Ezt olvasta már?


Édes élvezetek hétvégéje

Közeledik az V. Pécsi Csokoládé Karnevál

Ezt még Gombóc Artúr is megirigyelné! Az ország minden részéből érkező csokoládék vására, ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja az V. Pécsi Csokoládé Karnevál látogatóit február 4-5-én a Zsolnay Kulturális Negyedben.

A Zsolnay Negyed E78-as épületében összesen 18 kiállító részvételével zajlik február első hétvégéjén az immár ötödik alkalommal megrendezett Pécsi Csokoládé Karnevál. A látogatók találkozhatnak a magyar kézműves manufaktúrák csokoládé készítőivel, s egyedi, eddig talán még sosem kóstolt édességek közül válogathatnak.

- Örömmel adunk helyet ismét a Csokoládé Karneválnak, hiszen olyan közös élményt kínál a családok számára, ami a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt élvezetes – mondta Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

A ZsÖK és a Csoko-Láda Csokibolt együttműködésében létrejövő rendezvény házigazdája Lokodi Ákos kreatív séf, aki a látogatók előtt készíti el rendkívüli csokoládés ételeit, amit természetesen az érdekelődők el is fogyaszthatnak.

Nemcsak az ízek, de a látvány is csábító lesz: az érdeklődők pillecukrot mártogathatnak a csokoládé szökőkút tejcsokoládéjába, de a legnagyobb látványosság a Pécsi Tudományegyetem 650 éves évfordulója kapcsán megalkotott, 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0 számjegy, amely a látogatók szeme előtt készül el a helyszínen.

- A Pécsi Tudományegyetem idén ünnepli alapításának 650. évfordulóját, és örülünk neki, hogy erről a kerek évfordulóról ilyen kedves módon emlékeznek meg a Csokoládé Karneválon. Ráadásul egyetemünk egyik kiemelt kutatási területe, a 3D nyomtatás is a fókuszba kerül, amely talán nemcsak az orvosi és építészeti területnek, de a csokoládékészítésnek is a jövőjét jelentheti – emelte ki Dr. Zeller Gyula, a Pécsi Tudományegyetem stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese.

Valóban kiemelt szerepet kap a tudomány a karnevál során: a rendezvény vendége a Pécsi Tudományegyetem 3D projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A tárlat bemutatja a csokoládé és a 3D kapcsolatát, valamint megtekinthető lesz a helyszínen működő 3D nyomtató, amivel csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni.

A karnevál két napja alatt öt szakmai előadás hallható, amelyeken ugyancsak megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, mint például a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban. Kiderül továbbá, hogy hogyan kell értelmezni a csokoládék csomagolásán található információkat és megkóstolható a maják különleges, vizes csokoládé itala, ami igazi kuriózum, hiszen legtöbben csak a tejjel készült finomságot ismerik.

- A karneválon mutatjuk be az új, ízig-vérig pécsi csokoládénkat is, amely kilenc darab 70%-os étcsokoládé-mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza – hangsúlyozta Mosonyi Éva, a Csoko-Láda Csokibolt tulajdonosa, a karnevál szervezője.

A gyerekek a belépésnél ajándék csoki smiley jelet kapnak, amit lenyalogathatnak a kezükről és különböző csokis játékok várják őket. Részt vehetnek a Kispék Műhelyen és kipróbálhatják Pom Pom animációs játékát. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját csokis meséit olvassa fel a gyerekeknek.

A karnevál ingyenes, de a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek, melyet a Pécsi Csokoládé Karnevál Facebook oldalán található űrlap kitöltésével lehet megtenni.

 

A rendezvény díjköteles kísérőprogramjai:

A Csokoládé Karnevál alkalmából a Varázsóra rendhagyó természettudományos bemutatóval jelentkezik Legédesebb kísérletek címmel, február 4-én és 5-én a Látogatóközpont 24-es termében. A fizikusok bemutatják, hogy milyen érdekes kísérletek végezhetők többek között gumicukorral, pillecukorral és fagylalttal.

Csokoládés élményvacsorán vehetnek részt az érdeklődők február 3-án a Zsolnay Étteremben, asztalfoglalás a zsolnayetterem@gmail.com címen lehetséges.

 

Akció:

A Karnevál után sem lesz hiány csokoládéból, hiszen a Zsolnay Negyed Zsolnay és csokoládé akciója egészen március 31-ig tart, ennek keretében a Rózsaszín Zsolnay kiállításra és a Család- és Gyártörténeti kiállításra jegyet váltó látogatók egy ínycsiklandozó forró csokoládét kapnak ajándékba. A finomságot valódi Zsolnay csészéből fogyaszthatják el a Csoko-Láda Csokiboltban.

 

Információ:

http://www.zsolnaynegyed.hu/program/V_Pecsi_Csokolade_Karneval_2017

https://www.facebook.com/events/1418919818149759/







0
0
0

hírek innen, onnan

Elon Musk olyat mutatott, amit látni kell, hogy elhiggyük: repülni is képes az új Tesla

Elon Musk, a Föld leggazdagabb embere csütörtök este bemutatta a régóta várt elektromosautó-csúcsmodelljét, a Tesla Roadstert, ami képes...

Vérfürdő az iskolában: három kisgyereket lőtt agyon a 16 éves tinédzser

Három gyermek és egy tanár meghalt, miután egy 16 éves fiú lövöldözni kezdett egy oregoni általános iskolában. A támadót egy civil...

Konkrét dátumot mondtak az euró magyarországi bevezetésére: ezt jósolják a londoni elemzők

Mikor válthatja le a forintot az euró? Egy neves londoni elemzőcég megosztott néhány információt: Olvasd tovább:...

Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben

Az EU-csúcs miatt utaztak a városba, de jövő héten Budapesten is találkozhatnak.

Mutatjuk, hogyan kaphatsz vissza rengeteg pénzt a bankodtól

A banki csalás áldozatai azonban akkor is számíthatnak visszatérítésre, ha a bank szerint ők is hibáztak.

Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a nyugat-nílusi láz eddigi legintenzívebb szezonja az idei az...

Korszakos kólacsatát nyert a Coca a Pepsi ellen

A KFC az Egyesült Államokban a Coca-Colát választotta új italpartnerének, ezzel véget vetve a PepsiCóval ápolt, csaknem négy évtizedes...

Több mint 8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset augusztusban

Az előző évi azonos időszakhoz viszonyítva.

Súlyos sérüléseket okozhat egy Temun rendelhető gyerekjelmez

A terméket Magyarországon is meg lehetett venni.

Jelentős napi hőingásra kell készülni

Bár a mostani, október közepi hétvége napsütéses és nyugodt őszi időt tartogat a Kárpát-medence nagy részén, a súlyos aszály miatt...

Az Orbán-kormány alatt 475 milliárd forintot költöttek szállodafejlesztésre – feljelentést tett Kapitány István

Súlyos visszaéléseket tártak fel a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program átvilágítása során, amelyben felmerült Mészáros Lőrinc,...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0