Ezt olvasta már?


A turizmus és a szolgáltatás lehet a kitörési pont Szekszárdon

A valós lehetőségeket szem előtt tartva fejlesztené tovább Szekszárdot a város Fidesz-KDNP-s vezetése a következő ciklusban, az elmúlt években több nagyobb beruházás alapjait is lerakták.

Ebben a ciklusban leraktuk több nagyobb fejlesztés alapjait, amelyet a következő években megvalósítunk a településünk és az itt lakók érdekében – jelentette ki lapunknak Ács Rezső, Szekszárd első embere, a város Fidesz–KDNP-s polgármesterjelöltje. A megyeszékhelyet 2014 óta polgármesterként, előtte nyolc évig alpolgármesterként irányító politikus előrebocsátotta: csak olyan beruházásokat szabad elindítani, amelyeknél a szükséges jogi és anyagi feltételek rendelkezésre állnak. – Ha nyertünk pályázati pénzt, azt felhasználtuk, de ezekre a lehetőségekre inkább bónuszként tekintettünk. Az önkormányzat iparűzési adóbevétele hárommilliárd forint, ebből a keretből tudunk fejlesztésekre költeni – mutatott rá Ács Rezső.

 

A polgármester a mostani ciklus fejlesztési koncepciójáról elmondta, arra törekedtek, hogy Szekszárd minél élhetőbb város legyen, ahol a családok minden tagja megtalálja, miért érdemes a településen élni. A megyeszékhelyet egységes egészként kezelték, a külterületeket és a belterületeket is egyformán fejlesztették. Az iskoláknál és az óvodáknál is az volt a cél, hogy minden intézmény egyforma infrastruktúrával, szakmai háttérrel várja a gyerekeket, az ehhez szükséges beruházások hamarosan befejeződnek. E logika mentén elérték azt is, hogy ne legyen egyetlen betöltetlen gyermek- és felnőttháziorvosi praxis sem Szekszárdon, ehhez az alapegészségügyi ellátásban dolgozók munkahelyi feltételeit folyamatosan fejlesztették. Kiemelte, a fiatalok számára javították a sportolási feltételeket, a közelmúltban véglegesítették, hogy a 14 hektáros helyi sportközpontban milyen létesítmények kapjanak helyet. Az idős emberek a Pécsi Tudományegyetemmel közösen szervezett Szekszárdi Harmadik Kor Egyetemén képezhetik magukat, és az önkormányzat is tart nekik programokat, ahol az okoseszközök használatára tanítják őket.

 

Az önkormányzat az elmúlt években olyan adózási környezetet teremtett, hogy a Szekszárdon működő vállalkozások hosszú távra tudjanak tervezni a városban. – Ennek köszönhető, hogy egyetlen nagyobb cég sem ment el vagy zárt be az elmúlt években, sőt egyes társaságok – így a Samsonite – fejlesztettek is, utóbbi a legnagyobb európai gyártókapacitását hozta hozzánk. Az ipari parkunk fele, ötven hektár még üres, ezt a területet egyben egy nagyobb cég számára is fel tudjuk ajánlani – hangsúlyozta a politikus. Ács Rezső a fejlesztésekről kifejtette: folyamatban van az új uszoda építése, illetve ősszel megkezdődhetnek a tudásközpont munkálatai.

 

A polgármester kifejtette: a követ­kező években arra koncentrálnak, hogy a környező természeti kincseket – szekszárdi szőlők, Gemenci-erdő – megőrizzék, és közben a bennük rejlő lehetőségeket kiaknázzák. A város számára így fontos kitörési pont lehet a turisztika és szolgáltatás, de a paksi atomerőmű bővítését is szeretnék kihasználni, így a szakképzés területén is jelentős fejlesztéseket hajtanak végre. A 14 hektáros sportközpontot pedig úgy fejlesztik, hogy ott akár edzőtáborokat is lehessen szervezni, a területen az uszoda mellett többek között fedett élményfürdő, valamint sport- és jégcsarnok is épül. Emellett a Gemenci-erdőben egy ökocentrumot terveznek kialakítani. – Az ide érkező vendégeknek a Modern városok programban egy négycsillagos, nyolcvanszobás szállodát kívánunk építeni, amit üzemeltetésbe adnánk – emelte ki.

 

Ács Rezső az ellenzék jelöltállításával kapcsolatban kérdésre elmondta: amikor bejegyeztették az Éljen Szekszárd Egyesületet, ami mögé az önkormányzati választáson az ellenzéki pártok bújnak, azt mondták, hogy hátrányos helyzetű gyermekek képzésével, oktatásával kívánnak foglalkozni. Így már a gyűlöletkoalíciónak jogi keretet adó egyesület is hazugságban fogant – emelte ki.

 

 

 

 

 

 

forrás: magyarnemzet.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Moszkva ultimátumot kapott: addig nincs megállapodás, ameddig tart a háború

Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus...

A kormány alaposan átrendezte a miniszterek hatásköreit

Ruff Bálint és Bóna Szabolcs erősödött, Gajdos László és Pósfai Gábor gyengült. Az anyakönyvi és nyilvántartási ügyek a...

Villámárvíz csapott le a Grand Canyonra, két ember meghalt

Nem sokkal azután, hogy a nepáli-kínai határon egy több mint 900 ember életét követelő villámárvíz

Benyújtotta a kormány az új 2026-os költségvetést - Mennyi plusz pénzt kap az egészségügy?

A parlament elé került a múlt héten már sokat tárgyalt, és a főbb számai és módosításai tekintetében megismert törvénymódosító...

Sugárhajtású drónokkal támadták Kijevet, legalább hárman meghaltak

Több tucat robbanás rázta meg az ukrán fővárost.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet...

Vitézy Dávid hiába ment Egyiptomba tárgyalni a vasúti szerződés megmentéséről, egyelőre nem járt sikerrel

A kormány szeretné, hogy a félbemaradt vasúti projekt a lehető legjobban végződjön, és ne a magyar adófizetőknek kelljen kifizetniük az...

Orbán Anita: Új kormányként azt tanultuk meg, hogyan kell ellensúlyozni a külföldi beavatkozást

A nyugat-balkáni országok közvetlen magyar segítséget kapnak az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz. A szakértők a bonyolult jogi és...

Három embert lőtt le egy orosz Montenegróban – az ügy vége is véres lett

Öngyilkos lett kedd hajnalban az a 30 éves orosz állampolgár, akit három ember meggyilkolásával gyanúsítottak Montenegróban. Elfogása...

Fontos bejelentést adott ki Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Vizsgálat indult az Országos Onkológiai Intézetben, miután az Egészségügyi Minisztériumba bejelentés érkezett az intézménnyel...

Amikor mindig más a hibás – 7 jel, hogy túl könnyen kerülsz áldozatszerepbe

Van az a pont, amikor már nem egyszerűen rossz dolgok történnek velünk, hanem szinte minden helyzetben úgy érezzük: velünk történnek a...

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz

Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán

Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája

A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

0
0

Bulvár

Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek

Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról

Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon

Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Feljelentették Galambos Lajost, újra rács mögé kerülhet a mulatós sztár?

Galambos Lajost hamis tanúzás miatt jelentette fel egy ügyvéd.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját

A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

0