Az LMP arra bíztatja a felvételizőket, hogy forduljanak az Ab-hez
Az LMP törvénytelennek tartja az államilag támogatott felsőoktatási keretszámok radikális csökkentését, ezért arra bíztatja a felvételi előtt állókat, hogy minél nagyobb számban éljenek panasszal az Alkotmánybíróságnál (Ab) – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettes
Karácsony Gergely elmondta, hogy az Alkotmánybíróságra vonatkozó új törvények nem teszik lehetővé, hogy pártjuk közvetlenül forduljon a testülethez, de az érintetteknek erre lehetőségük van.
Az LMP ezért megbízta egy jogászblog szerzőit, hogy készítsenek egy alkotmánybírósági panaszbeadványt, amelyet bárki használhat, aki azt szeretné, hogy az Ab semmisítse meg a döntést – mondta a politikus. Hozzátette, a beadvány tervezetét hamarosan a párt honlapján keresztül is el lehet majd érni.
mti

- A távközlési adóról dönt a parlament
- Talált tárgyakat árvereznek a milánói repülőtéren
- Robbanás történt a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában
- Összekapcsolják az arcokat a hozzájuk tartozó hanggal a lovak
- Biztosításból fizeti tagjai bírságát egy bliccelők által alapított pozsonyi szervezet
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
- Feminista kutatói konferenciát rendeznek Budapesten
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért


