Ezt olvasta már?


A panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei

Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei.

Az MTI-nek kedden küldött elemzésben a cég a legolcsóbbnak számító 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban július közepi állapotot tükröző adatai alapján.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kiemelte, az országos albérletkínálatban 1150 panellakás és majdnem 2500 garzonlakás található, bár ezek között van átfedés, minden tizedik garzon panellakás a kínálatban.

A fővároson és az országon belül is vannak különbségek, de az szinte mindenhol igaz, hogy kisebb alapterületű lakások és a panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban - tette hozzá.

Adataik szerint júliusban Budapesten a 40 négyzetméternél kisebb kiadó lakások adták az albérletkínálat 18 százalékát.

A nagy egyetemvárosok közül Pécsen és Győrben szintén a kínálat ötödét tették ki a garzonlakások, Debrecenben és Szegeden csupán 14-15 százalék volt az arányuk. A legjobb helyzetben a miskolci diákok vannak, itt ugyanis a kiadó lakások több mint negyedét az olcsóbbnak számító garzonlakások adják - mutatott rá Balogh László.

Az ingatlan.com elemzése szerint júliusban a fővárosi kiadó lakásokért átlagosan 160 ezer forintot kértek. A 40 négyzetméternél kisebb garzonokért 140 ezer forintot, a panellakásokért pedig 125 ezer forintot.

Az egyetemek főiskolák szempontjából kiemelten fontos városrészek közül Budapesten a XI. kerületben a kiadó panelek átlagára 158 ezer forint volt, a garzonoké pedig 130 ezer, a XIII. kerületben előbbiekért 140 ezer forintot, utóbbiakért szintén 130 ezer forintot kértek a tulajdonosok.

Debrecenben júliusban 100 ezer forintnál járt az átlagos bérleti díj. A panellakások esetében 95 ezer forintra, a garzonoknál pedig 80 ezer forintra rúgott.

Miskolcon a kiadó lakások bérleti díja átlagosan 80 ezer forint, a paneleké szintén, míg a garzonoknál 60 ezer forint az átlag.

A szegedi piacon 100 ezer forintos átlagos bérleti díjjal mennek az albérletek. A panelekért 95 ezer, a garzonokért 85 ezer forintot kell adni havonta.

Jelentős az eltérés a győri bérleti díjakban: a 100 négyzetméteresnél kisebb albérletek átlagosan 110 ezer forintba kerülnek, a panelek alig olcsóbbak, 100 ezer forintot kell értük adni, míg a 40 négyzetméteresnél kisebb garzonoknál 58 ezer forint az átlag.

Pécsen az ingatlan.com elemzése szerint az összes albérlet átlaga 95 ezer forint. Ennél 5 ezer forinttal alacsonyabb a panellakások havi bérleti díja, a garzonoké pedig 80 ezer forint volt július közepén.







0
0
0

hírek innen, onnan

Moszkva ultimátumot kapott: addig nincs megállapodás, ameddig tart a háború

Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus...

A kormány alaposan átrendezte a miniszterek hatásköreit

Ruff Bálint és Bóna Szabolcs erősödött, Gajdos László és Pósfai Gábor gyengült. Az anyakönyvi és nyilvántartási ügyek a...

Villámárvíz csapott le a Grand Canyonra, két ember meghalt

Nem sokkal azután, hogy a nepáli-kínai határon egy több mint 900 ember életét követelő villámárvíz

Benyújtotta a kormány az új 2026-os költségvetést - Mennyi plusz pénzt kap az egészségügy?

A parlament elé került a múlt héten már sokat tárgyalt, és a főbb számai és módosításai tekintetében megismert törvénymódosító...

Sugárhajtású drónokkal támadták Kijevet, legalább hárman meghaltak

Több tucat robbanás rázta meg az ukrán fővárost.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet...

Vitézy Dávid hiába ment Egyiptomba tárgyalni a vasúti szerződés megmentéséről, egyelőre nem járt sikerrel

A kormány szeretné, hogy a félbemaradt vasúti projekt a lehető legjobban végződjön, és ne a magyar adófizetőknek kelljen kifizetniük az...

Orbán Anita: Új kormányként azt tanultuk meg, hogyan kell ellensúlyozni a külföldi beavatkozást

A nyugat-balkáni országok közvetlen magyar segítséget kapnak az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz. A szakértők a bonyolult jogi és...

Három embert lőtt le egy orosz Montenegróban – az ügy vége is véres lett

Öngyilkos lett kedd hajnalban az a 30 éves orosz állampolgár, akit három ember meggyilkolásával gyanúsítottak Montenegróban. Elfogása...

Fontos bejelentést adott ki Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben, miután az Egészségügyi Minisztériumba bejelentés érkezett az intézménnyel...

Amikor mindig más a hibás – 7 jel, hogy túl könnyen kerülsz áldozatszerepbe

Van az a pont, amikor már nem egyszerűen rossz dolgok történnek velünk, hanem szinte minden helyzetben úgy érezzük: velünk történnek a...

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz

Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán

Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája

A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

0
0

Bulvár

Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek

Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról

Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon

Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Feljelentették Galambos Lajost, újra rács mögé kerülhet a mulatós sztár?

Galambos Lajost hamis tanúzás miatt jelentette fel egy ügyvéd.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját

A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

0