Ezt olvasta már?

0

Bárhol bármikor belefuthatunk traffipaxba

A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idején - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten.


hirdetés

Óberling József azután tartott sajtótájékoztatót, hogy több hírportál azt írta: az országos főkapitány erre vonatkozó utasítása jogszabálysértő. A rendőrségi törvény ugyanis előírja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni a megfigyelt területre vonatkozó adatokat - érveltek.

A főosztályvezető emlékeztetett: az ORFK tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítják a sebességellenőrzéseket; nem fogják például közzétenni a mérések tervezett helyszínét, és "civil" járművekkel is ellenőriznek.

Hangsúlyozta, hogy a törvény feljogosítja arra a rendőrséget, hogy intézkedéseiről hang- és képfelvételt készítsen, ezt pedig nem kötelessége sem előre bejelenteni, sem táblákkal figyelmeztetni rá.

Felidézte, hogy tavaly az év első nyolc hónapjában harminccal többen haltak meg az utakon, mint 2017 azonos időszakában. A 2018 egészére vonatkozó előzetes adatok viszont azt mutatják, hogy helyes volt a szeptemberben bejelentett szigorítás, mert az év egészét tekintve 2017-hez képest már nem nőtt a halálos áldozatok száma - emelte ki Óberling József.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

A legszebb őszi lakásdekorációk termésekből, kétbalkezeseknek is

A színes őszi levelek, meg persze a rossz idő, ami a zárt ajtók mögé kényszerít, mindenkiből előhozza a kreatív hajlamot. De hogyan...

Könnyen termeszthető és egészséges "gyom" - ismerjük meg az eperspenótot

A növény, aminek egyébként sem az eperhez, sem a spenóthoz nincs köze, könnyen alkalmazkodik szinte minden környezethez, levele és...

Nem sikerült az űrmanőver a humanoid robotot szállító orosz űrhajónak: kedden próbálkoznak újra

A Zvezda kiszolgáló modulról a Poiszk kis kutató modulhoz csatlakoztatták át kézi vezérléssel hétfőn a Szojuz MSZ-14 űrhajót.

Legyél hős. - önkéntes program a mentőknél

Folytatódik az Országos Mentőszolgálat Legyél hős! elnevezésű önkéntes programja mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat...

Vádat emeltek a Jobbik képviselője, Farkas Gergely ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat a Jobbik országgyűlési képviselője ellen a...

Egy torna döntője előtt kaptak ételmérgezést a miskolci hokisok

A csapat döntőbe jutott a poprádi Tátra Kupán, de a meccset el kellett halasztani, mert a játékosok rosszul lettek a vacsora után.

Videó: Ezt látták a Gripenek pilótái, amikor augusztus 20-án áthúztak Budapest felett

Látványos, belső nézetes felvételekkel tűzdelt videót tett közzé a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisa az...

Olyan nyugdíjra van szükség, amelyből meg lehet élni

Rezsiutalvány helyett a kormány adjon olyan mértékű nyugdíjat az időseknek, amelyből meg lehet élni szólította fel a kormányt...

Tarlós István népszerű, az ellenzéki összefogás teljes kudarc

A budapestiek elégedettek a főpolgármesterrel, a kerületekben is a fideszes jelöltek állnak jól.

Messi Instagramon gratulált a Barcelona 16 éves debütáló tehetségének

Nem lehet rossz érzés, ha 16 évesen debütálsz az FC Barcelonában, majd Messi gratulál neked.

Videó: Ezt látták a Gripenek pilótái, amikor augusztus 20-án áthúztak Budapest felett

Látványos, belső nézetes felvételekkel tűzdelt videót tett közzé a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisa az...

0

Sport

18 forró fotó bizonyítja, a női röplabda a sportok királynője

A női röplabda bizonyos tekintetben verhetetlen. És mi tudjuk, hogy te is tudod, mire gondolunk.

Négyet kapott Felcsúton az Európa-liga-csoportkörbe vágyó Fradi

A Ferencváros egyetlen meccsre, egyetlen győzelemre van az El-csoportkörtől, ezért a bajnokságot kissé hanyagolják. Meg is lett az eredménye a Panchóban.

Snooker VB, magyar döntőssel

Révész Bulcsú 85-ös breakkel és döntővel zárta az U16-os világbajnokságot.

Griezmann pótolta Messit és Suárezt, ötöt rúgott a Barcelona

A nyáron igazolt francia világbajnok két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott, a Barca pedig szép játékkal magabiztosan nyert.

Jürgen Klopp Alessandro Del Pieróhoz hasonlította egykori játékosát, Philippe Coutinhót

Nagy dicséretet kapott egykori edzőjétől a Bayern München új igazolása.

Új edzőt akarnak a Honvéd-szurkolók

Budapest Vasárnap este még az olasz Giuseppe Sannino (62) volt a Budapest Honvéd futballcsapatának edzője, bár a szurkolók egy része már arról értekezett, kit kellene leültetni a helyére.

Világbajnok lett a női kajak négyes 500 méteren

Megvédték a világbajnoki címüket a lányok Szegeden, és emellett nyolc tokiói kvótát is szereztünk.

Újabb aranyérem a szegedi kajak-kenu világbajnokságon

Ezúttal 5000 méteren született győzelem.

De Ligt nem látta jönni, hogy csak csere lesz

Matthijs De Ligtért öldöklő csata folyt a nyáron, végül a holland védő a Juventust választotta a Barcelonával szemben. Elsősorban a játékpercek miatt.

A Barcelona kulcsjátékosa továbbra sem lép pályára

Ernesto Valverde vezetőedző nem kockázat, így Lionel Messi biztosan kihagyja a Real Betis elleni találkozót.

0

Bulvár

Lefotózta új szobáját a szüleinek, de elfelejtette levenni az ágyról a szexjátékot

A diáklány csak meg akarta mutatni a frissen dekorált szobát az édesanyjának, de a bilincs ott maradt az ágy fejfáján.

Az amerikai színész, aki szupergyorsan megtanult folyékonyan magyarul

Miért állt neki önszorgalomból egy amerikai fiú magyarul tanulni, hogyan lát minket, a nyelvünket, a panaszkodásunkat vagy épp a kajatukmálást? Olvassátok el Trembácz Éva Zsuzsanna írását!

Mérgezzük-e magunkat, ha májat eszünk?

Bár a máj méregtelenítő szerv, fogyasztása mégsem ellenjavallt.

Most jött a hír: tömegkarambol az autópályán, áll a forgalom Budapest felé

Az M5-ös autópályán történt vasárnap dél körül súlyos baleset.

Ne lepődj meg, ha holnap furcsa konvojokat látsz az utakon!

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint hadgyakorlatok kezdődnek.

Ezek az alapélelmiszerek drágulnak ~10%-ot szeptembertől

Megint nem mi járunk jól, az biztos. Körülbelül tíz százalékot drágulnak szeptembertől a legalapvetőbb élelmiszerek.

Három magyar sütemény is felkerült a világ 50 legfinomabb édességeinek listájára

Szingapúr egy kókuszos-babos édességgel került fel a listára.

A csirkehús így betegíthet meg

A csirkehús felelős a legtöbb élelmiszer okozta megbetegedésért, a halálesetek túlnyomó többsége mögött pedig három kórokozó áll.

Vége a nyárnak - zsúfolt hét jön Magyarországon

Lassan vége a nyári szünetnek, nemcsak az iskolákban, hanem a mindennapokban is ezt mi sem mutatja jobban, minthogy több fontos makroadat várható a jövő héten, és hatással lehet a pénzpiacokra a jegybank keddi kamatdöntő ülése is.

18 forró fotó bizonyítja, a női röplabda a sportok királynője

A női röplabda bizonyos tekintetben verhetetlen. És mi tudjuk, hogy te is tudod, mire gondolunk.

blogmorzsák

Szépészeti trükkök a 20-30-as évekből

Nem egyszer még kellemetlen koz­metikai eljárásoknak is hajlandók voltak alávetni magukat.

A MÁV megint a helyzet magaslatán

Az elromlott klímájú hálókocsi helyett a legjobb pótlás egy elromlott klímájú sima kocsi.

A társkeresés sötét oldala

Mikor lép be életünkbe a félelem, az első látásra szerelem helyébe? A kor előrehaladtával miért nehezebb az ismerkedés?

Férfiak: időnként segíthetnétek!

„Egyetlen pasi sem mozdul meg, hogy segítsen, vagy csak fél millimétert is arrébb menjen, hogy könnyebb legyen a pakolás.“

Már árulják a Grönlandot az USA részeként ábrázoló pólókat

Amerikában nem mindenki tartja rossz viccnek Trump ötletét Grönland megvásárlásáról. Sőt, adományokat is gyűjtenek.

Éjjelek és nappalok - az alvás fontossága

Az alvás sokkal összetettebb annál, mint hogy hány órát aludtunk éjszaka.

Az önkielégítés kívül-belül átváltoztat

Egy gyönyörű nő bebizonyítja a természet lágy ölén. Videó.

Így éld túl, ha a szomszéd már megint felújít!

Mosolyfakasztó tippek következnek!

Miért veszélyesebb a szója a migránsoknál?

Ellentmondó elemzések veszik körbe a szója misztikus hatásait.

Mi volt a manna?

Mi volt ez a csodás, égből hulló étel, amit a zsidók ettek a sivatagi vándorlás 40 éve alatt? Mindent a mannáról!

Egyre kevesebb dinnyét termelünk, egyre drágábban vesszük

Remek a hazai dinnye, de drága, és egyre kevesebb van.

0