Ezt olvasta már?


A tehetség sokszínűségét bemutató programot rendeztek

Idén első alkalommal rendezte meg az Új Nemzedék Központ a Tehetségek Magyarországa című projektet, melyre 6,066 Mrd Ft-os vissza nem térítendő európai uniós támogatás áll rendelkezésre. Az eseménynek a Budakeszi Vadaspark Szilfa-tisztása adott helyet.

A rendezvényt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében elmondta, a Nemzeti Tehetség Program keretében számos intézkedéssel támogatják a tehetséges fiatalokat - évente több, mint 3 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Összefoglalta a nap legfőbb üzenetét: “Fő törekvésünk, hogy a gyermekek számára Magyarországon gondtalan, biztonságos gyermekkort tudjunk biztosítani”. Az eseményen köszöntőt mondott Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. tehetségfejlesztési igazgatója, aki elmondta, hogy a rendezvény célja, felhívni a figyelmet a hazai tehetséggondozásban rejlő lehetőségek sokszínűségére. A Tehetségfesztivál lehetőséget teremt - közismert személyek előadásain, tehetséges fiatalok bemutatóin keresztül - felkelteni a gyerekek és fiatalok érdeklődését a művészeti, tudományos és sportteljesítmények, valamint az ezeket inspiráló tehetséggondozó programok tevékenységei iránt.

A Nagyszínpadon olyan, különböző területeket képviselő előadóktól hangzottak el előadások, akik kiemelkedő életútjukkal példaképek lehetnek a fiatalok számára. Karrierjéről mesélt többek között Bácsi Péter – világ- és Európa-bajnok birkózó, Lukoviczki Réka – blogger, motivációs előadó, dr. Szalai Sándor – űrszondafejlesztő, dr. Ősi Attila –paleontológus, dr. Gerberné Farkas Zsuzsanna – tréner, coach és Végh Bálint – autóipari tanácsadó.

A Kisszínpadon tehetséges fiatalok mutattak be különféle zenei, tánc- és sportprodukciókat.

A felállított sátrakban a gyerekek interaktív eszközökkel is megismerkedhettek, többek között meglátogathatták az Őslénytani műhelyt, a Technológiai alkotóteret, az Ösztöndíjbörzét, a Montessori játszóteret, valamint pályaválasztási tanácsadásban vehettek részt, kipróbálhattak különleges hangszereket és a TeqBall-t.

 

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

15 év után egy mérnök veszi át az Apple vezetését: de kicsoda John Ternus?

Lezárult a Tim Cook által vezetett korszak a cupertinói techóriás történetében: a vezetői székbe a vállalatnál már több évtizede...

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Házilag készített rakétákkal támadták meg a jänschwaldei erőművet Németországban

A rendőrség improvizált robbanóeszközöket talált a területen, az áramvezetékek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt, az...

Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató

A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új...

Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét

Nagyszabású áramszünetet szerettek volna előidézni a támadók.

Iratokat foglaltak le házkutatások során a Balásy-cégeknél: Folytatódik a túlárazott kismotor-botrány

Több helyszínen is házkutatásokat folytattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Kulturális és...

Meglepő fordulat a budapesti lakáspiacon: már nem az olcsóbb otthonokat keresik a legtöbben

Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.

A jövő jelzőlámpája: mesterséges intelligencia védi a gyalogost

Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (European Road Safety Charter) 2026 augusztusában a Bajor Tartományi Építési Igazgatóság...

A lakáspiacon is aszályos volt az augusztus

Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte...

Lezuhant egy munkás a szegedi kormányhivatal tetejéről

Az ipari alpinista, aki legalább tizenöt métert zuhant, életét vesztette.

Alföldi Róbert végleg távozott az RTL műsorából: kiderült az azonnali szakítás valódi oka

Alföldi Róbert meglepő őszinteséggel árulta el, miért nem folytatja az RTL műsorát. A legjobb ajánlat csapata és szakmai iránya is...

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

0
0

Bulvár

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell

Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

0