Bonyhádi konferencián vitatták meg a tehetséggondozást
Háromnapos tanévnyitó konferenciát rendeztek Bonyhádon, amely a tehetségek gondozásáról szólt.
A megjelenteket, mint a házigazda település polgármestere, Filóné Ferencz Ibolya köszöntötte. Ezt követően dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző beszédében kiemelte, hogy a megyében zajló élet körülményei kedvezőek, jó közeget biztosítva a fiatalok tehetségének kibontakozásához. A megfelelő környezet meglétén, egy élhető és szerethető megyén, a helyi közösségeken sok múlik. Ezek által alakul ki a kötődés a szülőföldhöz, a hazához. „Szerencsések vagyunk, hogy országos szinten is egy jó szemlélet mentén haladunk, de sok minden helyben dől el” – hangsúlyozta.
Tóth Tamás, az Arany János Tehetséggondozó Program intézmények egyesületének elnöke megnyitó szavai után előadások hangzottak el a tehetséggondozó program szerepéről, aktuális helyzetéről és a bázisintézmények tapasztalatairól.
A program a mai napon is folytatódik, amikor a tehetségek fejlesztéséről, tanulói életutak támogatásának tapasztalatairól, vagy az érzelmi intelligencia fejlesztéséről is szó esik.
forrás: kadarka.net
hírek innen, onnan
Meghalt egy munkás, miután lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről
Az ipari alpinista a helyszínen életét vesztette.
Nem mindegy, hogyan nyúl hozzá az új kormány a NER-cégekhez, mondja a bankvezér
Az ING Bank vezérigazgatója szerint a következő időszakban könnyű lesz nagyot hibázni.
Novák Katalin új céget alapított
Miután az ex-köztársasági elnök tavaly ősszel belépett a családja jól menő vállalkozásába, idén májusban velük közösen új...
Tragikus hírek az almáról
Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az...
Nevetünk és menekülünk előle: még mindig rejtély, miért vagyunk csiklandósak
Bár a tudósok régóta vizsgálják, még mindig nem lehet pontosan tudni, miért vagyunk csiklandósak.
Lezuhant a szegedi kormányhivatal tetejéről, meghalt egy ipari alpinista
Szakértők bevonásával nyomoz a rendőrség.
Brotox: egyre népszerűbbek a töltések és beavatkozások a férfiak körében is
Egy ideje már nemcsak a nők ülnek be a rendelőkbe azért, hogy egy kicsit frissebbnek, fiatalabbnak vagy karakteresebbnek lássák magukat a...
Az 5 szeretetnyelv a hálószobában: Te tudod, hogy a párodnak mire van igazán szüksége?
Gary Chapman szeretetnyelv-elmélete évtizedek óta segít párkapcsolatokban eligazodni abban, ki hogyan éli meg és fejezi ki a szeretetet.
Rejtélyes ajtót találtak egy 4000 éves egyiptomi sírban – különös célt szolgált
Újabb különleges régészeti felfedezés gazdagítja a Szakkaráról ismert ókori emlékek sorát. A kutatók egy olyan temetkezési kápolna...
Beragadhatnak az anticiklonok: veszélyben Európa víz- és élelmiszer-ellátása
A 2026-os szélsőséges nyár hátterében nem feltétlenül csak a felmelegedő légkör ismert hatásai állnak. Tim Palmer klímakutató...
55 millió eurót fizetett az Aston Villa a PSG 18 éves tehetségéért
Unai Emery támadószekciója nagy erősítést kapott
Forsthoffer Ágnes kijavította Magyar Pétert: „Férfi és női munka”
Ki is hozta haza azokat az uniós pénzeket?
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Csukd be éjszakára az ablakot, ha itt laksz: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Négy megye huszonhét települése érintett.
Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell
Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


