Ezt olvasta már?


Bikafejes kút a múltból

Pécs egyik jelképévé vált a 2010-ben sokszor helyi szimbólumként használt bikafej, amely a Zsolnay-kutat díszíti és eredetileg a Nagyszentmiklósi kincs közé tartozó ivócsanakon látható. Létezett a Pécsin kívül azonban egy másik kút, amelyen szintén a bikafej adta a vizet.

„Pécs a Kultúra Városa” – hirdeti a szlogen, és a hivatalos logón ott a bikafej is. Amióta a Zsolnay-kút Pécsett a helyére került, a Nagyszentmiklósi kincs ivócsanakjának bikafejei enyhítik a helyiek, a turisták és a galambok szomját a Széchenyi tér déli végében, az Irgalmasok temploma előtt.

Kevesen tudják, hogy létezett Magyarországon egy másik bikafejes kút is, csak azt elsodorta a történelem vihara. (Meg feltehetően a gyűjtögetők szorgalma.) Budapesten, az Erzsébet híd budai hídfőjénél, a Rudas fürdőnél állt. Tulajdonképp a Hungária forrás vizét vezette a szabadba.

Feltehetően a második világháborúban rongálódott meg, majd nem találták méltónak a helyreállításra. Mindez szépen látszik azon a fényképsorozaton, amelyet a Fortepan.hu oldalról lehet összevadászgatni. Ez az oldal a családi fényképeket gyűjti az utóbbi évszázadból.

Sajnos a képek keletkezésének évszámát nem lehet tudni. Az első felvétel talán valamikor az 1920-as években készülhetett. Nagyon jól látszanak rajta a bikafejek működés közben. (Már amennyiben nem csal a szemem és nem valamilyen más alakzatból tör elő a forrásvíz.) Igazán örülnék, ha előkerülne valahonnan olyan fotó, amelyik közelebbről mutatja a kutat.

A második kép, amit találtam róla, feltehetően az Erzsébet hídról készülhetett. A fényképen látható emberek ruházatából és a távolban álló villamos miatt ezt a fotót későbbre datálnám. A kút itt székekkel van körberakva és látszik a fürdő vendéglői terasza. A bikafejek (ha azok) nem láthatók jól, de még a helyükön vannak.

A harmadik fotó a világháború pusztításait mutatja. A hídnak csak a pillérei állnak, a budai oldalon már a vasszerkezetet eltávolították. A kút látható a képen, de már sem a bikafejek, sem a kő vagy beton virágvázák sincsenek meg.

Vajon hová lehettek? Meg vannak még valahol, esetleg egy múzeum raktárában? Vagy magángyűjteményt gazdagítanak? Akinek van erről információja, kérem, ossza meg lapunkkal a nacsa@napilapcsoport.hu e-mail címen! Az információt a későbbiek során közkinccsé tesszük. Aki bármit tud a képeken látható bikafejekről, eredetükről, történetükről, annak a jelentkezését is szívesen fogadjuk.

A negyedik kép már az új Erzsébet hidat mutatja, feltehetően valamikor az 1980-as évek elejéről. A kútnak már hűlt helye, ha nem lennének ezek a régi fényképek, az emléke is elenyészne.

Nácsa János







0
0
0

hírek innen, onnan

Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől

Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.

Kiderültek a nevek: megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetője

A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...

Hatalmas tömeg várta Orbán Viktort – Így zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa – galéria

Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusa. A budapesti rendezvényen Orbán Viktor 10...

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„A csapat visszatért” – Andrei Mangra sokatmondó fotóval jelentkezett be Svédországból

A táncos ezzel a felirattal posztolt egy közös képet a Dance the Night Away társulatáról, megerősítve, hogy velük folytatja a munkát. A...

Budapesti UFO-észlelésről írnak egy CIA-nál tett bejelentésben, Moszkva is felbukkan benne

A 1956-os bejelentés szövegét az ufoaktákkal hozták nyilvánosságra.

Szakadék: miközben Ázsiában mindenki dolgozik, a finneknél és a spanyoloknál komoly bajok vannak

Továbbra is rendkívül alacsony a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban: az OECD-országokban áprilisban már a hatodik egymást követő...

A hosszú barna hajtól a platinaszőkéig: Tóth Gabi legemlékezetesebb frizurái az elmúlt 20 évből

Kevés magyar énekesnő változtatta olyan gyakran a megjelenését, mint Tóth Gabi. A Megasztár egykori felfedezettje nemcsak zenei...

Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állnia

A Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök, némi önkritika után a saját kampányából ismert erőszakot, a gyűlöletkeltés vádját a...

Így élvezik a nyarat a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi

A bocsok továbbra is a tanulási időszakban vannak.

„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának

Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból...

0

Sport

Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá

Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.

Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

0
0

Bulvár

Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?

Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon

A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!

A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.

Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik

A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek

Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

0