Ezt olvasta már?


Ábrahám Attila a kajak-kenu szövetség új főtitkára

Kedd délutáni zárt ülésén Ábrahám Attilát, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmesét választotta meg főtitkárnak a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége.

Az MKKSZ tájékoztatása szerint a vezető testület a három jelölt - Buri Gergely, Doma Gergő és Ábrahám - meghallgatása után döntötte el, hogy ki legyen a leköszönő főtitkár, a Nemzeti Sportközpontok főigazgató-helyettesi posztját március elsejétől betöltő Schmidt Gábor utódja.

"Nagyszerű, hogy három ilyen felkészültségű, de különböző tapasztalatú jelölt emelkedett ki a sportágból. Eredményes versenyzők voltak, végzettségük, vezetői, sportvezetői tapasztalatuk mindhármunkat alkalmassá tenné a főtitkári feladat ellátására" – mondta Baráth Etele, a szövetség elnöke. "Ábrahám Attila eddig is velünk dolgozott, az elnökség tagjaként tisztában van vele, hogy mik az elvárások vele szemben, egy jogászember, aki igazgatási, államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik, ezért kaphatta meg a bizalmat az elnökségtől."

Ábrahám jelenleg az olimpiai bajnokok képviseletét látja el az MKKSZ elnökségén belül, erről a tisztségéről - az alapszabály értelmében - le kell mondania.

"Nagyon motiváltan vágok neki ennek a feladatnak, tisztában vagyok vele, hogy szinte függetlenül a londoni szerepléstől, a sportágra nehéz időszak várhat az olimpia után" – nyilatkozta Ábrahám Attila, aki 2004 és 2006 között a volt Nemzeti Sporthivatal elnöke volt. "Úgy gondolom, hogy el kell kezdenünk már most olyan alternatívákon gondolkodni, ami egy fenntartható sportági modell kialakítását segíti, abban az esetben is, ha a gazdasági helyzete változik a kajak-kenunak. Továbbra is nyitni kell a parasportolók irányába és harcolni a tiltott teljesítményfokozók használata ellen."

Az új főtitkár hivatalosan március elsején áll munkába, a kinevezése pedig a következő tisztújító közgyűlésig, 2013 tavaszáig szól.

Az MKKSZ elnöksége döntött arról is, hogy a korábban elfogadott menetrend alapján szeretné szétválasztani a szakmai irányítói, vezetői feladatokat és a főtitkári feladatokat. A szakmai vezetői feladatokat március elsejétől Vaskuti István, a szövetség szakmai alelnöke látja el.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Fékez a gazdasági motor: felére vágták a növekedési várakozásokat a megugró energiaárak miatt

Az iráni háború okozta energiaár-sokk miatt idén technikai recesszióba csúszhat a német gazdaság.

Kunetz Zsombor Győri Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam

Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak...

Elmondta terveit az új országos rendőrfőkapitány

Magyar Péter miniszterelnök Pósfai Gábor belügyminiszter előterjesztésére Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos...

„Hazudtak Budapestnek” – megszólalt a Kreml a kárpátaljai magyarok jogairól született megállapodás kapcsán

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint Ukrajna csak ígérget, a magyar kisebbség joghelyzete pedig a gyakorlatban semmit nem változott.

Ez történik, ha valaki menet közben rükvercbe vált

Nem biztos, hogy azonnal szétrobban a váltó, de nagyon rossz ötlet kipróbálni, hogy mi történik, amikor menet közben rakjuk hátramenetbe...

Messiék nem védenek címet, Cristiano Ronaldo vb-arany nélkül vonul vissza, a futball nem tér haza

Az ötszörös aranyérmes brazilok és a négyszeres győztes németek sincsenek a top 5-ben.

Gyors ütemben használja ki a spórolási lehetőséget az állampapíroknál a kormányzat

Péntektől rövid időn belül másodszor csökken a lakossági állampapírok kamata. Jövőre már egy közmédiányi kiadást takaríthat meg...

Oroszország kételkedik Ukrajna Budapestnek tett ígéretében

A kárpátaljai magyarok helyzete a gyakorlatban semmit nem változott, Kijev azzal kapcsolatban csak ígéretet tett Budapestnek.

Kiderült, miért nincs még nincs vevő az NB I. közvetítési jogaira

Ma lett volna a második körös leadási határideje a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által szervezett versenysorozatok közvetítési...

Magyar Péter még egyszer megkeresi Sulyok Tamást

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Magyar Péter miniszterelnök, aki az elmúlt hónap kormányzati munkájáról, az uniós...

Ukrán bomba végezhetett Putyin egyik bizalmasával Moszkva közelében

Autóba rejtett pokolgép végzett Damir Davidovval, az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztjével, Vlagyimir Putyin bizalmasával...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

0
0

Bulvár

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

blogmorzsák

Magyar légikisasszony a Condornál

Beszélgetés Kavassy Fanny-val.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0