Ezt olvasta már?

Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn, a befektetők kockázatvállalási kedvét visszafogja a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűn...

0

Augusztus utolsó napján rendezik az Állatkertek éjszakáját

Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.


hirdetés

A vakáció végén, de még az iskolaidő előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával, nem mindennapi fényekkel és az állatkertek máskor nem látható titkaival - emelte ki Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

A programban idén is budakeszi, két budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek vesznek részt.

Persányi Miklós elmondta, hogy a fővárosi állatkert éjfélig tart nyitva, ebben az időben a kert különböző pontjain 23 helyszínen zajlanak programok. Lesz többek között esti fókashow, elefánttorna, találkozás a cukormókusokkal és a szakállas agámával, alkonyati látogatás a lepkekertben, de meg lehet nézni a "jégbe zárt vadállatokat", a lángidomárokat és a fényvarázslatot is. A Holnemvolt Vár idén első alkalommal kapcsolódik be a sorozatba, ott ajándék zsetonokkal is készülnek az érkezőknek.

A budapesti Tropicariumban meg lehet nézni többek közt a kőhalak, az aligátorok, a kígyók, a ráják és a murénák etetését, a Budakeszi Vadasparkban pedig szakvezetésekkel, állatbemutatókkal és vadállatok látványetetéseivel készülnek.

A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban bátorságpróbát szerveznek, ahol többek között meg lehet kóstolni különböző rovarokat, virágokat és a majomkenyeret is. A kisvasút egész éjjel közlekedik, ahogyan a Vidámpark játékai is üzemelni fognak.

A győri Xantus János Állatkertben a ragadozókat, például a jaguárokat, tigriseket, medvéket és oroszlánokat etetik meg a közönség szeme láttára, a hüllőházban a "Tapizoo" ládában lehet majd kitapogatni mit rejtettek el a dolgozók, de "nem szeretem" állatok bemutatójával is készülnek.

A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják ki az estére, amely szakvezetésekkel indul a majmoknál, a rókáknál, az oroszlánoknál, de a növényevő állatok etetését is meg lehet majd tekinteni. Itt este konceret ad a Csörömpölők Együttes, de lesz hüllőshow, madárbemutató, és állatsimogató is.

Miskolcon a természetes élővilágot szeretnék közelebb vinni a közönséghez, ezért a helyszínre látogatók a hagyományos esti programok mellett a Bükki Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a szomszédos Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával és éjjeli ragadozómadaraival is megismerkedhetnek.

Pécsen lehet majd csillagot vizsgálni, vagy madarász túrán részt venni, de tűzzsonglőr bemutatóval, bátorságpróbával, kincskereséssel, gyerekszínázi előadással, klasszikus zenei koncerttel és családi kézműves foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban az akváriumok világát ismerhetik meg az érdeklődők a "holdfénytúrán", lesz továbbá kishajós kirándulás, a gyakorlott búvároknak pedig idén is lesz lehetőségük akváriumi merülésre, a veresegyházi medveotthonban pedig családi ügyességi versenyekkel, és "farkas ordítással, hollókárogással és medvevicsorgással" várják a zseblámpával érkező bátor látogatókat.







0
0

hírek innen, onnan

Lakástakarék - Nagy az extraprofit, kevés az eredmény

Felmenő rendszerben megszüntetné a lakás-takarékpénztárak állami támogatását az a törvényjavaslat, amelyet Bánki Erik, a gazdasági...

Gyermekvámpír-csontvázat találtak egy sírkertben

Egy több mint 1500 éves gyermek csontvázára bukkantak Olaszországban egy ásatáson, az egykoron római birodalomhoz tartozó Umbria...

9 évig hazudta magát rákosnak a férj

Felfüggesztett börtönt kapott az a férj, aki a feleségének 9 éven át hazudott, hogy lenyúlhassa anyósa pénzét.

Hosszú hétvégék: meglepő dolgok derültek ki a magyarokról

Csak alig különbözik egy erősebb hétvégétől az a szombat, amin egy ünnepnap miatt dolgoznunk kell. Ugyanakkor nem a pihenőnap, hanem az...

Egyedülálló játszóteret adtak át a Városligetben a sérült gyerekek számára - videó

Budapest Agárdi Szilvia (23) énekesnő elsőként tesztelhette a Városligetben a Vakok Kertjét.

Nicolas Cage DC képregényfilmben? - El is árulta, hogy kit játszana.

Remek választás a színésznek, aki régen majdnem Superman volt

35 évnyi berögződést próbál levetkőzni a műtéten átesett paratriatlonista

Boronkay Péter kilencedik volt a riói paralimpián.

A lakástakarékok kinyírásával a Fidesz százezrektől veszi el az otthonteremtés lehetőségét

Hiába takarózik azzal a kormány, hogy a felszabaduló összeget a CSOK-ba irányítja át, valójában százezrektől veszi el az...

Hűha, új szerepben próbálták ki magukat a TV2 műsorvezetői

Vicces fotót osztott meg Istenes László.

Jól átverte a játékosokat az UberEats

Mégsem járt ingyen Call of Duty a tonhalas sült burgonya mellé.

Rabként tartottak fogva egy autista lányt a pszichiátrián

A apja beperelte a walsalli intézményt.

0

Sport

Megdöbbentő felvétel: magyar szurkolókat vertek a görögök elleni meccs után?

Athén Megdöbbentő mellékszála is lehetett a görögmagyar futballmérkőzésnek.

Szalai Ádámot nem lehet a válogatottból kikiabálni

Nincs mese, győzni kell Észtország ellen, még akkor is, ha két éve nem nyertünk idegenben meccset.

A Groupama Aréna ingyen épült fel és az állam is keresett rajta

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke többek között erről is beszélt egy interjúban.

Nagyvadat elejtve maradt hibátlan a Szeged a kézilabda-BL-ben

A magyar bajnok jóformán esélyt sem adott a német Flensburgnak.

Lemondta a válogatottságot a sztárfocista, de előtte még odaszúrt a vezetőedzőnek

Lemondta a válogatottságot Laurent Koscielny, 33 éves francia labdarúgó.

Hosszú Katinka édesapja elárulta a családi titkot

Hiába van köze a vízhez, ezt még nem tanulta meg az Iron Lady.

A Győr győzelmével teljessé vált a magyar csapatok tökéletes hétvégéje a BL-ben

A női és férfi klubcsapataink is nyertek a hétvégi fordulóban.

Conor McGregor ezúttal az NFL-ben csinált magából bohócot

Megtaláltuk a világ legzavarodottabb szurkolóját, az Oakland irányítója elsírta magát a kilátástalan helyzet miatt.

Hova tűnt Zinédine Zidane?

Az egymás után három BL-trófeát nyert francia edző a focitól távol élvezi az életet.

Hazard elárulta, miért nem igazolt a Real Madridhoz

Eden Hazard továbbra is eléggé őszinte, ha a jövője a téma.

Így még sosem látta Hosszú Katinka édesapját - Elárulta a családi titkot

Mindenki szereti, de hiába tűnik egyszerűnek, nem mindenki tudja jól elkészíteni a híres bajai halászlevet. Hosszú István, a háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok úszónő Hosszú Katinka édesapja árulta el a tökéletes halászlé titkát.

Súlyos Del Potro sérülése

Az argentin teniszezőre ismét hosszú kihagyás vár.

0

Bulvár

Meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló - az apuka fogadta

Meglátogatta a kórházban a kislányt az encsi nő, akinek kocsija elé pár nappal ezelőtt lépett ki az ötéves Hanna.

Durva adóemelés jöhet januárban

A 2017-es akkor elbukott javaslathoz hasonlóan, ismét az ingyenes reklámhordozókra kivetett adókat emelné meg a kormány, még a tavalyinál is brutálisabb mértékben. Egy ilyen intézkedés árát azonban a fogyasztók, elsősorban a nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek fizetnék meg.

Veszélyben vannak a disznóvágások

Aki disznótort szeretne tartani otthon, be kell jelentenie a hatóságoknak.

A szüleim túl hangosan szexelnek, lassan már aludni sem tudok tőlük

Mit tehet a gyerek, ha folyamatosan fültanúja szülei szeretkezésének és már egyre jobban zavarja? Tanácsadó válaszol.

Gyors fogyás a japán trükkel: ebből igyál reggel 4 pohárral

"Igyál 2,5-3 liter folyadékot minden nap... Ha hőség van, akkor négyet, ha sportolsz, akkor még többet..." De ki képes ezt betartani, és miért kell ennyi folyadékot bevinni? Egy japán módszer szerint reggel négy pohár víz csodákra képes.

Itt a biztos jele, hogy jön a tél

A dél-alföldi szikes puszták klasszikus téli madárfajai közül többen is felbukkantak. Például a hósármány!

Elhunyt Baleczky Annamária

Pénteken, 70 éves korában elhunyt a népszerű magyar tévébemondónő, Baleczky Annamária.

Barátok közt bébibumm - 3 színésznő is kisbabát vár

Gyűlnek a babák a Barátok közt háza táján.

A legértékesebb őszi gyümölcsünk ősidők óta

A gyümölcsök királynője, azaz a szőlő a szervezet számára fontos vitaminok és ásványi anyagok jelentős részét tartalmazza. Vörös színű változatainak flavonoidjai hatékony antioxidánsok, melyek védik a szív-érrendszert.

Merkel nagy bajban van, rosszul jöttek ki a bajor választásból

Megfejtésre vár, hogy a radikális vagy mérsékelt szavazók hagyták ott a CSU-t.

Hajas László 34 éves lánya gyönyörű nő - Fotókon a ritkán látott Orsi

Hajas László első házasságából született lánya, Orsi nem mindennapi szépség.

Sokkoló méretű UFO-t fedezett fel egy fotós egy viharfelhőben

Újabb, első látásra döbbenetes UFO-videónak tűnő felvétel került fel a napokban a Facebookra. A posztoló kapott hideget-meleget egyaránt a hozzászólóktól. Döntsd el kinek van igaza!

blogmorzsák

Magyar család Alaszkában

Miért – és főleg hogyan - költözik egy magyar család Alaszkába? Az első hetek élményei sok fotóval.

Előválasztás? Minek?

Az előválasztás csupán azt leplezi, hogy akik ebben az eszközben bármiféle megoldást látnak, azok valójában teljesen vakon vannak.

A szexmentes házasság ellenszere

Mi az, ami segíti ezt az újrakapcsolódást?

„Mit gondolok az iPhone XS Maxről tíz nap után?“

Egy iPhone SE után sok a hátrány, sok az előny.

Hova lettek a rendszerető, tiszta nők?

"A WC kefét egyik sem ismeri, mindegyik okádék állapotban hagyja maga után a klozetet."

Állítsd meg, amíg nem késő

A fel nem használt cukor roncsolja az ereket és az idegeket, súlyos szövődményeket okoz.

15 úti cél 10 ezer forint alatt!

Az igazán potom áras jegyek ideje most jött el.

Magyarország az egyik legveszélyesebb hely Európában

A kormány nyugati kampányának margójára.

Ezért vagyunk ingerültek éhesen

Nyilván mindenki érezte már, hogy amikor éhes, sokkal könnyebben ki lehet hozni a sodrából. Most kiderült, mi okozza a jelenséget.

Apokalipszis holnap

Mindössze tizenkét évünk van, hogy megmentsük a Földet.

London sem különb Budapestnél?

Veszélyben a brit éjszakai élet.

A láthatatlan szuperjacht

A rejtőzködni vágyó oligarchák és sztárok álmát valósíthatja meg a Mirage. Ami ráadásul jól is néz ki - már amikor látszik.

0