Ezt olvasta már?


Az apát is a fiút is börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla

Jogerősen 2 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélt egy férfit csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla, a férfi fiát pedig 4 év 3 hónap börtönnel sújtotta; a vádlottak 2010-ben egy harmadik társukkal bántalmazták, illetve a fiú késsel megszúrta egy vállalkozás alkalmazottját, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ítélőtábla Fórizs Eleket és Fórizs Gergelyt társtettesként, folytatólagosan elkövetett önbíráskodás kísérletében, emellett a másodrendű vádlottat - az elsőrendű vádlott fiát - testi sértés bűntettében találta bűnösnek. Harmadik társuk önbíráskodás kísérletéért 1 év, a végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 82 éves édesanyját 2009 decemberében felkereste egy nyílászárók cseréjével foglalkozó vállalkozás üzletkötője. A férfi az idős asszonnyal megállapodott abban, hogy mintegy félmillió forintért kicserélik a nő lakásában az ablakokat, és az alkalmazott 100 ezer forint foglalót is átvett tőle. Az asszony fia azonban a szerződést aggályosnak találta, félt attól, hogy becsapták édesanyját, ezért fel akarta bontani a megállapodást. 2010 januárjában a cég két munkatársa - előzetes egyeztetés után - elment a lakásba, hogy felmérje a helyszínt. Ekkor az elsőrendű vádlott megfenyegette őket és visszakövetelte tőlük a foglalót. Telefonon beszélt a cég vezetőjével is, aki ígéretet tett neki arra, hogy postán elküldi a pénzt. Az idős asszony unokája, a másodrendű vádlott - egy véletlen folytán - megtudta, hogy a vállalkozás alkalmazottjai egy szegedi panzióban laknak. Az elsőrendű vádlott két kést és egy gáz-riasztófegyvert, a fia pedig egy rugós kést vett magához, és 2010. január 14-én egy ismerősükkel elmentek a panzióba. Ott csak a cég egyik munkatársát találták, akivel szóváltásba keveredtek. A három férfi a pénzt követelte a vállalkozás alkalmazottjától, s megfenyegették őt. Ezt követően bántalmazni kezdték a sértettet, majd az idős asszony unokája a rugós késsel oldalba szúrta és egy sörösüveggel fejbe csapta a férfit. A vádlottak ezt követően távoztak a helyszínről. Egyiküket rendőrök fogták el, a másik két férfi önként jelentkezett a hatóságoknál. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, közvetett életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Bolygóvadászat indul: 100 ezer, Földhöz hasonló bolygót akar felfedezni a NASA

Nagyságrendet váltanak az amerikaiak. De vajon van rá esély, hogy ennyi földszerű bolygó közül egyetlen egyen sincs élet?

Budapesttől csak egy órára fekszik a mesebeli kert: az ország legszebbjei közé választották

A fák és cserjék között megbújó virágok és különleges lágyszárúak varázslatos hangulatot teremtenek.

Képeken a Fülöp-szigeteki földrengés – 37 halott, 400 sebesült

Az elmúlt nyolc hónap legnagyobb Fülöp-szigeteki földrengését követően még mindig túlélők után kutatnak.

Közülük kerülhet ki az új államfő? Kutatás készül egy jelölti listáról

Közvélemény-kutatást indított a 21 Kutatóközpont egy lehetséges államfő-jelölti listáról, a cég azonban nem árulta el, ki rendelte...

Figyelmeztetnek az orvosok: ezt a népszerű gyógyszert milliók szedik naponta, pedig súlyos mellékhatásai is lehetnek

Sokan nap mint nap nyúlnak különböző gyógyszerekhez, hogy gyorsan enyhítsék a kellemetlen tüneteket, miközben ritkán gondolnak bele...

Figyelmeztet az EU: Súlyos járványokat soroltak fel, mi is érintettek lehetünk

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ friss heti jelentése több aktív közegészségügyi kockázatot is felsorol. A...

Kapitány István nagyon gazdag

A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és...

Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást

Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt....

Hűtlen kezelés miatt vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen

Többek közt egy autóbérlés, valamint egy családi barát foglalkoztatása miatt állhat bíróság elé a szervezet vezetője.

5 fontos lecke, amit Nicole Kidman tanított nekünk a szerelemről

Nicole Kidman nem csak a filmjeiben, hanem a magánéletében is megélte a nagy szerelmeket és a fájdalmas veszteségeket. 

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0