Ezt olvasta már?


A pécsi virológus figyelmeztet a jövőt illetően

Kemenesi Gábor szerint a tudósok körében szinte már a járvány kezdete óta fontos kérdésnek számít a szezonalitás, ugyanis nagyban meghatározza, hogy a vírus miként marad majd velünk hosszú távon.

 

Egyáltalán nem elhanyagolható kérdés a negyedik hullám érkezését várva, hogy az őszi és téli időjárás, azaz a légúti megbetegedéseknek általában kedvező idő beköszöntével mi vár ránk – írja Kemenesi Gábor pécsi virológus a portfolio.hu-n.

A szezonalitás

A Nature folyóirat idén februárban több mint 100 immunológust, felbukkanó fertőző betegségek szakértőit és virológust kérdezett meg arról, hogy szerintük a vírus velünk marad-e vagy sem.

A válaszadók csaknem kilencven százaléka szerint az endémia, tehát a vírus folyamatos jelenléte a leginkább valószínű forgatókönyv.

 

Ez persze nem jelenti azt, hogy az eddig megtapasztalt halálozási és megbetegedési mutatókkal vagy szociális izolációs megoldásokkal kell elszenvednünk. Az emberiség immunizálása ugyanis folyamatosan „hozzászoktat” minket a vírushoz. A természetben bármely más új vírus által okozott járvány is hasonlóan viselkedik. Azonban éppen az átimmunizálás hiánya – a föld lakosságának nagy része még nem védett – torzítja jelenleg a szezonalitás hatásait. Ugyanis, ha a vírus terjedése szempontjából kedvezőtlen körülmények (pl: nyár) között is még képes jó táptalajra, tehát fogékony populációra lelni, esetleg újabb tulajdonságokat tesz magáévá (hatékonyabb terjedés), az járványhullámot indukálhat. Csakúgy, mint a most érkező „Delta-hullám” esetében.

Nyári lefutás, téli felfutás

 

A legfontosabb érv a szezonalitás mellett a jelenleg endémiásnak számító, négy, náthavírusként ismert koronavírus viselkedése. Ezek mind egyértelmű őszi és kora tavaszi, kettős csúccsal rendelkeznek.

 

Fizikai felépítésében a mostani, új koronavírus sem különbözik tőlük, így várható, hogy az alapvető környezeti hatásokra – mint az UV-besugárzás, a hőmérséklet és páratartalom – hasonlóképp reagál.

 

A legújabb modellezések alapján is a nyári lefutás és téli felfutás a legvalószínűbb jövőkép a SARS-CoV-2 terjedése esetében. Ez a most érkező „Delta-hullám” kapcsán rendkívül fokozott óvatosságra int, érdemes lesz figyelnünk az adatokra, jó eséllyel a mostani téli szezon végleges választ adhat a szezonalitás kérdésére is.

 

Érdekesség, hogy a mostani koronavírusjárvány világított rá, hogy mennyire kevéssé értjük a légúton terjedő vírusok működését, terjedését, túlélését a környezetben. A kézenfekvő példaként az influenzavírusok szolgálhatnának, ám virológiai szempontból teljesen más megközelítést igényelnek, így aligha adnak kellő iránymutatást. Mutációs folyamataik mások és gyorsabbak, így a vakcinációs témakört is teljesen másként kell értelmezni esetükben.

De hogyan lehet most nyár közepén mégis járvány?

 

A mostani határozott eltéréseket (aktív terjedés a trópusokon, nyári járványhullám) számos egyéb tényező is mozgatja. A legfontosabb az immunitás hiánya, azaz egy-egy régióban élő emberek fogékonysága a vírusra, illetve az aktuálisan keringő vírusvariánsra.

 

Ennek legfőbb hajtóereje jelenleg az egyenlőtlen vakcinaelosztás a világban, hiszen a nem átoltott népességben termelődnek újabb és újabb variánsok.

 

Szakmailag a legfontosabb kérdés tehát jelenleg nem a harmadik oltás, hanem a még nem védettek mihamarabb védetté tétele – mindenhol a világon. (A harmadik oltás jelenleg csak azoknak az esetében – bizonyos korcsoportokban és meghatározott vakcináknál – fontos kérdés, akiknél nem alakult ki védettség az első kettőtől.) Ha nem tudunk javítani az egyenlőtlen vakcinaelosztáson világszerte, akkor újabb és újabb variánsok születnek, esetenként komoly közegészségügyi kihívást, de a témánál maradva, a szezonalitás torzítását is okozva.

 

A második faktor a vírus elleni immunitás gyengülése, amelynél egyelőre igen bizakodók lehetünk, hiszen az mRNS-vakcináknál jelenleg egy év távlatában stabil immunitást mértek.

 

Valószínűleg – csakúgy, mint más vakcinák esetében is – az immunitás csökkenése főként az idősekre lesz jellemző. Ez bizonyos gócpontokban, társadalmakban, szociális otthonokban időről-időre sporadikus, azaz szórványos esethalmozódást eredményezhet a jövőben. A nagyjából kiszámítható, stabilnak mondható, várhatóan szezonális állapotig pedig a billegő mérleghez hasonlóan újabb és újabb, sok tényező által befolyásolt járványhullámok érkeznek, várhatóan csökkenő hatással.

Pécs Aktuál







0
0
0

hírek innen, onnan

30 százalékkal csökkenti a hasmenéses megbetegedések esélyét a betegségszezonban ez a pár mozdulat

Az őszi-téli időszakban is az egyik leginkább jellemző megbetegedés a hasmenés. A szakemberek szerint az alapos kézmosás segíthet...

Népszerű ásványvizet hívtak vissza: ne idd meg, gombák és paraziták lehetnek benne.

Népszerű ásványvízmárka termékei kerültek a hatóság látókörébe: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése...

Brutális mennyiségű szemét fogadta Gajdos Lászlóékat a TeSzedd. akción

Nagy mennyiségű hulladékkal szembesült Gajdos László élő környezetért felelős miniszter és munkatársainak csapata a TeSzedd!...

Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson

Magyarország is halasztaná az ETS2-t.

Fontos változás jön a pénztárgépeknél

Újabb funkcióval bővül a NAV szolgáltatása.

Rossz hír a magyaroknak: ebben az EU egyik legdrágább országa vagyunk

Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk a mobilozás.

A Bundesbank elnöke szerint akár újabb kamatemelésre is lehet szükség

Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke az IMF bangkoki éves ülésén nem zárta ki, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) újabb kamatemelésre...

Ne ezt vegye a gyereknek Halloweenre, veszélyes jelmezt vontak ki a forgalomból

Súlyos sérülési és beakadási kockázat miatt visszahívtak egy Temun rendelhető nindzsa gyerekjelmezt.

Hadházy Ákos újabb feljelentést tett az aranykonvoj-ügy miatt

Ezúttal Fürcht Pál nyilatkozata miatt lépett.

Most derült ki, hogy Donald Trump az oroszokkal és Kínával tárgyal

Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok Oroszországgal és Kínával tárgyal a nukleáris fegyvermentesítésről.

Visszatérhet az ősök őse

A múltjában keresi a választ a kínai autógyártók jelentette kihívásra a Jeep.

Éles vita az EU-csúcson: Magyarország is csatlakozott a Meloni vezette blokkolókhoz

Éles vitát váltott ki az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján a szén-dioxid-kibocsátás árazásának kiterjesztése.

0

Sport

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0