Ezt olvasta már?


BL-selejtező - Rebrov szerint elsősorban magát kell legyőznie a Ferencvárosnak

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint elsősorban magát kell legyőznie a Ferencvárosnak szerdán a Dinamo Zagreb elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn.

A mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztatón az ukrán szakember elmondta, tisztában vannak vele, mennyire erős csapat a zágrábi, ahonnan ugyan több meghatározó futballista is távozott a holtszezonban, azonban a helyükre érkezők minőségi pótlást jelentettek. Hozzátette, csapatának ettől függetlenül senkitől sem kell megijednie, ezt már bizonyította a skót Celtic Glasgow otthonában kivívott továbbjutással is.

"Önbizalommal tele kell futballoznunk, és nem is ők lesznek a legnagyobb ellenfelünk, hanem magunkat kell legyőznünk. Amennyiben ez sikerül, akkor egy jó mérkőzést tudunk játszani" - mondta Rebrov, aki az ellenféllel kapcsolatban hozzátette, főleg csapatként különösen erős, képes gyors ellentámadásokra, ezért ezekre megfelelően fel kell készülniük.

A két csapat tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában találkozott egymással, a horvát bajnokcsapat otthonában az első mérkőzésen a Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el, a visszavágón azonban a vendégcsapat 4-0-ra diadalmaskodott a Groupama Arénában.

A Zágrábban gólt szerző Sigér Dávid arról beszélt, hogy a Ferencvárosban már tavaly is megvolt minden ahhoz, hogy sikerrel vegye a párharcot, a visszavágón azonban minden fordulópontból a vendégek jöttek ki jobban és kiélezett szituációkban mindig jó döntést hoztak, ráadásul a zöld-fehérek a találkozó végén már emberhátrányban is voltak.

A válogatott középpályás megjegyezte, az mindenképpen plusz erőt adhat, hogy egyszer már megmutatták, képesek jó eredményt elérni a Dinamo ellen. Hozzátette, teljesen elégedett lenne azzal a forgatókönyvvel, mint a Celtic otthonában, ahol a találkozó hajrájában a Ferencváros előnye birtokában foggal körömmel védekezett.

"Arra kell építeni, mint a Celtic ellen, azaz hogy az egyéni villanásokon kívül csapatként működjünk, főleg védekezésben, de meg kell próbálnunk többet birtokolnunk a labdát. Csak akkor érhetünk el eredményt, ha mindenki egy irányba húz, nem elég úgy kimenni, hogy győzni akarunk, jobban kell akarnunk, mint az ellenfél, minden játékosnak jobban kell akarnia a sikert, mint a vele szembenállónak" - mondta Sigér.

A német Tobias Stieler sípjelére 19 órakor induló összecsapás győztese már biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel, ugyanis a továbbjutó a következő körben a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában lesz érdekelt, az ottani vesztes pedig az Európa-liga csoportkörében indul.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Világszerte milliók keresnek munkát, Magyarországon is nőtt a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalékra emelkedett a munkanélküliség...

Péntek délben tárgyal Magyar és Zelenszkij Brüsszelben

Magyar Péter az uniós csúcs helyszínén egyeztet az ukrán elnökkel. Zelenszkij meghívást kapott az 1956-os forradalom évfordulójára is.

Se navigáció, se rakéták – a Trump-Putyin deal állhat Ukrajna egyre szorongatóbb helyzete mögött?

Amerikai források szerint a Fehér Házból jött az utasítás a Starshield-rendszer lelassítására, amire nagyban támaszkodtak az ukrán...

Íme Beyoncé ritkán látott 14 és 9 éves gyerekei: a kamasz Blue Ivy anyja klónja

Beyoncé gyermekei ritkán szerepelnek együtt a nyilvánosság előtt, a 14 éves Blue Ivy döbbenetes, mennyire hasonlít édesanyjára.

Az oroszok felfedezték a lehaló mobilhálózatok elleni csodaszert: a vezetékes telefont

Vissza a startvonalra: olyan gyatra lett az orosz vezeték nélküli távközlés a háború hatására, hogy

Újabb feljelentést tett Hadházy Ákos az aranykonvojügyben

Szerinte a Fürcht Pál által elmondottakat kellene vizsgálnia a főügyészségnek.

Rejtélyes fertőzés terjed a budapesti szülészeten, fejvesztve távoznak a várandós anyukák - megszólalt az intézmény

Káosz és felkavaró bizonytalanság uralkodott el az egyik budapesti szülészeti klinikán.

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről,...

Siker a tollhegyen: Hogyan írja alá a nevét egy sikeres ember a grafológus szerint?

A grafológusok szerint a kézírásunk és a szignónk jól tükrözi az önbecsülésünket, az ambícióinkat és azt az elszántságot, amivel...

Totál döbbenet, két pár döntött úgy, hogy égnek állt a haja mindenkinek a Házasság első látásra adásától

Ez aztán nem éppen így volt benne a pakliban! teljesen másképp mondták ki azt a szót, hogy...

Azonnali bejelentést tett Magyar Péter péntek délelőtt Brüsszelből

Magyar Péter fontos bejelentést tett Brüsszelből, délben Ukrajna elnökével tárgyal.

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0