Ezt olvasta már?


A legdrágább ingatlan 765 millió forint, a legolcsóbb 350 ezer forint volt az idén

Alegdrágább ingatlan egy, a főváros XII. kerületében lévő, 2 ezer négyzetméteres telken fekvő 800 négyzetméteres 10 szobás luxuskategóriás családi ház volt, amelyet 765 millió forintért vásároltak meg, míg a legolcsóbb egy sarkadkeresztúri családi ház, amely 350 ezer forintér adtak el.


hirdetés

A Duna House tranzakciós adatai alapján az idén 700 millió forintért került új tulajdonoshoz a legdrágább ingatlan, a skála másik végén a kistelepüléseken található felújítandó vályogházak szerepeltek, 1-3 millió forintos értékben.

Az ingatlanok 2 százalékáért fizettek az új tulajdonosok 100 millió forint feletti összeget, míg 36 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni. Országosan az adásvételek majdnem 3 százalékánál a négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 10 százalék felett volt - közölte a Duna House.

A legnagyobb alapterülettel egy 960 négyzetméteres, gyenesdiási panzió szerepelt a cég adatbázisában, míg a legkisebb címet egy 9 négyzetméteres, angyalföldi minigarzon nyerte el. A cég adatai szerint az ország minden részén átlagosan 2,5-5 hónapot kellett várni egy-egy tranzakció zárásához, ám az ingatlanok csaknem 4 százalékára már egy héten belül megtalálták a vevőt.

Az ingatlan.comnál a legdrágább, 765 millió forintért elkelt családi házzal szemben a legolcsóbb eladott ingatlan Békés megyében van: Sarkadkeresztúron egy 1+1 szobás 60 négyzetméteres ház és 780 négyzetméteres telek 350 ezer forintos áron került új tulajdonoshoz.

Az idén eladott ingatlanok közül a fővárosban a legkisebb egy Dohány utcai, mindössze 7 négyzetméteres, 5,5 millió forintos lakás volt, amely egy hónap alatt elkelt. A 10 négyzetméternél kisebb minilakások közül a legtöbbet, 17,9 millió forintot egy, a budai Várban található 9 négyzetméteres garzonért adtak.

Az ingatlan.com adatbázisa szerint az idén egy Budaörsön található 5+1 félszobás családi házat adtak el rekordgyorsasággal, kevesebb mint 16 óra alatt, 165 millió forintért. Vidéken pedig csaknem egy nap alatt kelt el a Heves megyei Szihalomban található 1000 négyzetméteres telken fekvő felújítandó, egyszobás 60 négyzetméteres ház 1,5 millió forintért.

 

 

 

MTI







0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Kirúgták a magyar válogatott volt kézikapitányát, itthon mikor döntenek?

Szlovéniában nem sokat vacakoltak a döntéssel.

90 nyugtatót vett be, kitartó csapatmunkának köszönheti az életét

A 61 éves nőre csak alapos nyomozómunka után bukkantak rá a rendőrök, ugyanis a segélykérő szinte semmilyen információt nem adott meg...

Női holttestet találtak a budapesti aluljáróban - megrázó részletek derültek ki

A budapesti nyomozók lezárták a nyomozást D. Lajos ellen, az ügy iratait pedig vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

4 százalékkal vezet a Fidesz az ellenzéki lista előtt az IDEA Intézet felmérése szerint

A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy kicsik a mozgások a politikai térfeleken, az ellenzék nem tudta fenntartani a cselekvőképesség...

Franciska lesz Czutor Zoli hatodik gyermeke

A Czutor házaspár két fiú után mindképpen lányt szeretett volna. A Borsnak elmesélték, mennyi mindent megtettek, hogy kislányuk...

Egy hónappal a 113. születésnapja előtt halt meg a világ legidősebb férfija

A spanyol Saturnino de la Fuente García mindössze négy hónapig lehetett hivatalosan világrekorder.

2021-ben tülekedtek a cégek a munkavállalókért

2021 a munkaerőpiac szempontjából példa nélküli év volt. A tizenkét hónap alatt jól látható, intenzív toborzási hullám ment végig...

Ezúttal is a negyeddöntőben kezd a címvédő Veszprém a SEHA Ligában

A magyar csapat eddig ötször szerepelt a tornán és négyszer megnyerte.

Nyugtat a szakszövetség: nincs béta-ösztradiol és nonil-fenol az ivóvízben

Csupán elővigyázatosságból követi szigorúbban nyomon az Európai Bizottság, hogy az unió területén fogyasztott ivóvízben mekkora a...

Burgonya végveszélyben: akár az egész európai termelés is összeomolhat

Elképesztően elszálltak a termelési költségek. Európa-szerte tanácstalanok a termelők. Hazánkban a burgonya lett a legjobban dráguló...

Továbbra is az Apple vezeti a globális telefonpiacot

A második helyen továbbra is a Samsung található.

Népszámlálás Szlovákiában: 456 ezer ember vallja magát magyarnak

10 év alatt 36 ezerrel csökkent a magyarok száma.

Sport

Telefonon rúgták ki a magyar kéziválogatott korábbi kapitányát

Csapata minden idők legrosszabb helyezését produkálta az Európa-bajnokságon - ahogy korábban a magyarokkal is.

46 évesen meghalt a legendás angol focista

Jamie Vincent a Bournemouth történetének egyik legjobb balhátvédje volt.

Haaland igent mondott, Mbappéról viszont lemondhat a Real Madrid

A neves spanyol újságíró, Eduardo Inda azt állítja: a norvég szupertehetség igent mondott a Real Madridhoz történő átigazolásra.

Újabb futballstadiont épít Mészáros Lőrinc

Az üzletember családi cége 22 milliárd forintért húzhatja fel az új sportcentrumot.

Egyetlen párharcot kell nyernie a férfi kéziválogatottnak a vb-részvételhez

Lengyelország és Svédország közösen rendezi a tornát.

Cseh László elmondta, mit gondol a szexuálisan bántalmazott Szilágyi Liliána ügyéről

A négyszeres olimpiai ezüstérmes az eset előtt azt hitte, Szilágyi egy álomvilágban élő lány.

26 évesen hajléktalan volt, ma ő a legfélelmetesebb bunyós – A Predator sztorija

Francis Ngannou gyerekként éhezett, nagyon nehéz körülmények között nőtt fel, majd amikor elindult, hogy megvalósítsa az álmát, még nehezebb időszak következett az életében. A kitartása és a kivételes adottsá

Novak Djokovics többségi tulajdonos egy cégben, amely a koronavírus védőoltás nélküli kezelésén dolgozik

A dán cég ügyvezető igazgatója bátran ki meri jelenteni a teniszezőről, hogy nem oltásellenes.

Dárdai Pál fia távozhat a Herthától

A 19 éves védő svájci sztárcsapathoz kerülhet.

Megerőszakolt egy nőt, kilenc évre börtönben megy a Real Madrid korábbi sztárja

A 100-szoros brazil válogatott játékost még 2017-ben találták bűnösnek, most utasították el a fellebbezését.

Csercseszov DAC elleni vereséggel mutatkozott be a Fradi kispadján

A dunaszerdahelyi csapat az első félidőben lőtt két megpattanó lövéssel eldöntötte a meccset.

0

Bulvár

Veszélyes gyakorlat terjed a bolti krumplinál, répánál, zellernél

Éppen a túlzott vásárlói elvárások miatt kerülhetnek szennyezett zöldségek a boltok polcaira - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely azt javasolja, hogy ne csak „szemre

Több mint százmillió értékben lopott gázt és áramot

Két év felfüggesztett börtönbüntetés járt érte.

Minden emberben van egy "halálóra", ami előre megmutatja, mikor hal meg

Az élőlények, így az emberek valódi korát a kromoszómák végeinek kopása jelzi.

Nők mesélnek: ilyen valójában az anális szex

Bár egyre népszerűbb a szeretkezésnek ezen módja, az anális szex még mindig több embert borzaszt el, mint amennyit érdekel.

160-nal repült át a körforgalmon egy autós a Balatonnál - videó

A rendőröknek azt mondta, hogy 90-nel ment.

Három híres összeesküvés-elmélet: az egyik sajnos igaznak bizonyult

Az összeesküvés-elméletek, másnéven konspirációs teóriák vagy konteók sokban hasonlítanak a régi mondákhoz, mítoszokhoz. Elsődleges céljünk nem a megfélemlítés, noha ez is elengedhetetlen momentum, sokkal ink

Jön a vihar, kiadták a figyelmeztetést

Csütörtökön hidegfront érkezik.

Ha ezt a tünetet tapasztalja, nagy eséllyel elkapta az omikront

Szlávik János ismertette, mit lehet tudni a fertőzésről.

blogmorzsák

Eva Braun hamis világa

Harmincöt évvel a „Stern” magazin áltál publikált állítólagos Hitler napló előtt, már 1948-ban megjelent egy napló, amely a Führer legszűkebb környezetének életébe engedett bepillantást.

Landucci: „Dybalának mindig meghatározónak kell lennie”

Marco Landuccival a padon a Juventus ismét gólgazdag és győztes meccset játszott, ezúttal a Sampdoria ellen az Olasz Kupában nyert 4-1-re a torinói együttes.

Zavar a horkolás? Itt a módszer a lárma ellen!

Gyors és kényelmes megoldás, hogy helyesen vedd a levegőt éjszaka.

Edzés a jó szex érdekében

Valljuk be őszintén, hányan tudunk fekvőtáma­szozni?

Ceglédi Zoltán és a minőségi trollkodás vs. magyar média

Öt komment, amitől nem bírunk leállni a lájkok­kal: az elemző egymaga vette fel a harcot a be­csapós klikkbét címek ellen.

Ezeket produkálja a tested, ha túl sok stressz ér

Mutatjuk, milyen tüneteket okoz, ha túl sűrűn kerül készenléti állapotba a szervezetünk.

Csipke, szatén, nyakörv?

Nézegessünk fehérneműs csajokat!

Párt a homály­zóna határán

Figyelem, azt azért sehol sem állítják, hogy valódi pénzt fognak szórni!

A csillagász és a boszor­kányság

A 17. század elején Johannes Kep­ler megfejtette a bolygók mozgásának titkát. De ezek után egész tudomá­nyát be kellett vet­nie, hogy egy boszorkány­sággal gyanúsított nőt megmentsen: a saját anyját.

Te is több olvasó­szemüveget használsz? Ezt imádni fogod!

ZSENIÁLIS olvasószemüveg, olvasáshoz, számítógéphez, munkához is kiváló

Käsespätzle

Sajtos-hagymás nokedli, ahogy az osztrák hüttékben készítik.

0