Egyedülálló Betlehem Dombóváron
Dombóváron immáron második alkalommal kerül felállításra Varga Gábor keramikus, szobrászművész által készített Betlehem- kompozíció mely több szempontból is különlegesnek és egyedülállónak mondható.
Az alkotás a város szívében található Viztornyot öleli körbe, mely az Angyali érintéstől Jézus születéséig magába foglalja a bibliai történetet. A kompozíció 101 darab pirogránitból készített alakból áll, melynek felét 35-40 cm magas emberi alakok alkotják, a másik felét pedig állatok adják.
Varga Gábor keramikus, szobrászművész 1952-ben született Mezőtúron. Több köztéri szobor alkotója Dombóváron, alkotásaival hozzájárul városunk tereinek szépítéséhez, nemzeti kultúránk és értékeink művészi formákba történő megőrzéséhez és megörökítéséhez. Munkái a világ számos pontján fellelhetők: Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Lengyelországban, illetve Erdélyben, Székelyföldön több településen, a Jászságban, Szolnok,- Heves- és Pest megyében, Balatonszabadiban, Mágocson, Dombóváron. Munkássága érdemként Cegléd város Pro Urbe díjat, Jászdózsa település díszpolgári címet adományozott neki. 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki nagy értékű köztéri alkotásaiért, emlékműveiért, a magyar nép történelemformáló alakjainak a képzőművészet eszközeivel történő megörökítéséért.
Advent első vasárnapjával kezdődik az új egyházi év, ami soha nem esik egybe a világi újévvel. Az advent Jézus életével függ össze, amely egyedülálló emberi sors. Az ünnepi időszak négy hétig tart és karácsonykor Jézus születésével ér véget. Jézus születésétől kezdődik az időszámítás. Az itt látható bibliai jelenetek tehát 2017 éve Palesztinában a Szentföldön történtek. Az itt élő népeket mindig rabságban tartotta és szigorúan megadóztatta valamelyik hódító birodalom (perzsa, hellén, római). Állandó háborúskodás, kegyetlenség volt jelen az életükben, ezért vártak Istentől egy messiást, aki megszabadítja őket az idegen elnyomóiktól. Erre a várakozó, reményteli időpontra emlékezünk minden adventkor. Egy hódító annál nagyobb gazdagodásra számíthat, minél több alattvalója fizet adót, ezért Augustus római császár kiadta a parancsot az első népszámlálásra az egész birodalomban.Heródes a zsidók királya Palesztinában hajtatta végre, ez pontosan Jézus születésének idejére esett. Mindenkit származási helyének nagyobb városába írtak össze. Így került Mária és József – Jézus szülei – Názáretből Betlehembe. Jézus Betlehemben született meg. Betlehem városában mozgalmas élet folyt. A környék pásztorai, földművesei, kereskedői idehozták állataikat, terményeiket eladni. Távoli helyekről karavánok érkeztek különleges áruikkal. Tisztviselők, írnokok segítettek a hivatalos ügyek - pl: szerződések – lebonyolításában. Kézművesek kínálták szépen megmunkált termékeiket.Kiemelt szerepük volt a városban a vámszedőknek, piaci felügyelőknek. Ők zsidó emberek voltak ugyan, de nemcsak a törvényességre ügyeltek, hanem kíméletlenül behajtották a pénzt, az adományokat, mindezt a megszállók utasítására, hasznára. A nép gyűlölte őket. Varga Gábor szobrászművész ezt a bibliai időszakot idézi fel egy-egy jelenetével.
A tavalyi évben még csak öt jelenetet láthattak az érdeklődők, mely idén kiegészül újabb három jelenettel, így a Víztornyot körbesétálva egy kerek történet részeseivé válhatunk, mely a következő részekből áll:
- I. Angyali üdvözlet: Gábriel arkangyal hírül viszi Máriának, hogy gyermeket fog szülni, akit Jézusnak neveznek majd.
- II. II. Mária látogatása Erzsébetnél: Mária Meglátogatja nagynénéjét, Erzsébetet és vele is megosztja az angyali hírt.
- III. Betlehembe menetel: Mária és jegyese József mennek a népszámlálásra.
- IV. Égi hírnökök: Angyalok éneke zengte be a vidéket
- V. Betlehemi éjszaka:…így hozták a pásztorok és a három király tudomására, hogy megszületett Jézus
- VI. Népszámlálás: Heródes helytartó elrendeli Júdeában is a népszámlálást.
- VII. Vámszedők: Zsidók voltak, de a megszállókat szolgálták ki.
- VIII. Élet Betlehemben- Mozgalmas élet folyik a városban: pásztorok, földművesek, kereskedők, kézművesek kínálták áruikat.
Érdemes tehát ellátogatni 2017. december 3 és január 6 között Dombóvárra és megcsodálni ezt az egyedülálló Betlehemi- kompozíciót. A városban Advent minden vasárnapján ünnepi gyetyagyújtással és adventi vásárral várják az érdeklődőket a Víztorony környékén.
hírek innen, onnan
Polgár Zoltán kapta az idei Seiwerth Gábor-díjat
A hazai takarmányipar és szójaágazat több évtizede meghatározó szakembere vehette át az elismerést.
Hadházy kiperelte az e-ingatlan rendszer iratait, az OLAF már vizsgálódik
A volt országgyűlési képviselő szerint a kormány már 2022-ben tudta, hogy baj van a 16 milliárd forintos fejlesztéssel, mégis működő...
A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyalt Japán a V4-országokkal
Orbán Anita a megbeszélést hasznosnak nevezte.
Táncos buliba torkollott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban – fotók
Vannak iskolák, ahol a tanévnyitó a tűző napon állásról és a hosszú beszédekről szól, ám a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban már...
Megugrott az olaj és a földgáz ára, a tőzsdék beestek
A Közel-Keleti hangulat egyre fokozódik, az arany ára ugyanakkor csökkent.
Kivezetné a Mohu a készpénzt a palackvisszaváltásból
Ehhez törvényt is kéne módosítani, a cég az önkormányzatokkal egyeztet első körben.
Karácsony Gergely kinevezte a BKK új vezérigazgatóját, megújult vezetéssel indulhatnak a nagy budapesti fejlesztések
A korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettes foglalja el a pozíciót.
Még a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagja
Big Daddy Laca, a Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja, aki több mint három évtizede hűséges a zenekarhoz, most egy másik esküt is...
Közel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a főváros
A Tisza-kormány kedden nyújtott be erről törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
Donald Trump zsarol és fenyegetőzik, a kanadai házak előtt kezd erdő nőni a juharfaleveles zászlókból
Kanada befogadó, de nem a merkeli Willkommenskultur szerint, a bevándorolni kívánók pontozási szisztémája kiállítási tárgy: azzal...
Sokkoló tragádia: az utcán gyilkolták meg az amerikai óriásbank fiatal vezetőjét
Hétfőn késelés történt a New York-i Times Square-en, a támadásban életét vesztette a Bank of America egyik alelnöke, Erin Piacenti. A...
Megcsúszhat néhány Otthon Start-nagyberuházás az új törvényjavaslat miatt
A kiemelt beruházások építési engedélyeit egyeztetnék a készülő lakásépítési programmal.
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona
Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének
Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Keresi a rendőrség Tóth Gabit
Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
blogmorzsák
A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala
Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.
„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”
Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


