Ezt olvasta már?

0

EP-választás - Fülöp Erik: a Mi Hazánk mindenféle migrációt elutasít

A Mi Hazánk Mozgalom mindenféle migrációt elutasít, ez a párt európai parlamenti választási programjának első és legfontosabb mérföldköve - jelentette ki Fülöp Erik a szervezethez tatozó független országgyűlési képviselő szerdán Szekszárdon, sajtótájékoztatón.


hirdetés

A politikus úgy fogalmazott, hogy miután a déli határkerítés megépítésének ötlete Toroczkai Lászlóé, a párt elnökéé volt, a Mi Hazánk a kerítés megtartása mellett a "magyar belügyhöz tartozó, egyéb jellegű" határmegerősítést is megvalósítana, ami elengedhetetlen Európa számára.

Fülöp Erik azt mondta, hogy a mozgalom a cigány-magyar együttélés szabályait is megváltoztatná; elsősorban a családtámogatási rendszer módosításával próbálnák visszaszorítani a "megélhetési gyermekvállalást", ami - szavai szerint - a cigányság körében főként Kelet-Magyarországon elterjedt. A párt a családtámogatásokat három gyermek után a szülő munkaviszonyához kötné - tette hozzá.

"A Mi Hazánk Mozgalom ki meri mondani, hogy van cigánybűnözés" - jelentette ki. Mint mondta, a Mi Hazánk szigorúan újra alkotná a büntető törvénykönyvet, bevezetnék a szibériai bérrabtartás intézményét, életellenes és terror bűncselekmények esetén pedig visszaállítaná a halálbüntetést.

A képviselő megemlítette, hogy pártja olyan társadalmi csoportokat is szeretne képviselni, amelyeket "az elmúlt évtizedekben a politikai pártok elfelejtettek". Emlékeztetett arra, hogy a mozgalom kezdeményezni fogja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében rendkívüli parlamenti ülés összehívását. Szeretnék elérni a devizahiteles törvények módosítását is - mondta Fülöp Erik.

 

 

 

forrás: mti







0
0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0

hírek innen, onnan

Szomorú hírt közöltek zenésztársai: rákban hunyt el a híres rapper

A zenészt az egész szakma gyászolja váratlan halála miatt.

Minden szabályt megszegtek: leállt az egyik hajtómű, mégis folytatta útját egy repülő Prágába

Leállt az egyik hajtómű, de a kényszerleszállás helyett két és fél órát repült még a Smartwings egyik járata, majd gond nélkül...

A Barcelona javította mérlegét

A múlt heti vereség után.

Megkéselte társát egy ukrán férfi a soproni munkásszállón

Egy ukrán férfi követte el a bűncselekményt.

Tizenhatról kapásból rúgott védhetetlen ollózós gólt

Giorgian De Arrascaeta megrúgta az év egyik legnagyobb ollózós gólját.

Sziget Fesztivál: a Hajógyári-sziget bérleti díja elhanyagolható kiadás

125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget fesztivál.

Kiadták a riasztást: zivatar, felhőszakadás, 80 km/h-s szél tarolja le az országot

Ráadásul van, ahol még a hőségriasztás van érvényben.

Beszakadtak a tőzsdék Trump Tweetjei után

A pénteki, kínai vámbejelentés után Donald Trump is vámemelést jelentett be, a tengerentúli tőzsdék hatalmas eséssel zárták a hét...

A roma felzárkóztatás elkerült Kásler minisztériumából

A belügyi tárcánál értékelik a pályázatokat.

Még mindig altatják a budapesti lakástűzből kihozott kisfiút - videó

A 4 és a 7 évest sikerült időben kimenteni a tűzből, a 2 évest a tűzoltók vitték ki.

Indul a gépezők viadala

Hamarosan indul Magyarország legnagyobb online informatikai versenye, az idei feladatok a legmodernebb technológiák, így például az...

Így áll most a bizalom a magyar gazdaság iránt

Augusztusban emelkedett a GKI konjunktúraindexe a majdnem két és fél éve nem látott alacsony júliusi szinthez képest. A GKI...

0

Sport

18 forró fotó bizonyítja, a női röplabda a sportok királynője

A női röplabda bizonyos tekintetben verhetetlen. És mi tudjuk, hogy te is tudod, mire gondolunk.

Négyet kapott Felcsúton az Európa-liga-csoportkörbe vágyó Fradi

A Ferencváros egyetlen meccsre, egyetlen győzelemre van az El-csoportkörtől, ezért a bajnokságot kissé hanyagolják. Meg is lett az eredménye a Panchóban.

Snooker VB, magyar döntőssel

Révész Bulcsú 85-ös breakkel és döntővel zárta az U16-os világbajnokságot.

Egy angol középcsapattól érkezhet Neymar utódja a PSG-hez

Abban az esetben, ha a brazil eligazol.

Griezmann pótolta Messit és Suárezt, ötöt rúgott a Barcelona

A nyáron igazolt francia világbajnok két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott, a Barca pedig szép játékkal magabiztosan nyert.

Jürgen Klopp Alessandro Del Pieróhoz hasonlította egykori játékosát, Philippe Coutinhót

Nagy dicséretet kapott egykori edzőjétől a Bayern München új igazolása.

Világbajnok lett a női kajak négyes 500 méteren

Megvédték a világbajnoki címüket a lányok Szegeden, és emellett nyolc tokiói kvótát is szereztünk.

De Ligt nem látta jönni, hogy csak csere lesz

Matthijs De Ligtért öldöklő csata folyt a nyáron, végül a holland védő a Juventust választotta a Barcelonával szemben. Elsősorban a játékpercek miatt.

Új edzőt akarnak a Honvéd-szurkolók

Budapest Vasárnap este még az olasz Giuseppe Sannino (62) volt a Budapest Honvéd futballcsapatának edzője, bár a szurkolók egy része már arról értekezett, kit kellene leültetni a helyére.

A Barcelona kulcsjátékosa továbbra sem lép pályára

Ernesto Valverde vezetőedző nem kockázat, így Lionel Messi biztosan kihagyja a Real Betis elleni találkozót.

0

Bulvár

Lefotózta új szobáját a szüleinek, de elfelejtette levenni az ágyról a szexjátékot

A diáklány csak meg akarta mutatni a frissen dekorált szobát az édesanyjának, de a bilincs ott maradt az ágy fejfáján.

Az amerikai színész, aki szupergyorsan megtanult folyékonyan magyarul

Miért állt neki önszorgalomból egy amerikai fiú magyarul tanulni, hogyan lát minket, a nyelvünket, a panaszkodásunkat vagy épp a kajatukmálást? Olvassátok el Trembácz Éva Zsuzsanna írását!

Mérgezzük-e magunkat, ha májat eszünk?

Bár a máj méregtelenítő szerv, fogyasztása mégsem ellenjavallt.

Most jött a hír: tömegkarambol az autópályán, áll a forgalom Budapest felé

Az M5-ös autópályán történt vasárnap dél körül súlyos baleset.

Félmillió forintos bírságot is kaphat, aki elfelejtette ezt a határidőt

Július 31-én járt le az automaták regisztrálásának határideje.

Ne lepődj meg, ha holnap furcsa konvojokat látsz az utakon!

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint hadgyakorlatok kezdődnek.

Három magyar sütemény is felkerült a világ 50 legfinomabb édességeinek listájára

Szingapúr egy kókuszos-babos édességgel került fel a listára.

A csirkehús így betegíthet meg

A csirkehús felelős a legtöbb élelmiszer okozta megbetegedésért, a halálesetek túlnyomó többsége mögött pedig három kórokozó áll.

Vége a nyárnak - zsúfolt hét jön Magyarországon

Lassan vége a nyári szünetnek, nemcsak az iskolákban, hanem a mindennapokban is ezt mi sem mutatja jobban, minthogy több fontos makroadat várható a jövő héten, és hatással lehet a pénzpiacokra a jegybank keddi kamatdöntő ülése is.

blogmorzsák

Szépészeti trükkök a 20-30-as évekből

Nem egyszer még kellemetlen koz­metikai eljárásoknak is hajlandók voltak alávetni magukat.

A MÁV megint a helyzet magaslatán

Az elromlott klímájú hálókocsi helyett a legjobb pótlás egy elromlott klímájú sima kocsi.

A társkeresés sötét oldala

Mikor lép be életünkbe a félelem, az első látásra szerelem helyébe? A kor előrehaladtával miért nehezebb az ismerkedés?

Férfiak: időnként segíthetnétek!

„Egyetlen pasi sem mozdul meg, hogy segítsen, vagy csak fél millimétert is arrébb menjen, hogy könnyebb legyen a pakolás.“

Már árulják a Grönlandot az USA részeként ábrázoló pólókat

Amerikában nem mindenki tartja rossz viccnek Trump ötletét Grönland megvásárlásáról. Sőt, adományokat is gyűjtenek.

Éjjelek és nappalok - az alvás fontossága

Az alvás sokkal összetettebb annál, mint hogy hány órát aludtunk éjszaka.

Az önkielégítés kívül-belül átváltoztat

Egy gyönyörű nő bebizonyítja a természet lágy ölén. Videó.

Így éld túl, ha a szomszéd már megint felújít!

Mosolyfakasztó tippek következnek!

Miért veszélyesebb a szója a migránsoknál?

Ellentmondó elemzések veszik körbe a szója misztikus hatásait.

Mi volt a manna?

Mi volt ez a csodás, égből hulló étel, amit a zsidók ettek a sivatagi vándorlás 40 éve alatt? Mindent a mannáról!

Egyre kevesebb dinnyét termelünk, egyre drágábban vesszük

Remek a hazai dinnye, de drága, és egyre kevesebb van.

0