Ezt olvasta már?


A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára vasárnap Budapesten.

Palkovics László a sajtótájékoztatón felidézte: 2011-ben tűzték célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8. osztályos tanulói számára. Ezt egészítik ki most a középiskola első évfolyamával. Értékelése szerint ez a "legdrágább" évfolyam a családok számára, mivel több olyan könyvet is megvásárolnak ilyenkor a diákoknak, amelyeket a későbbiekben még több évig használnak.

Az államtitkár közlése szerint szeptembertől 1 millió 18 ezer diák kapja majd ingyenesen a tankönyvet, köztük az 1-9. évfolyamosok, valamint azok, akik jogosultak erre a kedvezményre. Ez az állam számára 2,4 millió forint többletköltséget jelent - tette hozzá.

Palkovics László hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a családoknak minél kisebb terhet jelentsen a gyermekek iskoláztatása, különösen az iskolakezdés.

Szólt arról, hogy a 2013-2014-es tanévben 614 ezer gyerek kapott ingyenesen tankönyvet, köztük nem csak az akkori első osztályosok, hanem azok is, akik alanyi jogon voltak jogosultak térítésmentes tankönyvellátásra. A 2016-2017-es tanévben már 733 ezren kaptak térítésmentesen tankönyvet, ez a teljes diáklétszám 67 százalékát jelentette: valamennyi alsótagozatos diákot, nemzetiségi, illetve gyógypedagógiai képzésben résztvevő tanulót, továbbá azokat érintette, akik alanyi jogon voltak jogosultak erre.

Palkovics László emlékeztetett arra is, hogy az állam megvásárolt két korábbi tankönyvkiadót, amellyel az volt a célja, hogy a finanszírozást hatékonyabbá tegye. Átrendeződött az állam és a családok közötti tehereloszlás is: a 2013-ban még 15 milliárd forintos tankönypiac felét az állam, felét a családok állták. Ez az összeg 2016-ban 3 milliárd forinttal csökkent, a 12 milliárd forintos összegből 7,3 milliárd forintot az állam finanszíroz.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tíz év klímaígéret után: minden adat azt mutatja, vesztésre állunk

A párizsi klímaegyezmény aláírása óta eltelt évtizedben a klímaváltozás gyorsabban súlyosbodott, mint ahogy a világ képes volt...

Rejtélyes, csillagászati értékű aranykincset fedezett fel egy férfi a kertjében

A hatóságok csak találgatják, hogy kerülhetett oda.

Piros, sárga, zöld... fehér?. Ilyen lehet a jövő közlekedési lámpája

A forradalmi újítás az lenne, hogy a szokásos piros, sárga, zöld hármast egy negyedik, fehér lámpával is kiegészítenék.

Megkóstolnád a dinoszauruszhúst? Ilyen lehetett az íze

Ha a dinoszauruszok visszatérnének a Földre, fogyasztható lenne a húsuk az ember számára, aki több tízmillió évvel később jelent csak...

Nincs semmi új abban, hogy az anyákat hibáztatják a gyermekük autizmusáért

Az autizmus okainak keresése során gyakran az anyákat hibáztatják, pedig a tudomány már másképp látja az okokat. Fontos felismerni, hogy...

Dráma. Olyat mondott az X-Faktor kiesője, hogy azonnal megfagyott a levegő

Négy versenyző számára ért véget az X-Faktor az első élő show után, amely maratoni hosszúságúra nyúlt. Sárközi Lili, művésznevén...

Gordon Ramsay gúnyos videót készített egy budapesti étteremről látogatása során

Gordon Ramsay, a világhírű skót séf, egy budapesti étterem teraszáról készített videót osztott meg a közösségi oldalán.

Látta valaki? 16 éves fiút keres a rendőrség Budapesten

A fiatal fiú jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.

Tom Cruise retteg, hogy „randiképtelen” lett.

Tom Cruise retteg, hogy többé nem lesz szerelmes.

Szeptemberben gólt rúgott a magyaroknak, vasárnap nem játszhat az írek legjobbja

Komoly érvágás Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány csapatának.

Messi a felújított Camp Nouban járt: Remélem, egy nap visszatérhetek...

A Barcelona legendája, Lionel Messi elrepült a katalán városba, és az elmúlt éjszaka meglátogatta a felújított Spotify Camp Nout.

0

Sport

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött

Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.

A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában

Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

Menesztették Dárdaiék edzőjét

A 2025–2026-os Bundesliga idény tizedik meccsnapján a harmadik vezetőedzőt menesztették. Ezúttal Dárdai Bence trénere, Paul Simonis távozik a német élvonalból, a VfL Wolfsburg éléről. Dárdai nem nyerte el Simonis

Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén

Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.

Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos

A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i

Háborognak Liverpoolban az elvett gól miatt, a Premier League közleménye csak rontott a helyzeten

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

0
0

Bulvár

Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze

Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban

Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.

Vigyázz, nem mindegy, mikor veszed be a D-vitamint: ha rosszul csinálod, baj lehet belőle

Ha ezentúl így szeded a D-vitamin kapszulát, tényleg segíteni fog, hogy télen is energikus maradhass!

Rendkívüli közleményt adott ki a MOHU, az egész országot érinti a szemétszállítás változása

Szigorít a magyarok rettegett baglyos vállalkozása, vajon mi következik az 50 forintos palackok után?

Ő volt a 80-as évek legszebb vörös hajú színésznője: döbbenet, hogy fest ma, 57 esztendősen a férfiak egykori álma

A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.

Károly durván kiosztotta Vilmost: Katalin elsírta magát a jelenetet látva

Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.

Brüsszel reagált a magyar–amerikai energiaügyi megállapodásra

Az Európai Bizottság szerint a magyar–amerikai megállapodás, amely Magyarországot az amerikai szankciók alól mentesíti, nem változtat az unió 2027-re tervezett orosz olaj- és gázimport-kivezetési céljain, a washing

Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is

2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.

0