Betiltják a gázkazánokat? Sok a tévhit az alternatív fűtési megoldások kapcsán
A 2024-es Otthonfelújítási Program, illetve az Európai Unió tervezett intézkedései kapcsán újból előtérbe kerültek a korszerű és energiatakarékos fűtési megoldások, köztük a hőszivattyús rendszerek.
Bár egyre több otthon fűtését, hűtését és melegvíz-ellátását biztosítják ezek a készülékek, még mindig akadnak tévhitek a rendszer működésével, hatékonyságával és költségeivel kapcsolatban – ezeket oszlatják most el az LG Magyarország szakértői.
Betiltják a gázkazánokat! – a legtöbbször ilyen és ehhez hasonló hangzatos címekkel találkozhatunk, amikor azokról az EU-s intézkedésekről és törekvésekről van szó, amelyek célja, hogy – az energiafüggetlenség növelése és a klímavédelmi célok érdekében – belátható időn belül kivezessék a fosszilis energiahordozók, köztük a földgáz használatát az épületek fűtési rendszerei tekintetében. Mindez nem azt jelenti, hogy a meglévő kazánokat, cirkókat hamarosan le kellene szerelni, ugyanakkor az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament döntése értelmében 2040-től nem lehet majd fosszilis fűtési rendszereket beépíteni, helyettük pedig a hőszivattyús megoldásokat kell előnyben részesíteni. Ha tehát most az otthonunk energetikai korszerűsítésén gondolkodunk, érdemes megnézni, milyen előnyökkel járhat a hőszivattyús rendszerre való áttérés. Egy ilyen rendszer ugyanis télen-nyáron kizárólag villamos energiával üzemel, azaz beépítésével nincs többé szükség földgázra a fűtéshez és a melegvíz előállításához.
E beruházás finanszírozásához is jó alkalmat jelent a közelmúltban meghirdetett Otthonfelújítási Program, amely az 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését tűzte ki célul. A megpályázható vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel olyan beruházásokra használható fel, amelyek nyomán legalább 30 százalékkal csökken az épület primerenergia-felhasználása. Ez – a nyílászárók cseréje és a hőszigetelés mellett – alapvetően a fűtési és a használatimelegvíz-rendszer korszerűsítését jelenti. A két utóbbira egyszerre jelenthet megoldást, ha a program keretében egy levegő-víz hőszivattyú rendszer kiépítése mellett tesszük le a voksunkat. Bár e komplex készülékek egyre népszerűbbek – hiszen például az új építésű lakásokra vonatkozó, jelenleg érvényes energetikai követelmények teljesítésében kulcsszerepet játszanak –, máig sok félreértés és tévhit övezi működésüket. Az LG Magyarország szakértői az alábbiakban összegyűjtötték és meg is cáfolták a három legelterjedtebb tévhitet, illetve egy olyan webes tudásbázist is összeállítottak, amely igyekszik minden, a hőszivattyús rendszerekkel kapcsolatos kérdést részletesen megválaszolni azok számára is, akik pályáznának az otthonfelújítási program forrásaira.
1. tévhit: Árammal fűteni mindenképp drága mulatság
A hagyományos villanyfűtési megoldások nem éppen energiatakarékosságukról híresek, viszont a korszerű levegő-víz hőszivattyús rendszerek üzemeltetése jelentősen olcsóbb, és közel négyszer hatékonyabb bármilyen más elektromos fűtőberendezéshez képest. A hatékonyságkülönbség annak köszönhető, hogy a rendszer – hasonlóan egy hűtőgéphez – a hőtan fő tételeit használja ki. A kültéri egység a kompresszor által befektetett energiát arra használja, hogy a környezetből elvonja a hőt, amit aztán bevezet az épületbe. Kicsit részletesebben megfogalmazva, a folyamat lényege a hőszivattyúban keringő hűtőközeg halmazállapot-változása. Fűtéskor a kompresszor a gáz halmazállapotú hűtőközeget összenyomja, ami ezáltal felmelegszik és folyadékká változik, majd ezt a meleget adja le a lakás helyiségeiben. A kültéri egységhez visszatérve a hűtőközeg elpárolog, gáz halmazállapotúvá változik, ebben a folyamatban pedig a környezetéből, vagyis a kültéri levegőből von el hőt.
(Nyáron, amikor a helyiségek hűtésére van szükség, ugyanez a folyamat zajlik le, csak fordítva: ekkor a belső terekből vonja el a hőt a rendszer.)
A megoldás kiemelkedő hatékonysága a hűtőközeg halmazállapotváltozásából adódik: ezt kihasználva a készülék sokkal több hőenergiát ad le, mint amennyi villamosenergiát felhasznál. Mivel a kültéri egység a hőenergiát a környezetéből veszi át, a hőszivattyúval mozgatott hőenergia megújuló energiaforrásnak számít, ami növeli az épület energetikai besorolását, ezáltal a piaci értékét.
2. tévhit: Ha odakint röpködnek a mínuszok, nem lesz kellően meleg a lakásban
Ismét a hőtan fő tételeihez kell nyúlnunk. A hő magától kizárólag egy melegebb pontból áramlik egy hidegebb pont felé, ezért fűtési üzemmódban a kültéri egység hőcserélője a környezeténél hidegebb kell, hogy legyen ahhoz, hogy hőt tudjon onnan felvenni. Tehát ha kint mínuszok vannak, a kültéri egység hőcserélője még a külső levegőnél is hidegebb. Így megtörténik a külső hőcsere, ezt a hőt pedig a kompresszor magasabb nyomásra és hőmérsékletre emelve bent az épületben mint fűtési hőenergiát adja át. A modern hőszivattyúk tehát alacsony hőmérsékleten is megfelelően működnek, az LG készülékei például extrém időjárási viszonyok között, akár 25°C-os külső hőmérsékletnél is megbízható fűtési teljesítményt biztosítanak.
3. tévhit: Szükségtelenül bonyolult rendszerekről van szó
Egy korszerűhőszivattyú egyszerre nyújt megoldást a fűtésre, a hűtésre és a használatimelegvíz-előállításra, vagyis nincs szükség külön kazánra, bojlerre és légkondicionálókra. A rendszer a komplexitásnak köszönhetően egyetlen központi panelen irányítható, de mobilalkalmazásból is vezérelhetjük télen-nyáron. Beépítése után nincs többé szükség kéményre, kazánra, gázcsövekre, drága gázszerelvényekre, nincs szén-monoxid-veszély és lokális légszennyezés sem. A modern levegő-víz hőszivattyús rendszer további előnye, hogy akár a meglévő radiátoros fűtési rendszerekhez is csatlakoztatható, nemcsak padló- vagy fal-, illetve mennyezetfűtéshez, vagy fan coilokhoz.
hírek innen, onnan
Meghalt Édouard Balladur volt francia kormányfő
A politikus kilencvenhét évet élt.
Ömlött az uniós pénz a kazári bölcsőde megépítésére, most mégis 11 pontban kapott elmarasztalást a beruházás
Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos uniós támogatásból felépült...
Új szakmát tanul az előzetesben a letartóztatott polgármester
A tanév indulásával a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere könnyűszerkezet- és...
Vegetáriánus, de nem szereti a zöldségeket, minden nap megnéz egy Harry Potter-filmet, és bepisilt egy hullámvasúton – 30 érdekesség a 30 éves Zendayáról
Tanárnak készült vagy kosárlabdázónak, majd a Z generáció leghíresebb színésze lett. Jelenleg is ő a legfiatalabb Emmy-díjas...
„Ez egy lélegeztetőgépnél elfogadhatatlan, a visszautasítását javaslom” – újabb dokumentum bizonyítja Szijjártóék pazarlását
Velkey György László azt állítja, hogy hiába javasolta a szakértő egy lélegeztetőgép-típus visszautasítását egy súlyos hiba miatt,...
Baka András Nagybajomban üzent a diákoknak: egy rosszul sikerült dolgozat soha nem végleges
Baka András köztársasági elnök kedden a Somogy vármegyei Nagybajomban, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola...
Ebben az évben is ingyenes HPV-oltást kaphatnak a hetedikes diákok
Ebben a tanévben is ingyenesen igényelhető a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás a hetedik évfolyamos diákok számára, amelyet...
Szerintem a divat – Stílus, identitás, változás egyszerre kerül terítékre a sztárokkal csevegős új műsorban
Szeptember 6-án érkezik Szerintem a divat címmel Csalár Bence új műsora. A Filmfabriq gyártásában készülő produkció olyan kérdésekre...
„Ütőképes baloldalhoz fel kellene szántani a hegyet és a völgyet, ahogyan azt Magyar Péter tette”
Hiányoznak a baloldali terek és azok a formák, amelyek lehetővé teszik, hogy a vitákból produktumok szülessenek – indokolta Jámbor...
Valami megváltozott, ez a nyár vízválasztó lehetett a magyarországi turizmusban is
Hosszú idő után először megtorpant a külföldi vendégforgalom növekedése, sőt júniusban már csökkenő vendégszámot jelzett a...
Nélkülözhetetlennek tartja magát a fideszes szuperhatóság
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) közleményben reagált arra, hogy a kormány határozatot adott ki: a szervezet...
Equilor: Emelkedő hozamok
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell
Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


