Ezt olvasta már?


Bedőlt lakáshitelek kezelése

Mind többen hagyják abba jelzáloghiteleik törlesztését, és ebben a fizetési gondok mellett az állami mentőöv reménye is szerepet játszik. A nemzeti eszközkezelő lehetséges megoldásai azonban még homályosak.

Soha annyi céltartalékot nem képezett a rossz hitelekre az OTP Bank Magyarországon, mint idén a nyár derekára. Igaz, ebben része volt annak is, hogy a svájci frank erősödése miatt tartaléktöbbletet halmozott fel – árnyalta a banki ügyfelek növekvő fizetési késedelméről árulkodó képet a HVG-nek Gyurcsik Attila, a Concorde Zrt. elemzője. A többi banknál sem jobb a helyzet, sőt Gyurcsik szerint az OTP Bank lakossági hitelállománya hangyányival jobb versenytársaiénál a támogatott forinthitelek magas aránya miatt.

Már a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének nemrég megjelent – az első negyedévet elemző – kockázati jelentése is elkeserítő számokat tartalmazott. Az átlagnál jobban romlottak a jelentős részben svájci frankban fennálló lakossági jelzáloghitelek, amelyeknek már több mint ötödét fizetik késve.

A fizetési problémákon az átütemezés sem mindig segít – derül ki a Magyar Nemzeti Bank idei felméréséből. Miközben a bankok a háztartások hiteleinek hat százalékát átalakították, a fizetési könnyítést kapott adósok közül minden negyedik ismét késedelembe esett. Különösen riasztó, hogy a 90 napon túli késedelmes lakossági hiteleken belül a több mint egy éve nem törlesztett állomány 2010 első három hónapjában 170 milliárdról 259 milliárd forintra nőtt, emellett 174 milliárd forintra rúg azoknak a hiteleknek az összege, ahol az adósok 181–365 napos fizetési elmaradást gyűjtöttek össze. Azaz több mint 430 milliárd forintnyi lakossági hitel áll a bedőlés szélén, több tízezer jelzáloghiteles család lakhatását veszélyeztetve.

A rossz hitelek burjánzása dilemma elé állítja a pénzintézeteket. „Ha a bank a növekvő kockázat miatt drágítja hiteleit, azzal még inkább visszafogja a hitelkeresletet, e lépés nélkül viszont csökken a jövedelmezősége” – jellemezték a HVG-nek a csapdahelyzetet az Erste Banknál. Komoly probléma az is, hogy a kilakoltatási moratórium miatt nincs kinek eladni a rossz hiteleket, ez pedig az adósnak sem mindig jó, hiszen ha nem mondják fel a hitelét, a késedelmi kamatok miatt csak tovább halmozódik a tartozása.

A törlesztési nehézségek miatt mintegy 50 ezer szerződést már átütemezett az OTP Bank – számoltak be a hitelintézet sajtóosztályán a HVG-nek. A nagyon nehéz szociális helyzetű ügyfelek gondjaira viszont szerintük csak a nemzeti eszközkezelő hozhat majd gyógyírt, bár Bencsik László vezérigazgató-helyettes nemrég azt kifogásolta, hogy a központi megoldás nagyon drága lehet, mert az ország legkülönbözőbb szegleteiben lévő ingatlanokat kellene kezelni. Sokak szerint ezzel inkább az önkormányzatokat kellene megbízni, amihez viszont pénzre lenne szükségük.

A rossz adósok lakhatását megoldani hivatott Nemzeti Eszközkezelő Társasággal kapcsolatos elképzeléseket azonban egyelőre teljes homály fedi, noha a Fidesz-kormányzat az őszre tervezi a megalapítását. Néhány hónapja még úgy tűnt, hogy a koncepcióról a Nemzetgazdasági Minisztérium egyeztet a bankszövetséggel, ott azonban most csak annyit mondtak a HVG-nek, hogy „valahol, valakik biztos dolgoznak az elgondoláson, de mi nem tudunk róla”.

Egyelőre mindenki csak kormánypárti politikusok elszólásaiból próbál következtetni a formálódó szervezet körvonalaira. Egy június végi parlamenti felszólalásában Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető például arról beszélt, hogy az eszközkezelő egyénre szabott megoldásokkal operál majd, ami nem zárja ki a lakások államosítását. Rogán Antal viszont azt hangsúlyozta az origo.hu hírportálon, hogy az átlagállampolgárokon segítenek, vagyis azokon nem, akik nagy összegű hiteleket vettek fel.

Bennfentes banki szakértők júniusban már hozzájutottak egy vázlatos írásos elképzeléshez, de azóta már több újabb verzióról is hallottak. Az alapváltozat szerint a Magyar Fejlesztési Bank adná az induláshoz szükséges 50 milliárd forintot, ezután az alap – a Diákhitelközponthoz hasonlóan – a piacról finanszírozná tevékenységét, majd forrásait az átvett hitelekkel arányosan növelné. Kérdés persze, hogy milyen hiteleket és milyen áron. Lehet, hogy csak a több mint egy éve csúszó hitelek kerülnek majd az eszközkezelőhöz, de az is, hogy már a féléves tartozások is. Az árról valószínűleg erős alkudozás lesz a bankok és az állam között. Kezdetben ugyanis jó fedezetűek voltak a jelzáloghitelek, de azóta ez a helyzet a lakásárak esése és a devizaárfolyamok növekedése miatt megváltozott. Így az a rossz hitel, amelyet korábban a bank 70 százalék alatt el sem adott volna, elkelhet a tartozás 40 százalékáért is. Ez segítheti az állami eszközkezelőt a megmaradt tartozás olyan átütemezésében, hogy érdemben csökkenjen az adós havi terhe. Ha mégsem állna helyre a fizetőképessége, akkor az adós a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjért továbbra is ingatlanában lakhatna, cserébe viszont esetleg lakás-előtakarékosságra köteleznék, hogy később visszavásárolhassa az államosított lakást. Aki pedig egyáltalán nem tud fizetni, annak valószínűleg ki kellene költöznie egy kisebb, illetve kevésbé komfortos ingatlanba.

Fogas kérdés azonban, hogy a már százezerhez közelítő – bankosok szerint az állami kimentés reménye miatt is szaporodó – késedelmes adósok lakásainak államosítási költségeivel miként számol majd el az állam az adófizetőkkel. Hiszen a lépés tovább növeli az államadósságot, és ez újabb forintgyengülést idézhet elő.

hvg.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Vécé, zuhanyzó és fürdőkád is elfér benne: ez a nő saját kezűleg épített miniházat 15 négyzetméteren

Sokan panaszkodnak arra, hogy egy 50-60 négyzetméteres lakásban is kevés a hely. Egy holland nő azonban bebizonyította, hogy kreatív...

4 kritikus kérdés, amit fel kell tenned magadnak, mielőtt felmondasz, hogy saját vállalkozást alapíthass

Sokan álmodozunk arról, hogy egyszer saját vállalkozásba kezdünk, de az álmaink megvalósítása előtt fontos, hogy megfelelően...

Már több mint 100 halottja van a kongói ebolajárványnak, a szomszéd országban is találtak betegeket

Kelet-Kongóban 550 megerősített esetből már 101-en haltak meg az ebolában. Kenyában eközben a rendőrség könnygázzal oszlatta a...

Rohamtempóra készül a Tisza Párt a parlamentben, még a házszabályt is átírják ehhez

Az eddigieknél többször lehet kivételes és sürgős eljárást kezdeményezni, hogy gyorsabban átnyomhassanak törvényeket. A párt...

Gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak a kisbusz balesetéhez az M1-esen

Nyolc gyerek sérült meg egy ráfutásos balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, a 18-as kilométernél Budapest felé –...

Itt a fordulat a magyar iskolákban: felfüggesztik a pedagógusok vitatott értékelését

Megjelent a parlament honlapján a pedagógusok teljesítményértékelésének megújításáról szóló törvényjavaslat, amely el is...

Ahogy kirúgta Magyar Péter, egyből nyilvános pályázaton keresik a KEHI-elnök utódját

Hétfő este menesztették Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét, és a kormány máris nyílt pályázatot...

Veszélyes nyár jön: Tömegesen kezdtek kikelni a szúnyogok Magyarországon

Egy pohárnyi víz is elég lehet a szúnyoginvázióhoz: megkezdődött a kikelés, több térségben már védekeznek a lárvák ellen. A...

„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról

Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új...

Vérzett a BUX, de egy részvény szárnyalt: a Telekom ismét mindenkit meglepett

A pesti részvénypiacon a fő négyesfogatból egyedül a telekommunikációs vállalat jött ki pluszosan a keddi napból.

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

Holló Gábor közleményben reagál, miután kikezdték a HVG-interjú miatt

A hírkereső.hu tulajdonosa a HVG-nek adott interjút követően közleményben tisztázza, hogy a hírgyűjtő oldalán milyen esetekben és hogyan avatkozott be a propagandacikknek tartott tartalmak terjedése ellen.

0