Ezt olvasta már?


Célegyenesben a Keresd a helyit! kampány

Hiánypótló országos termelői adatbázis a VAN Alapítványtól

Hazai termelői szervezetek és az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának támogatásával létrejött Magyarország legnagyobb, nyilvános, helyi termelői adatbázisa, ahol pécsi és Pécs környéki vállalkozásokról is szerezhetünk információkat.

A több mint 2600 hazai élelmiszertermelő elérhetőségeit tartalmazó online adatbázis, a www.keresdahelyitkampany.hu, a VAN alapítvány „Keresd a helyit!” elnevezésű közösségi programjának egyik eleme. A szemléletformáló, komplex kommunikációs kampány a helyi élelmiszerek fogyasztására ösztönöz, Magyarország hat vidéki régiójában.

A 2011 decemberében elindított „Keresd a helyit!” program fő célja, hogy informatív és szemléletformáló módon – a fogyasztók, a termelők és a helyi gazdaság szempontjait egyaránt hangsúlyozva – hívja fel a figyelmet a helyi élelmiszerek fogyasztásának fontosságára. A VAN Alapítvány történetének legnagyobb, társadalmi célú, szemléletformáló kampánya az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg, Magyarország hat vidéki régiójában.

A „Keresd a helyit!” kampány elsődleges célja, hogy  változatos és a közvéleményt széles körben elérő kommunikációs eszközök és csatornák bevonásával ismertesse meg a helyi termékek fogyasztásának előnyeit. Ilyenek például a helyi termékek munkahelymegtartó és gazdaságélénkítő hatása, illetve az, hogy célba juttatásuk alacsonyabb környezetterheléssel jár.

A kampány során 2011 novemberében a VAN Alapítvány megbízásából egy átfogó, reprezentatív, telefonos kutatás készült a hat régióban (Nyugat-Dunántúl, a Közép-Dunántúl, a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, Dél-Alföld), amely során régiónként felmérték a helyi élelmiszerek fogyasztásának trendjeit. A kutatás a kampányidőszak végén, 2012 februárjában ismételten lezajlik majd, és a felmérés eredményeit regionális sajtótájékoztatók keretében adja közre a VAN Alapítvány.

A kampány intenzív kommunikációs szakaszában, 2011 decemberében átfogó marketingkommunikációs és sajtókampány kezdődött mind a hat régióban, amely jelenleg is tart. Regionális, kistérségi és helyi lapokban, helyi rádiócsatornákon, illetve országszerte 1200 óriásplakáton hívja fel a VAN Alapítvány a kampány legfőbb üzeneteire a figyelmet.

A széles körű online elérést a Keresd a helyit! Facebook-csoportján túl (www.facebook.com/keresdahelyit), egy integrált regionális bannerkampány, valamint a téma iránt elkötelezett közéleti szereplők bevonásával elkészített kisfilmek biztosítják.

„Amikor megkerestek a szervezők, azonnal igent mondtam, hiszen nálam kevesen hisznek jobban a helyi termékek előnyeiben. Amikor Svájcban éltem akkor közelről megtapasztalhattam, hogy mennyit jelent egy közösség számára a helyi összefogás, az, hogy egymás termékeit keresik. Azóta én is így élek, igyekszem a helyi, esetemben a győri illetve Győr környéki termelőktől beszerezni az élelmiszereket.” – foglalta össze a programmal kapcsolatos gondolatait Vincze Ottó, válogatott labdarúgó.

2011 decemberében indult el a Keresd a helyit! kampány weboldala a www.keresdahelyitkampany.hu, amelyen a program részletei és aktualitásai mellett, a kampányhoz csatlakozó helyi termelők kereshető adatbázisa is elérhető. A helyi termékek iránti érdeklődésre jellemző, hogy elindulása óta az adatbázis több mint 50,000 oldalletöltést regisztrált. Az adatbázis létrehozásához a VAN alapítvány számos termelői szervezettel és egyesülettel alakított ki partneri kapcsolatot, amelyek nem csak a termelői adatbázis bővítéséhez, de a kampány népszerűsítéséhez is hozzájárultak.

A dél-dunántúli régióból – amely Baranya, Somogy és Tolna megyéket foglalja magába – jelenleg 420 regisztrált helyi termelő található a www.keresdahelyitkampany.hu oldalra feltöltött, bárki számára ingyenesen használható adatbázisban. A helyi termelőket és az irántuk érdeklődő tudatos helyi vásárlókat összekapcsoló, hiánypótló adatbázis a Dél-Dunántúli régióban az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, a Dél-Dunántúli Biokultúra Egyesülettel, a Szinergia Egyesülettel, az Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesülettel, a Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesülettel, a Rinya-Dráva Szövetséggel, a Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesülettel, a Kaptár Egyesülettel, a Vass Zoltán Értékmegőrző Alapítvánnyal, a Petörke Portéka-Bárdudvarnok Polgármesteri Hivatallal és a Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesülettel való együttműködéseken keresztül, illetve a régiós médiakampánynak köszönhető egyéni regisztrációk által jött létre.

A kampány következő lépéseként, február elején a VAN Alapítvány régiónként 300 ezer, azaz összesen 1,8 millió darab – a kampány jelmondatával és logójával ellátott – ingyenes, környezetbarát csomagolóanyagot oszt ki azoknak a termelőknek és szervezeteknek, akik csatlakoztak a kampányhoz és regisztráltak a weboldalon.

VAN







0
0
0

hírek innen, onnan

Tarjányi Péter: Ősszel súlyos válság jöhet, senki sem érdekelt a békében

Minden felülír a geopolitikai érdek, és ez egyre nagyobb veszélyt jelent.

Százmilliókat fizethetnek be ezek a települések a költségvetésbe

A Közlönyben megjelent, kinek mennyit kell perkálnia a helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján.

Vegyszert juttatnak a felhőkbe a jégkár ellen Magyarországon: kiderült, mennyire káros

Az Országos jégkármérséklő rendszer (Jéger) lényege, hogy a jégkárok csökkentése érdekében talajgenerátorokkal ezüst-jodidot...

Újra megnyílik Budapest egyik legkülönlegesebb strandja – belépőt sem kell fizetni

Már javában zajlanak az előkészületek, hogy ismét megnyisson a dunai szabadstrand a fővárosban.

Vitézy Dávid drámai bejelentést tett: az 5900 kilométernyi vasútvonal jelentős részén folyamatosak a problémák

Vitézy szerint Magyarországon arra sem volt forrás az elmúlt években, hogy a meglévő pályák állapotát fenntartsák.

A nyolc piros lap árnyékában: Verekedések és botrányos végjáték a brazil-amerikai meccsen - videó

Botrányba fulladt a Brazília-Egyesült Államok női barátságos labdarúgó-mérkőzés Fortalezában.

Vitézy Dávid bejelentette: a parlament előtt a terv, amivel hazahoznák az uniós forrásokat

Hivatalosan is benyújtotta a kormány az Európai Bizottságnak a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervet...

Súlyos mellékhatása lehet egy, az álmatlanság ellen is használt hatóanyagnak

Ausztrál kutatók szerint a kvetiapin nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszert használók hiába nem érzik magukat fáradtnak, valójában...

Több tízezer magyar autós járhat nagyon rosszul. Még 20 nap és...

Fontos lépni és nem is olyan nehéz a megoldás.

Jön a következő kormányszóvivői tájékoztató

Ezúttal csütörtökön tartják a tájékoztatót.

Donald Trump: „Csaknem két tucat tankhajót juttattunk át a Hormuzi-szoroson”

Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

0

Sport

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0