Ezt olvasta már?

Hófúvás miatt, nem tágít a tél

A hétvégén hideg északnyugati légáramlás érkezik hazánkba, amely jelentősen rontja a hőérzetet, és többfelé hófúvást okoz.


Durva: transzneművé válnak a halak!

Az édesvízi hím halak egyötöde transznemű a szennyvizekbe került vegyi anyagokban, köztük a fogamzásgátlókban lévő hatóanyagok miatt - derült ki egy brit tanulmányból.

Az Exeteri Egyetem kutatói szerint az édesvízi hím halak nőies jellemzőkkel bírnak, még petét is érlelnek. Néhányuk spermája alacsony minőségű, és ezek halak kevésbé agresszívek és kevésbé versengő magatartásúak, ami azt jelenti, hogy szaporodásuk kevésbé sikeres.

A szennyvizek által a folyókba kerülő vegyi anyagok, köztük a fogamzásgátlók, a tisztítószerek, műanyagok és kozmetikumok melléktermékei a felelősök ezért.

Charles Tyler, az Exeteri Egyetem professzora, aki a brit halászati társaság hétfőn kezdődő szimpóziumán fogja bemutatni tanulmányukat, elmondta, hogy a transznemű halak, hermafrodita halak jóval érzékenyebbek ezekre a vegyi anyagokra, ha újabb szennyeződés éri őket. "Kimutattuk, hogy néhány ilyen vegyi anyagnak az eddig véltnél jóval szélesebb körű a hatása" - idézte Tylert a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

A transznemű halak szervezetét vizsgálva a szakemberek kimutatták, hogy az ösztrogén hatással van a például a halak szívbillentyűjére.

A vizsgálatok 50 helyszínen kimutatták, hogy az édesvízi halak 20 százalékának, mint például a pirosszemű kelének női jellegzetességei vannak. A szakemberek a szennyvízkezelőkből származó több mint 200 vegyi anyag esetében kimutatták az ösztrogénszerű hatást, valamint antidepresszánsok hatását, amelyek megváltoztatják a halak természetes magatartását.

Más kutatások kimutatták, hogy számos más vegyi anyag, amely szennyvízkezelés után kerül a folyókba, hatással lehet a halakra, köztük például az antidepresszánsok hatóanyagai, amelyek csökkentik néhány falfaj természetes félénkségét, köztük azt, ahogyan a ragadozókra reagálnak - tette hozzá Tyler professzor.

Steve Simpson, a szimpózium egyik szervezője elmondta, az egyhetes tanácskozás lehetőséget teremt a világ halbiológusainak arra, hogy megvitassák, miként védhetik meg a gyorsan változó tengerek, folyók csökkenő halállományát, még mielőtt túl késő lenne. Véleményt cserélnek arról, hogyan hat a korallpusztulás a halakra, a klímaváltozás a halak termetére, és hogyan zilálják szét a víz alatti kábelek a halak párosodását.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem a mosógép és nem is a hűtőszekrény - ez a legnagyobb energiafaló

Sok háztartás számára az áramszámla komoly anyagi megterhelést jelent, ami gyakran megnehezíti a mindennapokban való boldogulás.

Hiába Vinícius Júnior csodagólja, a Barcelona nyerte a spanyol Szuperkupát

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

50 birka szabadult be egy németországi szupermarketbe, békésen körbenéztek, majd visszatértek a nyájukhoz

Az állatok teljes nyugalomban nézelődtek az üzletben, az eset során senki sem sérült meg.

Bő három évtized balsorsa ért véget, tovább él a sosem látott esély

Végletekig kiélezett csatában az utolsó előtti percben fordítottak a vendégek.

Elképesztő meccset hozott az év első el Clásicója: a Barcelona nyerte a Szuperkupát

Volt itt minden: Raphinha-dupla, Vinícius remek gólja, és egy azonnali piros lap.

Már ötszáz halottja van az iráni tüntetéseknek, a biztonsági erők éles lőszerrel lőnek a tömegbe

A kormány külföldi terroristákról beszél és lekapcsolta az internetet, hogy eltitkolja a vérengzés mértékét. A letartóztatottak száma...

Ötgólos meccsen nyerte meg a spanyol Szuperkupát a Barcelona

A címvédő 3-2-re győzte le a döntőben a Real Madridot.

Beszakadt a tó jege, 23 tehén zuhant bele a fagyos vízbe – drámai fotók

23 tehén esett be a tóba, mert a súlyuk alatt beszakadt a tó jege egy román faluban. A katasztrófavédelem a rendkívül nehéz mentési...

0

Sport

Soha senki sem várt még ennyit erre: 17 év után, 37 esztendősen lett a világ legjobbja

És nem is ez volt az egyetlen, aminek a klasszis örülhetett a nap során.

Óriási botrány az Eb-n, a Fradi klasszisát cserben hagyták az olimpiai bajnokok

A házigazda szerb válogatott egy igen ellentmondásos VAR-ítéletnek köszönhetően tudott nyerni.

A Fradi edzője a játékvezetőket is okolja a történtek miatt

Győzelemmel tért vissza a BL-be Jesper Jensen csapata.

Edzője alig hitt a szemének, amikor visszatért az olimpiai bajnok magyar sportoló

Tótka Sándor újra egy hajóban evez majd Nádas Bencével.

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

Nem hétköznapi a története az FA-kupában a címvédőt kiejtő amatőr csapatnak.

Liverpoolban a kezdőbe várják Szoboszlait, de ez kivételesen rossz hír is lehet

Még ő sem tud egyszerre két helyen lenni, pedig Budapesten is nagyon várják.

A Liverpool edzője egyértelmű választ adott Szoboszlai dilemmájára

Arne Slot nem akar ugyanabba a hibába esni, amibe az előző szezonban.

Varga Barnabás bemutatkozott az AEK Athénban, de első győzelmére még várnia kell

Nem játszott túl jól a fővárosi csapat Szalonikiben.

Fradi: Tóth Alex megállapodott a Lazióval, 4 évre írhat alá - sajtóhír

A legfrissebb hírek szerint megszületett a megállapodás Tóth Alex és a Lazio között.

Szoboszlain és Kerkezen is múlik, hogy lesz-e negyedik magyar játékos a BL-idényben

Eddig a Liverpool két magyarja mellett Sallai Roland játszott a Bajnokok Ligájában, de jöhet a negyedik is.

0
0

Bulvár

Kinyitották Matolcsy György elhagyott villáját, rendkívüli dolgokat találtak benne

Novák Katalin villája után újabb politikus elhagyatott ingatlanába lestek be.

A rendeletet aláírták. 65-94 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től a nyugdíjelőleget már nem határozatban, hanem végzésben állapítják meg. Felmerül a kérdés, hogy ez a formai változás milyen hatással lehet a nyugdíjasokra és magukra a nyugdíjakra. Érdemes részleteseb

„Fél percen belül így jöttünk sorban: Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Németh Hanna, Magyar Péter”

Németh Hanna videóin – amelyeket olykor egy Jóbarátok-jelenet, máskor Orbán Viktor vagy más politikusok félresikerült megnyilvánulásai apropóján készít – ma már százezrek tanulnak meg számolni és gondolkodni

A magyar énekesnő első számú gyanú-sított volt pénzmosásban: le is csukták volna

Deák Rebekának nemcsak a műsorban való szereplése, de jövője is kockán forgott.

Így kente el a Delta Force az orosz Wagner zsoldosok száját

2018 februárjában Kelet-Szíriában a Wagner zsoldosai nekimentek egy amerikaiak által védett olajmezőnek.

Ezt a filléres keveréket öntsd a jeges járdára só helyett – Azonnal felolvasztja

Van egy meglepően egyszerű, filléres megoldás, ami sokaknál már bevált a jeges járdák ellen. És nem a só az.

Meghalt a börtönben egy letartóztatott rendőr

Venezuelában meghalt egy hazaárulás vádjával letartóztatott 52 éves rendőr, akit tavaly decemberben vádoltak meg - közölte vasárnap egy emberi jogi szervezet, nem sokkal azután, hogy a hatóságok az Egyesült Államo

Fiatalon ő volt a világ legszebb színésznője: 62 évesen így néz ki most az egykori bombázó

A 80-as évek sztárszínésznője, Phoebe Cates idén júliusban tölti a 63-at, és bár manapság ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, olykor azért előkerülnek róla friss fotók.

Dagad a médiás szexbotrány

David Lammy brit miniszterelnök-helyettes szerint az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance is elfogadhatatlannak tartja az X-en terjedő, mesterséges intelligenciával készült szexualizált képeket, köztük a nőket és gye

Külföldön mondtak döbbenetes véleményt Orbán Viktorról a Fidesz kongresszus után, nagy visszhangja van a kormánypárti eseménynek

Mintegy tucatnyi külföldi politikus, közük kormány- és államfők üdvözölték a Fidesz szombati, Budapesten tartott 31. kongresszusát videóüzeneteikkel, amelyekben Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök nemzetközi

0