Ezt olvasta már?


Amit mindenképpen tudnia kell a választásról

Április 8. a választásról szól. Négyévente van ilyen, nyilván akad pár kérdése. Hol és hogyan szavazhat? Hol lesz sok az átjelentkező? Mikor lesznek eredmények? Íme a válaszok.

 

Mikortól meddig lehet szavazni vasárnap?

 

Reggel hattól este hétig ezúttal is.

 

Hol szavazhatok?

 

Csak a lakcíme szerint kijelölt szavazókörben. Erről értesítőt is kapott. Ha elvesztette vagy kidobta a kukába, sebaj, ezen a linken megnézheti, megkeresheti, hol tud szavazni. Vagy kérdezze meg a szomszédját! Nagy az esély arra, hogy most is ugyanabban az óvoda- vagy iskolaépületben van a szavazókör, ahol eddig szavazott, de ez nem biztos.

 

A lényeg, hogy vigye a személyazonosságát igazoló papírjait (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány) ÉS a lakcímkártyáját.

 

Mi van, ha este hét előtt egy perccel érek oda, és még akkor is sorbanállás van?

 

Akkor még lehet szavazni. A szavazatszámláló bizottság egyik tagja pontban este hétkor a sor végére áll. Aki előtte áll, az még leadhatja a szavazatát, aki ezután jön, az már nem.

 

Ki szavazhat egyéni jelöltre, és ki csak országos listára?

 

A szavazóknak két nagy csoportja van.

 

Vannak a magyarországi lakcímmel rendelkező magyarok. Ők országos listára és egyéni jelöltre szavaznak. A legtöbben lakóhelyükön szavaznak. Az átjelentkezők nem állandó lakcímükön, hanem egy másik magyarországi választókerületben adják le szavazatukat (de a lakcímük szerinti jelöltek közül választhatnak). Sok magyar most éppen külföldön él, dolgozik, tanul, vagy turistáskodik. Ők a külképviseleteken szavaznak.

A másik nagy csoportot azok a külföldön élő magyar állampolgárok jelentik, akiknek nincs magyarországi lakcíme. Ők csak országos listára szavazhatnak. Ők, többnyire a határon túli magyarok a szavazatukat csak levélben adhatják le. Ezt már vagy elküldték postán a Nemzeti Választási Irodának, vagy a borítékot az elmúlt két hétben leadták valamelyik nagykövetségen. Ezt még vasárnap is megtehetik, sőt a levelet haza is hozhatják, és bármelyik egyéni választókerületi székhely választási irodájában leadhatják.

 

A sok átjelentkező választási csalást fog elkövetni?

 

Nem, mert ők nem is tudnának. Az átjelentkezők nem az állandó lakhelyükön, hanem egy másik településen vagy választókerületben szeretnék leadni a szavazatukat. Ők más városban tanulnak, dolgoznak, albérletben laknak, és a szavazás kedvéért nem akarnak hazamenni.

 

Ők ettől csak az otthoni egyéni jelöltjeik közül választhatnak, olyan szavazólapot kapnak, mintha otthon lennének.

 

Semmilyen módon nem tudják ezért befolyásolni az eredményt ott, ahol leadják szavazatukat. Az idén tényleg sok az átjelentkező: nyolc évvel ezelőtt 58 ezren voltak, négy évvel ezelőtt 128 ezren, most pedig mintegy 212 ezren szavaznak így.

 

Összesen 212 259 átjelentkező van, közülük 200 041 "valódi" átjelentkező, 12 218 ember pedig olyan szavazatszámláló bizottsági tag, aki kérte, hogy a feladatteljesítése helyén szavazhasson. A legtöbben - 350-en - Debrecenből kértek átjelentkezést más településre.

 

A XI. kerületben, az átjelentkezők számára kijelölt szavazókörben a helyi lakosokkal együtt 11 603 választópolgárt várnak vasárnap. Itt 36 tagú a szavazatszámláló bizottság, így akár 10-12 asztalnál is szavazhatnak az átjelentkezők, ez pedig gyorsítja a szavazást. Sok átjelentkező fog szavazni a III., a VIII., IX., a XIII. és a XIV. kerületben is. Érdemes korán menni ezeken a helyeken.

 

Az új lakcímre bejelentkezők befolyásolhatják a választási eredményt?

 

Ha egy egy helyre tömegesen jelentkeznek be, akkor igen. Az új lakcímre bejelentkezéssel ugyanis a választó már a helyi jelöltre szavazhat. Az új lakcímre bejelentkezők között lehetnek külföldi magyarok is: elvileg róluk tud a nyilvántartás, így ha már levélben szavaztak az országos listára, vasárnap csak egyéni jelöltre adhatnak le voksot. Nem fognak duplán szavazni.

 

Ikszelni kell vagy rajzolni is lehet a szavazólapra?

 

Két egymást metsző vonalat kell rajzolni a választott jelölt és párt neve mellé: ez tehát lehet iksz és kereszt is.

 

Hányan fognak szavazni?

 

A választásra jogosultak száma 8 312 264 fő.

 

A magyarországi választójogosultak aktuális száma: 7 875 505 fő

Ebből átjelentkezéssel szavazók száma: 200 041 fő

A külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 58 310 fő

A levélben szavazók száma: 378 449 fő

 

Ki jut be az egyéni jelöltek közül a parlamentbe?

 

Aki a legtöbb szavazatot kapja.

 

Ha nem megy elég ember szavazni, akkor meg kell ismételni a választást?

 

Nem. Ma már nincs részvételi küszöb. A választás mindenképpen érvényes. Ehhez nem kell elmennie szavazni a választók legalább felének. Csak akkor nem lesz eredményes egy szavazás, ha teljes szavazategyenlőség van két jelölt között. Ebben az esetben sem tartanak második fordulót, hanem később egy időközi választáson döntenek.

 

Miért 199 fős lesz a parlament, miért nem 200?

 

Egy 199 fős parlamentben még véletlenül sem lehet azonos számú mandátuma a kormánynak és az ellenzéknek. Így nem alakulhat ki patthelyzet a választások után. Persze politikai szempontból simán lehet patthelyzet.

 

Az egyéni jelöltek vagy a pártlistás jelöltek a fontosabbak?

 

Mivel a listákról csak 93, egyéniből pedig 106 jelölt juthat be, a mostani választáson a pártoknak elsősorban az egyéni választókerületekben lesz érdemes nyerni. A Fidesz 2014-ben 96-ot nyert a 106-ból.

 

Ha olyan pártra vagy jelöltre szavazok, amelyik nem győz a választáson, akkor a szavazatom elveszik a nagy semmibe?

 

Mindenképpen érdemes szavazni, mert a vesztes és a győztes szavazatok is hasznosulhatnak. A szavazat csak akkor veszik el, ha olyan a jelöltre adják, amelynek pártja nem kerül be a parlamentbe. Ha a párt eléri az 5 százalékos küszöböt (a Fidesz-KDNP és az MSZP-Párbeszéd lista esetén ez a küszöb 10 százalék), akkor a vesztes jelöltre leadott szavazatokat hozzáadják az országos listájukon gyűjtött szavazatokhoz.

 

Ez a rendszer azonban a győzteseket is segíti, mert a bejutott jelölteknek a győzelemhez már nem szükséges szavazatait is hozzászámolják az ő pártjuk országos listájához.

 

Nézzünk egy példát. A választókerületben az A jelölt 8000 szavazatot, a B jelölt 4000 szavazatot kap. A vesztes B jelöltre adott 4000 szavazatot a pártja megkapja az országos listán. A nyertes A jelölt bekerül a parlamentbe, pártja pedig megkapja a győzelemhez szükséges szavazatai (4001) fölötti részt, azaz 3999-et. Ez utóbbi a győzteskompenzáció intézménye.

 

Mikor lesz kétharmad?

 

Ha a Fidesznek vagy az ellenzéknek 132-nél több mandátuma lesz. A kétharmadot az alacsony, 60 százalék körüli részvétel is segítheti. Sok függ a többi párt eredményétől is.

 

Ha az országos listán a Fidesz 45 százalékot szerez, a baloldali ellenzék és a Jobbik pedig csak 25-25 százalékot, akkor is meglehet a kétharmad.

 

Hogy győzhet az ellenzék?

 

Az egyszerű többséghez legalább 100 mandátumot kellene szerezni. Erre magas, legalább 70 százalékos részvételi arány mellett van esély. Az ellenzék szereplése elsősorban azon múlik, hogy az egyes választókerületekben mekkora lesz az átszavazás az ellenzéki pártok szavazói között.

 

Ha most nincs kampánycsend, akkor bármit lehet csinálni?

 

Szinte mindent lehet – néhány kikötéssel.

 

A tévék, rádiók, nyomtatott és online újságok megjelentethetnek elemzéseket, sőt interjúkat is a jelöltekkel.

A korábbi közvélemény-kutatások adatait is meg lehet jelentetni, de exit-pollokat csak este hét után lehet közölni.

Viszont vasárnap választási gyűlést már sehol sem lehet tartani.

A szavazókör épületének bejáratától számított 150 méteren belül tilos kampányolni. Nem lehet például plakátot kirakni erre a területre, nem állhat be a szavazókör elé egy párt logójával vagy kampányszlogenjével felmatricázott autó.

Nem lehet megcsinálni azt sem, hogy valaki 150 meteren túlról egy hangosbeszélőn agitálja a szavazásra érkezőket.

Az viszont nem számít kampánycsendsértésnek, ha ezen a területen kint marad a szombaton vagy korábban kihelyezett plakát. Borítékolható, hogy a pártok ezért időben elhelyezték itt plakátjaikat.

 

Lehet tömegesen szavaztatni az embereket úgy, hogy buszokkal szállítják őket a szavazókörbe?

 

Busszal kifejezetten tilos szervezeten szállítani a szavazókat. Legfeljebb kilencfős kisbuszokat lehet erre a célra használni, ennél nagyobb járművet nem.

 

Mit jelent a nemzetiségi lista?

 

A választási rendszer lehetőséget ad arra, hogy a nemzetiségek egy-egy képviselője is bekerüljön az országgyűlésbe. Most 13 nemzetiségi lista van. Ha egy nemzetiség elég szavazat kap, akkor az övé lehet egy országos listás mandátum a 93-ból. Ehhez el kell érni az úgynevezett kedvezményes kvótát. A mandátum megszerzéshez szükséges szavazatszámot úgy számolják ki, hogy összeadják az összes leadott országos listás, nemzetiségi listás és töredékszavazatot. Ezt elosztják a 93-mal, azaz a kiosztható listás mandátumok számával, majd az eredményt tovább osztják néggyel.

 

Amelyik nemzetiség eléri ezt a számot, az kap egy helyet az Országgyűlésben. Erre a német nemzetiségnek van a legnagyobb esélye. Listavazetője, Ritter Imre maga is reménykedik a bejutásban. Azt mondta, a nemzetiségeket szeretné képviselni a parlamentben, és nem az határozza meg a szavazásait, hogy amúgy Fidesz-tag.

 

Mikor lesz eredmény?

 

A Nemzeti Választási Iroda csak akkor kezdi el nyilvánosságra hozni az eredményeket, ha mindegyik szavazókör bezár. A sok átjelentkező miatt előfordulhat, hogy néhány szavazókört este hét után is nyitva kell még tartani. Az első eredmények ezután elég hamar megjelennek a Valasztas.hu-n és természetesen az Indexen is.

 

Az előzetes eredmény vasárnap késő este 11 óra után, éjfél körül várható a Nemzeti Választási Iroda (NVI) várakozása szerint. Pálffy Ilona NVI-elnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a szavazatszámlálás gyorsaságát befolyásolja az egyes választókerületben, hogy hány jelölt indult, mert a bizottságoknak annyifelé kell válogatniuk a voksokat, majd azokat jegyzőkönyvben összesíteniük.

 

A végleges eredményt azonban csak jövő szombatra várják, mert addig meg kell érkeznie a külképviseleteken leadott szavazatoknak is, legkésőbb szerdáig. Az innen beérkezett, borítékokba zárt szavazatokat pedig majd szombat délelőtt keverik be - az átjelentkezéses szavazatokkal együtt - az adott választókerületekben az erre kijelölt, addig fel nem nyitott urnákba.

 

Ez azt jelenti, hogy szombat késő délután, vagy este teszik közzé a végleges eredményeket. Ahol szoros a verseny, ott az NVI már vasárnap jelezni fogja a honlapján, hogy megfordíthatják az eredményt a máshol átjelentkezéssel leadott, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok.

 

Amúgy ha a választásokkal kapcsolatos jogi kérdése van, jogi tanácsra lenne szüksége, vagy visszaélést észlel, írjon a TASZ választási jogsegélyére vagy hívja a TASZ választási forródrótját: +36 30 722 33 56.

frrás: index.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ivóvíz az állatoknak: mennyiség, hőmérséklet és tisztaság

A szarvasmarha, a sertés és a baromfi melegben sokkal több ivóvizet igényel. Részletesen bemutatjuk, hogyan kell mennyiségben,...

Sütőtök érésének jelei: mikor hagyjuk abba az öntözést?

A sütőtök érési folyamata során meghatározó, hogy mikor hagyjuk abba az öntözést, hiszen a kocsány, a héj és a lomb állapota jeleket...

Nem mindegy, milyen pirítóst eszel: cukorbetegség esetén erre érdemes figyelni

A pirítós cukorbetegség esetén sem feltétlenül tiltólistás, de nagyon nem mindegy, milyen kenyérből készül, mennyit eszel belőle, és...

Ukrajna több városában a gyerekek már eleve az óvóhelyen kezdik a tanévet

Egy kijevi iskola szerint így légiriadó esetén sem kell félbeszakítani az órákat. Az ukrán gyerekeknek az ötödik tanévük kezdődött...

Keir Starmer, a megbuktatott brit miniszterelnök visszavonul a képviselőségtől

Nemzetközi és nőjogi ügyekre fog koncentrálni a jövőben.

Ez az a fájdalmas lecke, amit a csillagjegyednek még ebben az évben meg kell tanulnia

Nézzük, melyik csillagjegynek milyen karmikus feladat jutott most.

Bűnösnek mondták ki a 2Pac-gyilkosságot kitervelő bandavezért

Szinte napra pontosan 30 évvel a gyilkosság után.

Amundi: Nő a feszültség az amerikai kötvénypiacon, lejjebb tekerjük a kockázatot

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

K&H: gyakoribb és nagyobb piaci kilengések jönnek

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Különleges emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését

Egy emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését, ami hozzájárulhat a kiemelkedő kognitív képességek kialakulásához.

Tágítaná a vagyonelkobzás lehetőségeit a kormány

Egy új módosító javaslat szerint a jövőben attól is lefoglalhatnának vagyontárgyakat, aki maga nem vett részt bűncselekményben, de a...

Az egész világon rossz volt a kereskedők hangulata, és ez Pestre is rávetült

Trump és Irán alávágtak a keddi kereskedésnek a nemzetközi piacokon és a Budapesti Értéktőzsdén is.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona

Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.

0
0

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0