával már tíz pont volt a Szekszárd előnye (17-7). Nem sikerült elkapni a ritmust a ZTE-nek, nem úgy a hazaiaknak, akik Bálint hármasával növelték előnyüket. A hazaiak lendülete nem tört meg a folytatásban sem és Mccall és Kis pontjaival már 17 ponttal vezettek (24-7). A 8. perc elején Parker törte meg a másik oldal gólcsndjét. A negyed végéig még egy duplát szerzett amerikai center, amit Szalay Virág is megtoldott egy közelivel. Hazai oldalon Gereben és Oblak szerzett egy-egy kosarat. A KSC magabiztosan vezetett (27-13)- írja tudósításában a ztenkk.hu.

 

Kapkodva kezdték a csapatok a második negyedet. Egy perc elteltével Pavel szerzett egy büntetőt (27-14). Hazai oldalon Bálint mindkettő büntetőjét bedobta, majd Oblak hármasával úgy tűnt leszakítja ellenfelét a kupagyőztes (32-14). A negyed felénél egyre jobban összeállt a ZTE védekezése. Jeffery igazi vezére volt a csapatnak. Előbb egy duplát, majd egy triplát is szerzett (34-19). A 17. perc elején Oblak közelijével, majd Mccall büntetőjével tartotta előnyét a KSC (37-19). A negyed hajrájában egyre pontosabban támadtak az egerszegi lányok. Pavel duplája után Jeffery és Szalay is szerzett egy –egy távolit (41-27). Hegedüs-Őri Györgyi öt büntetőt értékesített, plusz Parker szerzett egy duplát. A félidő utolsó támadásából Hegedüs-Őri szerzett egy távolit, ezzel négy pontra csökkentve a hátrányunkat a nagyszünetre (41-37).

 

Mccall büntetőire Jeffery válaszolt, majd újabb Mccall pont után Parker is betalált a szekszárdi gyűrűbe (45-41). Kapkodva játszott mindkét csapat. A 24. percben Gereben, majd kicsivel később Silva büntetőivel távolodott a KSC (49-41). Pavel duplája után a negyed felénél Gereben újra csak büntetőből tudott eredményes lenni. Védekezésben remekelt a ZTE, de a támadás befejezései nem sikerültek. A 26. perc elején Pavel egy büntetőjével zárkóztak, majd az üresen maradt Studer Ági szerzett egy könnyű ziccert. A 28. percben Szalay Virág dobott egy duplát, majd faultolt, de Kis Virág nem tudta bedobni a büntetőit. Hosszan támadhatott a Szekszárd és Studer egy hármassal 10 pontra növelte a különbséget (56-46). A 29. perc elején Jeffery kiszorított helyzetben szerzett egy duplát majd Koizar büntetőivel 6 pontra zárkóztunk (56-50). A negyed utolsó kosarát Mansare szerezte (58-50).

 

Bálint Réka duplájával kezdődött a záró negyed, majd Mansare értékesített egy büntetőt Parker szabálytalansága után (61-50). Koizar a támadóidő végén egy palánkos hármassal válaszolt, majd labdaszerzés után a büntetővonalra állhatott, de csak egyik dobása ment be (61-54). Sok szabálytalanságot vettek észre a játékvezetők, így sokat állt a játék. A vendégek letámadással próbálták megzavarni a hazaiakat. A 32. percben Gorjanácz faultja után Oblak büntetőzhetett, majd Parker szerzett egy közelit. Tapadt a ZTE a hazaiakra, de Studer hármasa jókor jött a Szekszárdnak (69-59). A negyed felénél Koizar ismét csak egy büntetőt értékesített, majd Jeffery faultja után időt kért Gáspár (69-60). A rövid taktikai szünet után Gereben csak egyik büntetőjét dobta be, majd egy kihagyott dobás után Parker is kipontozódott. A 35. percben Gereben újabb büntetőivel távolodtak a hazaiak (72-60). A 37. perc elején Pavel szerzett betörésből kosarat, amire Mccall egy közép távolival felelt (74-62). A Studer büntetője és Bálint közelijére Szalay Virág még egy büntetővel felet, kialakítva a végeredményt (77-65).

 

forrás: bb1.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Már a harmadik legnagyobb a történelemben: elképesztő méretűre duzzadt az amerikai költségvetési hiány

Az Egyesült Államok költségvetési hiánya a 2026-os pénzügyi évben közel 2000 milliárd dollárra emelkedett, ami az elmúlt öt év...

Megvannak az Eurojackpot nyerőszámai

Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti...

Egy elnökválasztáson múlhat, hogy megmenekül-e a világ legnagyobb esőerdője

A brazil kormány legfrissebb adatai szerint történelmi mélypontra süllyedt az amazóniai erdőirtás mértéke, a mérések 1988-as kezdete...

Börtönből üzent családjának az NKA-ügyben letartóztatott volt államtitkár

Október 16-án a KDNP a budapesti Belvárosi plébániatemplomba hirdetett „fogolykiváltó imát”.

Trump elszólta magát, jobban bízik a zsarolásban, mint a választási győzelemben

Az elnök állítása szerint terhelő információkkal rendelkezik Hillary Clintonra, Joe Bidenre és Barack Omabára, amelyeket eddig nem akart...

Minimálbér: 14 százalék helyett csak 6 százalék alatti emelést adnának a munkáltatók

A korábban tervezett 14 százalék helyett akár 6 százalék alá is csökkenhet a minimálbér 2027-es emelése – számolt be az RTL Híradó....

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink...

Újra kell írni a biológiakönyveket? Kiderült a sokkoló igazság az évszázadok óta rejtőző tavi tokhalról

Eddig úgy hitték, csak 150 évig élnek, de egy új kutatás bebizonyította, hogy a tavi tokhalak életkora a 400 évet is elérheti. Az...

Csonka András Az Árulók legújabb száműzöttje: „A szorongás napról napra erősebb lett bennem”

Ekkora szeretettel még nem száműztek feltételezett gyilkost Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban műsorában, mint Csonka Andrást a...

Lecsap A Kísértés korábbi nőcsábásza – Máté máris izgulhat a párjáért

Az előző évadban több lányt elcsábító Bazsi A Kísértés mostani szezonjában is megjelent kísértőként, és ezúttal sem várt sokáig...

Orvosmeteorológia: szombaton Szibéria felől érkezik egy front, de ez melegfront lesz

Északkeletről ront ránk a melegfront, ami igen szokatlan jelenség.

Megmutatta ritkán látott testvéreit Kasza Tibi - fotók

Egy hónapig élt a világ másik végén felesége és kislányai nélkül Kasza Tibi, ennyi ideig zajlott ugyanis a TV2 népszerű realityje, a...

0

Sport

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

0
0

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért

A reggeli italok nemcsak a szervezet hidratáltságára lehetnek hatással, hanem a telítettségérzetre és a vércukorszintre is. Mutatjuk, melyik a 10 legjobb reggeli ital a jó vércukorértékekért.

Ferihegyi takarítás: Orbán Viktor öccse a választás után kiszállt a stratégiai bizniszre hajtó cégből

Lapunk úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt nem hirdették ki.

Újszülöttet hagytak egy telefonfülkében: 32 évvel később olyat tett, amitől az egész világ meghatódott

Az egész 1994. április 30-án, kora hajnalban történt Nyugat-Londonban. Egy védtelen, újszülött csecsemőt hagytak egy hideg telefonfülkében. A baba állapota egyre romlott, azonban a sors közbeszólt. Joe Campbell akko

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

0