Ezt olvasta már?


Dabason nyert a PMFC

Még három rangadó vár a piros-feketékre idén

Az NB III Közép-csoport 14. fordulójának zárómeccsén az FC Dabas vendégeként lépett pályára a PMFC.

0'
Az összecsapást a dabasiak kezdték.
1' Horváth Adrián maradt a földön, szabadrúgással jöhetünk a félpályától.
2'
Nem sikerült a felívelt labdával veszélyt teremteni a hazai kapu előtt.
3'
A házigazdák a bal oldalvonal mellől végeztek szabadrúgást, a labda elszállt a rövidnél érkező Fitos előtt, akit Koller biztosított.
4'
Kellő jóindulattal közel 150-en jöttek ki a mai bajnoki derbire.
5' Szép cselt követően Bata harcolt ki szögletet.
6' Kónya Kornél sarokrúgására Fellai robbant be a legjobban, csúsztatása azonban fölé szállt.
6' Batát buktatták, jó helyről végezhetünk szabadrúgást, 25-ről, kissé balról.
7'
Koller lövésébe kézzel értek bele, de a játékvezető nem látott semmit.
8'
Mojzert rántották le a hazai tizenhatos jobb sarkánál, Szabó áll a labda mögött.
8'
Szabó beadását Scheilinger kapus fogta meg.
10'
Lendületesebben fociznak a piros-feketék, Kónya Dávid elől az utolsó pillanatban mentettek a tizenegyespont környékén.
11'
A pécsi B-közép jobbnak látta valamiért nem bejönni, így inkább a kerítés mögül az utcáról nézik végig a meccset.
12'
Kissé idegesen játszanak a hazaiak, akik sokszor kapkodva keresik a labdát.
12' Bata lőtt balról, éles szögből, de a felpattanó játékszer pont a hálóőr kezei között kötött ki. Az eddigi legnagyobb helyzet maradt ki.
14' Fitos volt lesen.
15' Crkvenjakov is les miatt húzta be a kéziféket.
16'
Mojzer és Makrai találkoztak szerencsétlenül, ápolás miatt áll a játék.
17'
Mojzer további ápolása az oldalvonalon kívül folytatódik. Reméljük, folytatni tudja.
18' A javunkra megítélt szabadrúgást Nagy József kapkodta el és az égbe lőtte a labdát.
19'
Kollert rántották le hátulról, lap nincs, de mi jöhetünk továbbra is.
21'
Egy balról érkező beadást követően Crkvenjakov csúsztatása a hálónk tetején landolt.
24'
Szabó adott be balról, a labda végül a hazai háló jobb külsejét találta el.
24'
Mundi elől Fellai mentett szögletre.
25'
Fintos csavarta kapu elé a labdát a szögletzászlótól, a kapu előtti nagy tömörülésből végül csúnyán fölé bólintották a játékszert.
27'
Bajnoki rangadóhoz mérten gyakran nagy a feszültség a játékosok között a pályán.
27' Crkvenjakov volt ismét lesen.
29' Egy balról megítélt szabadrúgást Kónya Kornél küldött kapura, a labdát Koller fejelte a keresztlécre, de már előtte lest intett a partjelző.
32' Labdaszerzést követően Mojzer adott be a rövidhez, ahol Koller a védők szorításában négy méterről a bal alsó felé lőtt, de a kapus még le tudott érni. Óriási védés volt!
33' Kónya Dávid túl korán indult meg a labdára, les.
37'
Eddig kifejezetten nagy iramú a mérkőzés, helyzetei a mieinknek voltak, de gól még nem született a találkozón.
38' GÓÓÓÓÓÓL! 22-ről Kónya Dávid lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot, 0-1! A kapus hiába vetődött, ezt ő sem háríthatta.
41' Koller tört be balról a tizenhatosra, ahol buktatták, 11-est végezhetünk!
41' Földes sárgult be a lerántás miatt.
42' GÓÓÓÓÓL! A jogosan megítélt 11-est Koller rúgta higgadtan a háló jobb felébe, 0-2!
44' Szép összjátékot követően Mojzer tüzelt 17-ről, de a kapus ezúttal a helyén volt.
45' Első félidő vége.
45'
Második félidő kezdődik.
45' Csere a hazaiaknál: Mundi helyett Takács folytatja.
46' A szünetben pályára lépő Takács kapott sárga lapot.
50' Takács kapta meg második sárgáját. Kiállításra került a dabasi játékos.
56' Csapatunkból Bata sárgult be.
56' Cserélnek a mieink: Mojzer helyére Puskás érkezik.
57' Csepregi le, Sándli be.
58' Crkvenjakov fejesét Kónya Kornél bólintotta ki a gólvonalról. Hatalmas mentés volt!
59' A hazaiktól Erős kapta az újabb sárga lapot.
61'
Fellai 30 méterről leadott lövése nem talált kaput.
62' Együttesünkből Szabó részesült sárga lapos figyelmeztetésben.
63' Gőcze futott ki remekül egy beívelt szabadrúgása, fontos mentés volt ez is.
64' Bata tekert a bal felső sarok irányába, de egy dabasi védő fejjel nagyot mentett.
66' Kónya Kornél sarokrúgását követően Szabó szaladt alá a labdának.
70' Crkvenjakov helyett Csordás folytatja.
73' Bata jött le, Wittrédi pedig beállt.
76' Koller volt lesen.
78' Nagy Józsefet látta kezezni a játékvezető a tizenhatoson belül, büntetővel jöhetnek a hazaiak.
79' Fitos büntetőjéből szépített az FC Dabas, 1-2.
82' Gyors támadás végén Kónya Dávid fordult le védőjéről, majd jobbal a bal felső irányába tekert, de a dabasi hálóőr nagyot nyújtózva kitolta a labdát.
84' Makrai volt lesen.
85' A kapuból kifutó Gőcze ütközött össze egy piros mezes játékossal, kapusunk ápolást kért.
86' Utolsó cserénk: Kónya Dávid helyett Frank folytatja.
87'
Bőven a meccs hajrájában járunk, és hiába vezetünk, még mindig nem nyugodhatunk meg.
88' GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Kollert találta meg a labda, aki közelről nem hibázott, 1-3!
90'
Sipos Tamás játékvezető 1 percet hosszabbít!
103' A meccs befejeződött.


Itt a vége! Csapatunk 3-1-re győzött Dabason.


Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Forrás: pmfc.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ki nyerne meg egy NATO és Oroszország közötti háborút? – Megválaszolta a NATO európai főparancsnoka

A NATO európai erőinek főparancsnoka szerint az észak-atlanti szövetség jelentős katonai erőfölénnyel rendelkezik Oroszországgal...

Sáfrány Emese alig hagyta el a kórházat, újra infúzióra került – fotó

Sáfrány Emese kijött az egyiptomi kórházból, 14 infúzió beadása után, saját felelősségére távozott az intézményből, amikor az...

Lőrincz Viktória a szolidaritási hozzájárulásról: minimum 15 százalékos csökkentés lesz, de lobbizom Kármán Andrásnál

Szolidaritási hozzájárulásból minimum 15 százalékkal kevesebb összbevétellel tervez a kormány jövőre, de Lőrincz Viktória szerint ez...

10 éves jóslatot igazoltak a magyar csillagászok, a galaxisok közepéről kilökődött óriás fekete lyukak nyomait sikerült azonosítani

Magyar kutatók statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része...

Kerkez lekerült az Ukrajna ellenségeit listázó oldalról

A HVG szerint a magyar külügy járhatott közben.

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült...

Minden társát kiejtették az Árulókban: Vasvári Vivien hidegvérrel zsarolt új partnert

Kováts Dávid kiesése után a magára maradt játékos nyílt közvélemény-kutatással mérte fel a terepet a többiek között. Választottja...

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági...

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő...

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

Kiderült a határidő lejártával: Így döntött az ügyészség Pócs János ügyében

Lejárt a határidő, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség döntött: az ATV.hu információi szerint bűncselekmény gyanújának hiányában nem...

Van 3 ok, amiért veszélyes az a kényelem, amit a telefonját wifi-hotspotként használva élvez

Nyilvános helyeken, például repülőtereken vagy a metrón, a biztonsági kockázatok miatt ritkán érdemes felcsatlakozni az ingyenes...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0