Bíróság előtt a gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt nyírbátori anya
Megkezdődött a Nyíregyházi Törvényszéken szerdán annak a nyírbátori nőnek a büntetőpere, akinek felügyelet nélkül hagyott három és fél hónapos csecsemője lakástűzben vesztette életét tavaly januárban.
A 30 éves nőt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével, emellett őt és 28 éves volt élettársát lopás vétségével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a megyei főügyészség.
A tárgyaláson ismertetett vádirat szerint a vádlottak két közös és egy közösen nevelt gyermekükkel 2010 júniusában költöztek be egy olyan kétszobás lakásba, ahová nem volt az áram és a víz bevezetve. A lakást az utcai légvezetékre kötött kábel látta el árammal, azt az ingatlanon belül szigeteletlen, szabadon lógó vezetékkel továbbították az elektromos berendezésekig, így például a burkolat nélküli hősugárzókig, amelyekkel a házat fűtötték.
Az elsőrendű vádlott ezen hősugárzók egyikét kapcsolta be 2011. január 5-én is, majd három - 5 éves, 2 éves és 3,5 hónapos - gyermekét felügyelet nélkül hagyva elment a közeli boltba vásárolni. Az asszony távolléte alatt azonban a bekapcsolt hősugárzó mellé tolt babakocsi meggyulladt, az abban fekvő csecsemő pedig súlyosan megégett. A kisfiút karban vitte anyja előbb az orvosi ügyletre, majd a helyi mentőállomásra, de már nem tudtak rajta segíteni. A két idősebb gyereket kimentették a házból, ők nem sérültek meg.
Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a csecsemő a testfelületének nyolcvan százalékán szenvedett harmad- és negyedfokú égési sérüléseket
A nő a tárgyaláson tett vallomásában azt mondta, felelősnek érzi magát a történtekért, s beismerte, hogy hibázott, amikor egyedül hagyta a gyermekeit a lakásban. Közlése szerint csak ennivalót akart venni a közeli boltban, de mielőtt elment, megkérte az utcában lakó egyik ismerősét, hogy menjen be a gyerekekhez. Az asszony csak a boltból hazatérve szembesült a tűzzel, a házból addigra kihozott gyermekkel pedig azonnal orvoshoz sietett.
Az elsőrendű vádlott bírói kérdésre elmondta, hogy a házat 2010-ben vették 350 ezer forintért, a vételárat pedig 40 ezer forintjával törlesztették az eladónak, aki azonban a hónap elején a részleten felüli összeget is levette a bankkártyájáról, így nem maradt pénze még ennivalóra sem, az aznapi vásárlást is kölcsönből oldotta meg. Az asszony elmondása szerint a házban az elektromos vezetékek "szerelését" a volt élettársa végezte.
A per másodrendű vádlottja, az asszony volt élettársa vallomásában beismerte, hogy az utcai légvezetékre ő akasztotta fel a lakásba bevezető kábelt, s a vezetékek szigetelését is részben ő csinálta.
A per tárgyalását tanúk és szakértők meghallgatásával folytatja a Nyíregyházi Törvényszék.
mti
hírek innen, onnan
Rodri elárulta, milyen állapotban van a sérült Lamine Yamal
Rodri is mesélt róla egy sztorit.
Ilyen kemény kritikát fideszes politikustól még nem hallottunk
Megkopott valóságérzékelésről, a kegyelmi ügy be nem gyógyuló sebéről, a gazdasági elit fennhéjazó viselkedéséről és az...
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
Aggódnak a tejiparban.
Faggatták a lányáról és elárulta az óriási titkot Hernádi Judit. Kellett a zsebkendő, akkora bejelentés jött
Mi is meghatódtunk.
Azonnal meg kellett szakítani az élő adást. Kórházba kellett rohannia Brasch Bencének
Ritka és igazán bensőséges pillanatokat osztott meg követőivel Brasch Bence: a színész-énekes kisfia betöltötte az első életévét,...
Megkongatta a vészharangot a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet legújabb kutatása szerint a glifozát gyomirtó szer megzavarhatja a nagy mocsári csiga embrióinak...
Merész állítás: szinte csak elektromos autókra lesz kereslet 2035-ben az EU-ban
A tavalyi rekord év után 2026-ban ismét csúcsot dönthetnek az elektromos autók globális értékesítései. A villanyautók piaca már...
Kövér László: Ungarische Péter elhozza a proletárdiktatúrát, a Rákosi-éra szelleme sejlik fel
A volt házelnök eközben azt is mondta, az új kormánynál látja a „más véleményen lévőkkel szembeni, gyűlöletig menő...
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Vitézy Dávid: a világon nincs még egy ilyen
150 gyermekvasutast avattak a világon egyedülálló vonalon.
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


