Ezt olvasta már?


Az éltető kávé: a Semmelweis Egyetem szerint jót tesz a szívnek

Napi fél és három csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derült ki a Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös kutatásából.

A kutatócsoport összesen 468 629 olyan felnőtt adatait elemezte, akik a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben. A vizsgálatot 11 évig folytatták, és a résztvevőket három csoportba osztották: kávét nem fogyasztók (0 csésze/nap; 22,1 százalék), kávét mérsékelten (0,5–3 csésze/nap; 58,4százalék) és kávét jelentős mennyiségben (>30 csésze/nap; 19,5 százalék) fogyasztók.


Az összhalálozás terén 12 százalékos, a kardiovaszkuláris halálozás terén 17 százalékos, az újonnan kialakuló stroke terén pedig 21 százalékos relatívkockázat-csökkenést figyeltünk meg a kávét mérsékelt mennyiségben fogyasztók körében, összehasonlítva adataikat azokéval, akik egyáltalán nem fogyasztanak kávét


– magyarázta a kutatás eredményeit Simon Judit, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem PhD-hallgatója.


A vizsgálatokkal arra keresték a választ, hogy a rendszeres kávéfogyasztás milyen hatással van a szív struktúrájára és működésére.

Azt találtuk, hogy a rendszeres, mérsékelt mennyiségű kávéfogyasztás előnyös hatással van a szívre, visszafordítja a korral járó szívelváltozásokat


– mondta Maurovich Horvat Pál, a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájának igazgatója.


Az eredmények szerint a mértékletes kávéfogyasztás kardiovaszkuláris szempontból nem káros, sőt előnyös lehet. Ismereteink szerint ez az eddigi legnagyobb volumenű kutatás, ami a kávéfogyasztás szív- és érrendszerre gyakorolt hatásaira fókuszált


– fogalmazott Steffen Petersen, a Queen Mary Egyetem William Harvey Kutatóintézetének professzora, a kutatás koordinátora.


A kutatásban részt vevők körében a fogyasztott kávé típusát is vizsgálták. Az eredmények arra utalnak, hogy míg az őrölt kávé rendszeres fogyasztása és a halálozási esélyek csökkenése között kimutatható összefüggést találtak, addig ugyanezt az instant kávét fogyasztók körében már nem tudták megállapítani.


A kávé korábbi jótékony hatásait korábbi kutatások esetében is kimutatták már. Az élénkítő hatású ital több betegség esetében is pozitívan hatott a vizsgált csoportok egészségére, de az egészséges személyek között sem alakult ki a több esetben korábban állított egészségkárosodás.

Csökkenti a kettes típusú cukorbetegség kialakulását

A diabétesz kettes típusú változata esetében egy korábbi kutatás rámutatott arra, hogy a napi rendszerességgel kávét fogyasztók körében hat százalékkal csökkent a betegség kialakulása csészénkét. A hatás, melyet egyébként a koffeinmentes kávé is előidéz, a kávécserje gyulladáscsökkentő és inzulinérzékenység-növelő növényi anyagainak köszönhető. A Journal of Internal Medicine kutatása szerint a filteres kávé esetében napi három csésze elfogyasztása hatvan százalékkal csökkentette a kettes típusú diabétesz kialakulását, szemben a presszókávé enyhébb hatásával.

Koffeinmentes kávé is csökkenti a diabétesz kockázatát

Lényegesen csökkent a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik sok kávét és teát ittak, akár koffeinmentes változatban.


Jó hatással van a szívre

A korábban sűrűn hangoztatott, mára már megcáfolt tévhittel szemben a kávé nemhogy nem árt a szívnek, még segítheti is annak egészséges működését. Az Európai Kardiológiai Bizottság éves konferenciáján elhangzottak szerint napi egy vagy több csésze kávé elfogyasztása jó hatással van a keringésre, a szívre és az érrendszerre. A konferencián bemutatott, 30 ezres mintát vizsgáló kutatás itt a koffeinmentes verziókat ugyan nem találta előnyösnek, ahogyan a presszókávét sem, amely a koleszterinszint emelkedéséhez járulhat hozzá. A leghatékonyabbnak e kutatás szerint is a szűrt, filteres kávé bizonyult.


Fizikailag és mentálisan is segít

A tengerentúli Harvard Egyetem kutatása szerint a kávézás harmadával csökkenti a depresszió és a mentális betegségek kialakulásának esélyét. Az eredményt egyrészt a kávé gyulladáscsökkentő hatására alapozzák, de az ital a bélflóra azon szereplőit is támogatja, amelyek nagyban hozzájárulnak a kedélyállapot javulásához.A sportolók és az aktív testmozgást végzők számára is előnyös lehet a kávéfogyasztás. A Sports Medicine 2019-es cikke szerint fájdalomcsökkentő, izomerő- és állóképesség-javító hatása van, emellett pedig a keringést is jótékonyan segíti egy-egy csésze kávé.


Az agynak is kell

Értelmet nyerhet, hogy a reggeli kávénk elfogyasztásáig az agyunk nem pörög megfelelő fordulatszámon. Egy Alzheimer-kórosokon végzett kutatás szerint a szellemi képességek tovább fenntarthatóak, amennyiben napi egy-két csésze kávét elfogyasztunk.


Segíti az alvást

Ugyan nem az alvás az, ami a kávézásról feltétlenül eszünkbe juthat, azonban a koffeintartalma miatt serkető hatású ital fogyasztása nagyban hozzájárulhat az éjszakai pihenésünkhöz – derült ki a Bázeli Egyetem erre vonatkozó kutatásából. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy a rendszeres kávéfogyasztás nem zavarja meg az alvást, azonban csökkenti az idegsejtek térfogatát az agyban, azaz a szürkeállományt.

Hat csésze már veszélyes?

Egy korábbi vizsgálat szerint a kávé túlzott fogyasztása csökkenti az agy térfogatát, elbutulást vagy akár sztrókot is okozhat. A South Australia Egyetem által végzett kutatás szerint az ital fogyasztása emellett a demencia kialakulásában is szerepet játszhat.


Ez eddig a legnagyobb kutatás a kávéfogyasztás, az agytérfogat, a demencia veszélyének és az agyvérzés veszélyének összefüggésével kapcsolatban, az egyik legnagyobb, agytérfogat-vizsgálattal és egyéb tényezők figyelembevételével készült kutatás. Az összes permutáció mellett az eredményeink következetesen azt mutatták, hogy a magasabb kávéfogyasztás az agytérfogat zsugorodásával járt – lényegében több mint hat kávé elfogyasztása különböző betegségekkel, például demenciával és sztrókkal fenyegeti az agyat


– mondta korábban Kitty Pham, a kutatás vezetője a MedicalXpressnek, amit most a Semmelweis és a Queen Mary Egyetem közös kutatása megcáfolt.

forrás: index







0
0
0

hírek innen, onnan

Évek óta nem látott roppanás a tőzsdéken, világszerte megütötték a kedvelt alapokat

Súlyos veszteségeket szenvedtek a globális hedge fundok ezen a héten, miután a mesterségesintelligencia-befektetések hirtelen korrekciója...

Magyar Péter népszerűségben hatalmas előnnyel vezet Orbánnal szemben

A volt kormányfő 25 pontjával népszerűtlenebb, mint bárki a kutatás adatsorában.

Megmozdult a forint, nem minden devizával szemben alakult jól a péntek reggel

Az euró és a svájci frank drágult, a dollár viszont olcsóbb lett a forinthoz képest péntek reggel.

Onlie pénztárgépek – Újabb ablakot nyit ki a NAV

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok...

Matolcsy György: megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi...

Gyereket vállalt úgy, hogy nem volt munkája és lakása: „Nincs tökéletes időzítés”

Julia szerint az élet soha nem lesz minden szempontból ideális a gyermekvállalásra, ezért nem érdemes kizárólag a megfelelő anyagi...

Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai...

Veteményes burjánzik a Balaton kiszáradt medrében: érik a paradicsom is

Szomorú folyamatoknak lehettek tanúi az idei nyár folyamán a Balaton partjára látogatók. A tó vize egyre fogyott, a szárazra került...

Jönnek az e-pénztárgépek, a NAV új szolgáltatást jelentett be

Rengeteg hazai kiskereskedelmi egységet érint, hogy az egykori online pénztárgépeit (OPG) e-pénztárgépekre (EPG) kell cserélnie.

Novemberi horoszkóp-előrejelzés az Oroszlánoknak: valódi lendületet kapsz a csillagoktól, így a munka és a párkapcsolat is mozgásba lendül

Novemberben új ismeretség, nyilvános siker vagy akár házassági döntés is előtérbe kerülhet, miközben otthon kompromisszumra lesz...

A katasztrófák ellenére is Nepálban mászik hegyet Az Árulók játékosa: „Nem tartott vissza minket a tragédia”

Egy kicsit őrültnek, de nagyon felkészültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki nyolcezer méter feletti hegyeket akarjon meghódítani. Az Árulók...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0