A határőrizetet is segíthetik a Magyar Honvédség új repülői
Kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, szükség esetén árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek a Magyar Honvédség új, rövidesen hadrendbe álló ZLIN típusú repülőgépei. - Pécsi Napilap -
Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar helyettes főnöke az MTI-nek adott interjújában elmondta: első körben négy kiképző, felderítő repülőt vásárolt a honvédség, amelyek megérkezésével kivonják a hadrendből a JAK-52-es repülőgépeket.
Az altábornagy elmondta: a Simicskó István honvédelmi miniszter által Zrínyi 2026 néven meghirdetett honvédelmi és haderőfejlesztési program egyik első kézzel fogható eredményeként március végéig megérkezik a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisra a honvédség négy új repülőgépe. A 2016-os nyílt közbeszerzési eljáráson a legkedvezőbb ajánlatot a cseh ZLIN Aircraft nyújtotta be. A nettó 363 millió forintos beszerzés a gépeken felül tartalmazza a pótalkatrészeket, tartozékokat, az állomány át- és kiképzését is. A hajózó és a műszaki állomány Csehországban már megkapta a szükséges átképzést, sikeres vizsgát tett. Januárban Szolnokra megérkezett az a kiképzőrepülő is, amely az állomány felkészülését segíti.
A Magyar Honvédség eddig JAK-52-es típusú kiképzőgépeket használt. Ezek az '50-es, '60-as évek technológiai színvonalát képviselik, elavultak, nagyjavításuk meglehetősen költséges lenne. Mindenképpen váltani kellett, és költséghatékonyabb megoldás volt új gépek beszerzése - mondta az altábornagy. A két ZLIN Z-242L típusú kiképző és a két ZLIN Z-143LSi típusú felderítő és futár repülőgép már korszerű, digitális műszerekkel felszerelt - fűzte hozzá.
Az új gépek honvédségi lajstromba kerülnek, elsősorban katonai feladatokat látnak majd el. A kétszemélyes típust elsősorban kiképzési - ideértve a műrepülőképzést és a kötelékrepülési gyakorlatokat is - célokra használják majd. A négyüléses gépeket is alkalmazzák majd kiképzési célra, emellett futár- és felderítő feladatokra is bevethetők lesznek. Utóbbi kapcsán Orosz Zoltán elmondta, hogy a négyüléses gépeken különböző felderítő eszközök is telepíthetők. E gépek műszerezettsége olyan, hogy nemzetközi légi forgalomban is részt tudnak venni, hatótávolságuk 800 kilométer.
A Magyar Honvédségnek még nyolc JAK-52-es típusú repülőgépe van, hadrendből való kivonásuk már megkezdődött. Ezeket a honvédség értékesíteni kívánja, s - a törvénynek megfelelően - az ebből befolyó összeg a honvédségi költségvetésé lesz, azon belül is eszközbeszerzésre, -fejlesztésre kell majd fordítani.
Orosz Zoltán kiemelte, a Zrínyi 2026 elnevezésű, tíz évre szóló tervben is szerepel a Magyar Honvédség szállítórepülőgép-, illetve helikopterképességének modernizációja, hasonlóan a katonák egyéni felszereléséhez, amelybe a ruházattól a fegyverzetig minden beletartozik. Megjegyezte: a honvédelmi költségvetésre évről évre többet fordít a kormány.
A Magyar Honvédségben a repülő- és helikopterpilóta-utánpótlásról is gondoskodni kell. A honvédségi pilótákat eddig a kanadai NFTC-program keretében képezték ki, az erről szóló szerződések viszont rövidesen lejárnak - mondta az altábornagy. A képzés költségeit is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a jövő évtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem keretein belül biztosítják az állami - katonai és rendőr - repülőgép-pilóták képzését.
Emellett a helikopterpilóták utánpótlására a honvédség már most februárban tanfolyamrendszerű képzést indított. A honvédség soraiból jelentkező hallgatók számára az elméleti felkészítést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának repülés-elméleti alapképzése jelenti, majd a szolnoki helikopterbázison folytatják a gyakorlati felkészülést először a Zlin-242 L típusú, könnyű oktató gyakorló repülőgépen, amelyet a Mi-8/17 típusátképzés követ - fejtette ki az altábornagy.
hírek innen, onnan
Hitelesítették a demokrácia napjáról szóló népszavazási kérdést
Hitelesítette az április 12-e demokrácia napjává nyilvánítását célzó népszavazási kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság...
Nagyon nem mindegy, hol élsz: brutál nagy a különbség megyénként a reumatológiai ellátásban
Egyes vármegyékben jóval nehezebb szakorvoshoz jutni, miközben a magyar reumatológusok az európai átlagnál lényegesen több beteget...
Óriási tiszteletlenség az argentin csapat részéről: hátat fordítottak a vb-trófeát felemelő spanyoloknak
Nem sok ember szívébe lopták be magukat vasárnap este Messiék.
Szijjártó ügye mögötti „nemzetbiztonsági kockázatok” kérdéseit vetette fel a Tisza
A nemzetbiztonsági bizottság vizsgálatát sürgette Velkey György László a parlamentben.
Polgár Judit: A felkérésnek nem tudok eleget tenni
Megköszönte, de visszautasította a felkérést.
Most van erre harminc napunk – tiszás képviselőket kérdeztünk, hogyan lett ilyen gyorsan Polgár Judit a legalkalmasabb arra, hogy államfőnek jelöljék
Többen is azt mondták, komoly vita volt erről a frakcióban, de aztán nagy egység lett a végére. Az egyik képviselő szerint viszont a...
Ítéletidő csapott le az aszályos területre: jégesővel jöttek a szupercellák
Hétfő reggel a hidegfront hatalmas viharokat hozott Olaszország északi részére, a rendkívüli aszály sújtotta Pó-síkságra – közölte...
Ennyit kell sétálnod, hogy 5 kilót fogyj egy hónap alatt
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.
Őrülten drága a málna, de egy pici kertben is könnyen tudod termeszteni
Alaposan elszabadult a málna ára, de aki imádja, az egy kisebb kertben is belevághat a termesztésbe.
Polgár Judit visszautasította Magyar Péter felkérését
Nem érez magában elég erőt a feladathoz.
Irgalmatlan pénzesőben fürdette a NER-es arcokat a lottócég a választás előtt
Látványosan felpörgött a támogatások osztogatása az áprilisi választás előtt a Szerencsejáték Service Kft.-nél is az NKA mellett. Ez...
Kiterjed az olajblokád, szintet lép az iráni háború
Tengeri blokádot hirdettek a jemeni húszik Szaúd-Arábia ellen a Hormuzi-szoroshoz szinte hasonló fontosságú Bab el-Mandeb tengeri...
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után
Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead
„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.
Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre
Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.
Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet
A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá
Magyar Péter szópárbajba kezdett elődjével, Polgár Juditot kellett megvédenie az óellenzéktől
Polgár Judit csak rövid ideig lehet köztársasági elnök elsőre, Magyar Péterék dolgoznak az ügyön.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


