Ezt olvasta már?


Béremelést és óraszámcsökkentést szorgalmaznak Tóth Bertalanék

Az MSZP és a Párbeszéd szerint a Fidesznek igazából nincs oktatáspolitikája, pedig mindenki számára egyenlő esélyt nyújtó modern oktatási rendszerre lenne szükség, csökkenteni kell az óraszámokat, emelni kell a pedagógusok bérét és vissza kell adni nekik a tanítás szabadságát.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a Tóth Bertalannal, az MSZP elnök-frakcióvezetőjével közösen tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány harmadik ciklusát tölti, az oktatás azonban hátrasorolódott a prioritások között, a Fidesznek igazából nincs oktatáspolitikája, a gyerekeket egy államtitkár szerint "faragni" szeretnék. Szerinte a kormányon kívül minden szakmai szervezet és az ellenzéki pártok is tudják mit kellene tenni az oktatással.

Az ellenzéki politikus azt mondta, annak, hogy a szakminiszter egy egyházi intézményben tartotta a nemzeti tanévnyitót az volt az üzenete, hogy a kormánynak nem fontos egy mindenki számára elérhető, az egész nemzetet felemelő oktatás.

Hozzátette: ma az egyházi iskoláknak privilégiumai vannak, az állami iskolák pedig lepusztulnak a költségvetési megszorítások miatt.

Az új Nemzeti alaptanterv tervezetét úgy értékelte, apró pozitív lépéseket tartalmaz, apró fordulat a múltba vezető úton a jövő felé, de nem változtatja meg az alapvető helyzetet, hogy monolit, államosított, átgondolatlan és a jövőt felélő a mostani oktatási rendszer.

Tóth Bertalan közölte, kitartanak a szakmai szervezetek által kidolgozott és februárban az ellenzéki pártok által aláírt közös oktatási alapprogram, az Oktatási minimum mellett, terveik szerint ezt a parlament elé terjesztik.

Hozzátette: újjászervezik az Oktatási minimum mellett a civil, a szakmai és a szülői szervezetekkel, valamint az ellenzéki pártokkal létrejött együttműködést.

Kérdésre megjegyezte, a Jobbikon kívül valamennyi ellenzéki párt aláírta a dokumentumot, az aláíró pártokat megkeresik és velük együtt tervezik benyújtani az Oktatási minimumot országgyűlési határozati javaslat formájában.

Tóth Bertalan szólt arról, hogy a béremelések ellenére szerinte súlyos pedagógushiány van. Európai viszonylatban, a 28 tagállamot nézve egy magyar középiskolai tanár a harmadik, egy általános iskolai tanár pedig a negyedik legkevesebbet keresi - tette hozzá.

Bért kell emelni - hangoztatta. Elmondta, csökkenteni kell a gyerekek terheit, csökkenteni kell az óraszámokat.

Közölte, a tanároknak vissza kell adni a tanítás szabadságát.

Tragikusnak és felháborítónak tartotta, hogy a politika betette a lábát az iskolákba, holott semmi keresnivalója nincs ott.

Az MSZP elnöke szólt arról is, hogy internetes felületet hoznak létre, hogy párbeszéd folytassanak a magyar szülőkkel.

A vasárnapi boltzárra vonatkozó kérdésre Tóth Bertalan közölte, a legnagyobb probléma az, hogy a kormány nem konzultált akkor, amikor visszavonta az intézkedést. A munkavállalók nem kaptak dupla bérpótlékot, pihenőnapot, vagyis igényeiket nem elégítették ki - magyarázta.

Ha a munkaerőhiányra hivatkozva be kellene zárni a boltokat vasárnap, akkor be kellene zárni az iskolákat, a gyárakat is - mondta, jelezve, hogy a kormánynak az elvándorlás ellen kellene tenni.

Rögzítette: semmiképpen nem támogatnák a vasárnapi boltzárat, azt támogatják, hogy a munkavállalók megkapják jogos jussukat.

A Sargentini-jelentés jövő heti európai parlamenti (EP-) vitájára vonatkozó kérdésre az MSZP elnöke azt mondta, álláspontjukat a jövő hétfői kihelyezett, közös elnökségi és frakcióülésen alakítják ki.

A határvédelmi költségek uniós támogatásával összefüggő kérdésre közölte, a határokat védeni kell, és ehhez az uniónak forrásokat kell biztosítania. Problémaként említette ugyanakkor, hogy a határvédelemmel kapcsolatban titkos, nem nyilvános közbeszerzések voltak; az intelligens kerítéssel összefüggésben 15 milliárd forint jutott Fideszhez közeli vállalkozókhoz. Jelezte, megértené az EU-t, ha aggódna a támogatás miatt.

A 2019-es EP- és önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva Tóth Bertalan az ellenzéki pártok közötti együttműködés mellett foglalt állást.

Az MSZP testületei foglalnak állást a Párbeszéddel történő együttműködésről - közölte, hozzátéve: azt szorgalmazza, hogy az választmány még az ősszel hozza meg az erről szóló határozatot.

Az EP-listavezető személyét firtató kérdésre Karácsony Gergely azt mondta, esze ágában sincs, hogy bejelentkezzen listavezetőnek. Hangsúlyozta, elkötelezett az MSZP-Párbeszéd szövetség fenntartása mellett, hamarosan döntenek az együttműködés mikéntjéről, majd arról, kik szerepelnek a listán.

Ha felkérik listavezetőnek, megfontolja a döntést - mondta.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rendkívül magasra tette a lécet Netflix ezzel az új minisorozatával

Kár lenne kihagyni, főleg azok számára, akik kedvelik a történelmi minisorozatokat.

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit...

Manipulatív játékok – így provokálja feleségét egy férj

A párkapcsolati viták sokaknál előfordulnak, ám egy harmincéves nő története szerint férje különösen bosszantó módon kezeli ezeket a...

Egy férfi nem akar a barátnője „pénztárcája” lenni – az internet megvédte őt

A párkapcsolatokban a pénzügyek gyakran csendes próbáját jelentik az egyensúlynak és a kölcsönös tiszteletnek.

Hogyan lett a XIII. kerület a modern városi élet szimbóluma?

Az elmúlt évtizedekben Budapest XIII. kerülete látványos átalakuláson ment keresztül.

Jó irányba változott az energetikai otthonfelújítási program

A változások pontosan azok az irányok, amelyeket az építőipar már régóta sürgetet

Elképesztő győzelemmel állított fel történelmi rekordot a marokkói válogatott

A marokkói válogatott az U17-es világbajnokság történelmének legnagyobb győzelmét aratta. Új-Kaledónia ellen 16–0-s győzelmet...

A westernfilm, ami hatalmas mérföldkő volt Kevin Costner számára

Kevin Costner első westernszerepe a Silverado volt 1985-ben, ami karrierje egyik fontos mérföldkövének számít. A film Lawrence Kasdan...

Lewandowski vezérletével őrült meccset nyert a Barcelona

A lengyel sztárcsatár egy hónap után először volt kezdő, amit sikerült emlékezetessé tennie.

Tisztítsd meg a beleid és szabadulj meg egyszerűen a hasi zsírtól ezzel a csodaitallal! Mutatjuk, hogyan készítsd el

Egyszerű ital a puffadás ellen és a hasi zsír csökkentésére – próbáld ki!

Így idd a vizet, ha fogyni szeretnél! 2 hét alatt akár 4-8 kiló felesleg is lemehet rólad

A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása nemcsak egészségünk megőrzésében fontos, hanem a fogyás folyamatát is elősegítheti....

0

Sport

A Manchester City ellen sem szakadt meg Szoboszlai Dominik nagy sorozata

A magyar válogatott kapitánya a Premier League csúcsrangadóján is megőrizte hibátlan mérlegét.

Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak

A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzését követően.

Újabb súlyos nemi botrány, ezúttal egy röplabdázó került borzalmas helyzetbe

A 32 éves brazil Nayara Ferreira olyan helyzetbe került, amit sosem gondolt volna.

A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról

A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k

Ez a nő egy szörnyeteg: korbáccsal verte tanítványait a román olimpiai érmes tornaedző

A most kipattant újabb botrány mutatja meg igazán, milyen brutális dolgok zajlottak a román tornasportban.

Rangadót nyert a Ferencváros, megszakadt az Újpest pocsék sorozata, Felcsúton kapott ki a Puskás

Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.

„Szerintem ez az eddigi legszebb gólja" – Harry Kane-t lenyűgözte Luis Díaz csodagólja

Harry Kane elismerően nyilatkozott Luis Díazról és a Bayern München–Union Berlin 2–2-es döntetlennel végződő szombat délutáni mérkőzésen szerzett csodagóljáról. Díaz az idény egyik legszebb találatát szere

Miután öt gólt kapott a Kisvárda, az edző újra az MLSZ-t szidta

Révész Attila most sem ment a szomszédba néhány meghökkentő mondatért.

Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.

0
0

Bulvár

A szakemberek is csak lesnek. Olyan időjárás jön december 24-én, amire két évtizede nem volt példa

A meteorológusoknak is elállt a szava – megérkezett a nagy téli előrejelzés, és most minden kiderült.

Ne dőlj be: ha így szólítanak meg telefonon, az 99%-ban csapda

A csalók gyakran ugyanazzal a mondattal nyitnak telefonban. Ha ezt hallod, szinte biztos, hogy átverés kezdődik. Tudd, hogyan ismerd fel és védd meg magad.

Nagy a baj. Kitört a járvány Európában, villámgyorsan terjed a fertőzés

Európát és Amerikát is sújtja a pusztító járvány, egyre nagyobb a baj!

Jövőre már nem csak a sofőrt, az ittas utast is büntethetik

A szlovák kormány jóváhagyta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely új, szigorúbb szabályokat vezet be az alkohol- és drogfogyasztásra.

Ez a gyümölcs a vércukorszintet és a vérnyomást is csökkenti

A „fekete arany” segíthet a vércukorszint és a vérnyomás csökkentésében, valamint támogatja a bélflóra egyensúlyát.

Ügyelete közben halt meg a magyar orovosnő

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a kolozsvári gyermekklinika főorvosa, dr. Kiss Éva. Éppen ügyeletben volt.

Itt a vége, az RTL rendkívüli bejelentést tett, borul minden

Nem akármilyen húzással áll elő a csatorna.

Félelmetes dolgot találtak a Titanic roncsa alatt, itt a bizonyíték, hazugság volt minden, amit eddig hallottunk?

Itt a végső lelet arról, hogy voltak-e magyarok a hajón, amikor tiszavirág életű pályája véget ért az Atlanti-óceánon.

Hihetetlenül egyszerű trükk a has körüli zsír ellen – mindössze 2x2 perc

Egy egyszerű, napi 2x2 perces légzéstechnika képes beindítani a hasi terület karcsúsodását. Nem edzés, nem diéta – mégis működik.

Nagy Ervin a helyszínen nézte meg, tényleg agyonverik-e Schmidt Máriát, majd kiosztotta a fideszeseket

Pintér Béla Kabuki című darabja nagy port kavart kormánypárti körökben, miután a műben van egy Schanda Vera nevű, NER-közeli politikus, akin szőke paróka van. A karaktert a kormányoldal Schmidt Máriával azonosíto

Látványos fotókon, ahogy Trump fényűző báltermet szuszakol a félig ledózerolt Fehér Házba

Miután októberben buldózerek rombolták le a világ egyik legikonikusabb épületének a történelmi keleti szárnyát, megindult a regnáló elnök káprázatosnak szánt, arannyal kirakott luxusbáltermének építése.

blogmorzsák

Kövesedett fa Idahóból

Hogyan jutott el egy megkövesedett, opálosodott fa szelete az 1800-as évek aranylázas vadnyugatáról Budapestre?

A küldönc ebédje

Elégedetten és jóllakva.

Emlékek Krétáról

„Hogyan próbáltam címet adni, összetett érzést kiváltó festményemnek...“

0