A közmunka „besavanyít” és konzervál
A pécsi Bazár nevű söröző indította útjára a minap közéleti beszélgető estjét, melynek első, ráadásul telt házas eseményén a cigányság kitörési lehetőségeiről volt szó. A moderátor az idén Baranya Megyei Prima Díjjal elismert Kiss Tibor Noé író volt, a vendégek pedig Beck Zoltán és Bogdán László.
Már a bemutatkozó körben is meglepte a közönséget Cserdi polgármestere, aki azt mondta, amikor kinevezték és „hatalmat kapott”, meglehetősen egocentrikusan viselkedett mindenkivel. – Elkezdtem játszani a fejem, és mindenkit kioktattam – mondta Bogdán László. Vitapartnere, Beck Zoltán inkább arról beszélt, hogyan látta személyesen is annak idején a romológia szak beindítását. A téma, mint egyszerűen a cigányság, még az akadémia felületein is periférián volt a kétezres évek elején, ezért a zenei munkásságáról is közismert ma már egyetemi oktató inkább „tereket” kezdett keresni, melyre jó volt az akkori szakkollégium beindítása. – Úgy éreztem, alapvetően nem elég a témát tudományos szintre emelni, szükség van közösségi tereket is találni hozzá, hogy az érintettek találkozhassanak – tette hozzá.
Milyen a jó polgármester?
A beszélgetés során Bogdán László érdekes megállapítást is tett, miszerint a közmunka programot a településen megelőzték, és semmiképpen sem köszönhető a cserdi modell sikeressége annak. – Tudomásul kell venni, hogy a közmunka alapvetően „besavanyít” és konzervál – hívta fel a figyelmet Bogdán László, aki szerint ez a lehetőség inkább csak egyfajta rendszert adott a közös célok eléréséhez. Érdekes történet is elhangzott, mely szerint Cserdi polgármestere a Micimackó olvasására „büntette” azokat, akik késtek a munkából.
A cigányság megítélésével kapcsolatban Bogdán László határozott hangot ütött meg: – Szembe kell menni az általánosításokkal, a többségi társadalom kapuit folyamatosan döngetni kell – mondta, majd hozzá tette: – Cserdiben nem történt csoda, nem történt semmi olyan, amit máshol ne lehetne megcsinálni.
Mindenesetre az tény, hogy a program indulásakor 96 közmunkást foglalkoztatott, azonban ez mára 28-ra csökkent.
Kiss Tibor Noé kérdésére Bogdán László határozottan azt állította, a jó polgármester proaktív, kezdeményező. – Rengeteg céget kerestem fel, hogy munkát szerezzek a helyieknek, és igen, sokszor volt olyan élményem, hogy ha cigány neveket mondtam a telefonban, és mondjuk, nem például Szabót, akkor közölték velem, hogy betelt az álláshely – emlékezett vissza. És hogy mi lenne Cserdivel, ha Bogdán László nem lenne ott? – Még jobban működnének! – „vágott vissza” a polgármester, aki elmesélte, volt már, hogy egy hónapig nem volt a településen, Magyarországon sem, és azt tapasztalata, a cigány dolgozók még többet, még jobban akartak teljesíteni, bizonyítani akartak.
Bogdán szerint a megoldás kulcsa az egyéni felelősségvállalás erősítése, valamint a teljes ítélkezésmentes hozzáállás. – Nem lehetsz cinkos, mert akkor már belemész a játékba, és lehet szidni a kormányt is, de engem ez sosem érdekelt. Különben is, nálunk már csak a migránsokat utálják jobban! – tette hozzá Cserdi polgármestere, aki szerint a legnagyobb probléma akkor is az marad, miszerint „minél mélyebben vagy, minél szegényebb vagy, annál kevesebbet tudsz bukni”.
Akik beszéltek
Beck Zoltán egyetemi adjunktus, rockzenész, író Phd-doktori fokozatát 2010-ben szerezte meg irodalom- és kultúratudományokból. Főbb kutatási területei: az irodalom etnikai horizontjai, a neveléstudomány és a szépirodalom, a romológia diskurzusa. A 2002-ben indult Wlislocki Henrik Szakkollégium egyik alapítója. A szakkollégium célja, hogy összefogja és integrálja a PTE különböző karain tanuló roma/cigány származású diákokat, illetve azokat, akik érdeklődnek a romológia iránt.
Bogdán László 2006 óta Cserdi polgármestere. Néhány évvel ezelőtt vált országosan ismertté azzal, hogy a bűnmegelőzési elképzelései részeként a településen élő fiatalokat börtönlátogatásra vitte. A közmunkaprogramon keresztül a faluban fellendült a nagyüzemi és a háztáji mezőgazdasági termelés, a munkanélküliség megszűnt. Ellentmondásos, mégis példaértékű modelljének titka saját állítása szerint a személyes jelenlét. Nem áll távol tőle a művészet sem, a falu holokauszt emlékműve az ő gravírozásos technikával készült absztrakt alkotása.
PNL
hírek innen, onnan
Ezt kívánta Palvin Barbara a terhessége alatt - még a férjét is meglepte
Bármikor megszülethet Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse kislánya. A szupermodell és színész kedvese a várandósság bejelentése óta...
Ezektől a magyar ételektől dobnak egy hátast az oroszok, egy helyi lakos árulta el az értetlenségük okát
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a...
Gyurcsány Ferenc: „A remény indíthatja el a társadalmi változást”
A gyenge intézmények miatt a felgyülemlett elégedetlenség hirtelen törhet felszínre. A Gyurcsány Ferenc: „A remény indíthatja el a...
Hatalmas füst szállt fel: szétbombázták Oroszország egyik legfontosabb olajcentrumát
Ukrajna az éjszaka folyamán több tucat drónnal támadta a Leningrádi megyében található kikötőt, a felvételek szerint sikerrel – írja...
A világháborús jóvátétel kifizetésére szólította fel Németországot a lengyel elnök
A korábbi lengyel kormány számításai szerint a második világháborúban elszenvedett károk értéke elérheti a 6,2 ezermilliárd zlotyt.
Itt a Fidesz reakciója a költségvetés módosítására
A be nem tartott ígéretek költségvetésének nevezte a fideszes Palóc André a 2026-os büdzsé módosításáról szóló kormányzati...
Vitézy bevallotta: voltak kétségei, de végül sikerült, ma reggel átmentek a vizsgán
Rendben elindult az ország busz- és vasúti közlekedése a tanév első napján, jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter.
Ítéletet mondott a hitelminősítő az Alteóról
Megerősítette az Alteo BB+ kibocsátói hitelminősítését a Scope Ratings, miközben előzetesen szintén BB+ besorolást adott a társaság...
Baka András: minden gyereknek jár a lehetőség, hogy tanuljon és fejlődjön
Az oktatás szellemisége formálja a közösséget, megalapozza a nemzet jövőjét - hangoztatta Baka András köztársasági elnök a Somogy...
Rendőri közbelépés a budapesti lomtalanításon – súlyos bűncselekmények
A II. kerületi rendőrök a több napig tartó lomtalanítás során számos esetben intézkedtek. A Rendőri közbelépés a budapesti...
Kiderült, miért pusztult el a negyedik zebra Hatvanpusztán
A Mészáros Lőrinchez köthető Vál-völgye Vadásztársaságot több mint másfél millió forintra büntette az illetékes kormányhivatal....
Ő Bud Spencer 33 éves izompacsirta unokája: Carlo nagyon hasonlít legendás nagyapjára
Íme Bud Spencer unokája, Carlo. A 33 éves férfi MMA-bajnokként igazi izompacsirta.
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége
A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.
Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát
Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.
Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója
Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam
Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Csukd be éjszakára az ablakot, ha itt laksz: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Négy megye huszonhét települése érintett.
Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


