Ezt olvasta már?


A kánikulában napi negyven szabadtéri tűzhöz hívják a tűzoltókat

A száraz, forró időjárásban több a szabadtéri tűz, a kánikulában naponta negyven ilyen esethez hívják a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.

Mukics Dániel elmondta, továbbra is érvényes a június 20-án elrendelt országos tűzgyújtási tilalom, amely szerint tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is.

A helyettes szóvivő kiemelte: a szabadtéri tüzek kilencvenkilenc százalékát emberi mulasztás okozza. Hangsúlyozta: a kánikulában naponta átlagosan negyven ilyen esethez hívják a tűzoltókat, idén pedig már hatezer-kétszáz olyan esethez riasztották őket, amelynél erdő vagy más növényzet égett.

Otthon nem tilos grillezni, bográcsozni - folytatta -, de nem szabad magára hagyni a tüzet, ha pedig feltámad a szél, el kell oltani, és mindig kell oltóanyagnak és megfelelő szerszámnak a közelben lennie. Úgy kell eloltani a tüzet, hogy ne gyulladhasson ki újra, ehhez 3-5 centiméter földet vagy homokot kell rászórni - tette hozzá. Mukics Dániel jelezte azt is, hogy aki megsérti a tűzgyújtási tilalmat, és oltani kell az emiatt keletkező tüzet, az 20 ezertől 3 millió forintig terjedő bírságot kaphat.

Szólt a mezőgazdasági tüzekről is: idén eddig 46 kombájn vagy bálázógép gyulladt ki, tízszer pedig ilyen gép okozott tüzet. Csak kifogástalan műszaki állapotú mezőgazdasági géppel szabad megkezdeni a munkát - fűzte hozzá.

Mukics Dániel felhívta a figyelmet arra is, hogy tilos a kerti zöldhulladék égetése, de ez alól az önkormányzat helyi rendeletben felmentést adhat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Szégyen a magyar sportban: az edzője úgy pofán vágta a fiatal atlétát, hogy tiszta vér lett a fal

Súlyos vádak a szombathelyi DOBÓ SE-vel kapcsolatban. Nem csitul a botrány a magyar kalapácsvetőknél.

Férfinak álcázta magát az első nő, aki körbeutazta a Földet – Jeanne Baret másban is történelmet írt

A franciaországi Rochefort kikötőjében 1766-ban egy fiatal férfi jelent meg, hogy csatlakozzon Louis-Antoine de Bougainville világ körüli...

Új kút és gyógymedence-felújítás is szerepel a Brigetio Gyógyfürdő tervei között

A Brigetio Gyógyfürdőben felújítják a 61 éves termálkútjukat, amely minősített gyógyvizet ad. A fürdő további fejlesztésekre is...

Ismét lecsapott az amerikai haderő Iránra

Az amerikai haderő újabb légitámadást indított iráni célpontok ellen – közölte a Középső Parancsnokság (Centcom) kedden.

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapján

A szabadnapot nem kell külön kérni.

Ez a tökéletes szín egy konyhához, a lakberendezők szerint soha nem fog kimenni a divatból.

Hosszú éveken keresztül a fehér konyhák uralták a Pinterestet és a felújítási trendeket, ami nem meglepő, hiszen letisztult, elegáns...

Különleges ajándékot kapnak a rendőrök születésnapjukra: nem kell bemenniük dolgozni

Ezért nem kell külön kérelmet benyújtaniuk a dolgozóknak.

Lassan gyorsabb lesz feltölteni egy villanyautót, mint meginni egy kávét?

Az elektromos autók egyik legnagyobb hátránya hosszú ideig könnyen megfogalmazható volt: míg egy benzines vagy dízel autó néhány perc...

Stefano Bottoni: Ez nem egy nyaralás, ez egy vagyonkimentési művelet

Orbán Viktor horvátországi nyaralásáról is szó volt a Célegyenesben.

Lefokozták a nőt, aki Lehel téren közbelépett egy bántalmazásnál

A munkahelye szerint méltatlan magatartást tanúsított, és szégyent hozott a hivatalra.

Az Egyesült Államok újabb légitámadást indított iráni célpontok ellen

Az amerikai gépek az Iszlám Forradalmi Gárda állásait támadta a Hormuzi-szorosnál.

„Unger Annának a kommunikáció láthatóan nem az erőssége”

Nem hisztéria, hanem természetes jelenség – így minősítette Síklaki István, hogy széles körben elégedetlenséget váltott ki a...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót

Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona

Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.

Argentínában úgy gyászolják Messi visszavonulását, mintha meghalt volna: „Már nincs több, amit adhatnék”

Lionel Messi 21 év után visszavonult az argentin válogatottól. Édesapja halála és a vb-döntő után döntött így. Argentínában nemzeti a gyász.

0
0

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Keresi a rendőrség Tóth Gabit

Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0