Ezt olvasta már?


Egyre kevesebb a nem tanuló, nem dolgozó fiatal

A kormány fontosnak tartja, hogy fiatalbarát, jövőorientált és kiszámítható politika megvalósításával járuljon hozzá a fiatalok képességeinek kibontakoztatásához, az aktív társadalmi szerepvállalásuk előmozdításához és a családalapításuk támogatásához - mondta Rétvári Bence.

A fiatalok világnapja alkalmából közzétett Eurostat felmérés szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben mintegy hatodával csökkent a nem tanuló és nem is dolgozó 20-24 évesek száma. Ezzel szemben az EU tagállamaiban átlagosan növekedett azoknak a száma, akik ebben a korosztályban már nem tanulnak, de munkájuk sincs - ismertette az államtitkár.

A felmérés alátámasztja, hogy a húszas éveik elején ugyan még nagy arányban tanulnak a fiatalok, de sokan munkavállalók, vagy mindkettőt végzik egyszerre. A pályakezdő fiatalok számára a jövőkép és munkahely biztosítása minden ország számára fontos feladat. Míg Magyarországon 2013-ban a 20-24 éves korosztály közel 23 százaléka tartozott a nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok csoportjába, 2016-ra ez az arány 15,4 százalékra csökkent, köszönhetően a kormány elmúlt hét évben tett gazdasági és ifjúságpolitikai intézkedéseinek is - közölte.

A 28 tagállam kevesebb mint fele tudta csökkenteni a nehéz helyzetben lévő fiataloknak a számát, többségében romlottak a mutatók. A legtöbb nem tanuló, nem dolgozó 20-24 éves fiatal Olaszországban (29 százalék) és Romániában (23,6 százalék) él - mondta Rétvári Bence.

A munkaerőpiacra való bekerülés megkönnyítését az Ifjúsági Garancia Program az oktatási és foglalkoztatási intézkedések kombinációjával segíti. Az érdeklődés a program iránt folyamatosan növekszik, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal 2017. július végéig már több mint 173 000 fiatal vette fel a kapcsolatot. Ezzel párhuzamosan a munkahelyvédelmi akció kedvezményeit a 25 év alattiak körében 161 ezer fiatal után vették igénybe, mintegy 7,3 milliárd forint értékben - ismertette az államtitkár.

A Magyar Ifjúság Kutatás 2016-os eredményei is alátámasztják, hogy bár a magyar fiatalok közül sokan beszélnek idegen nyelveket, keveseknek van erről igazolásuk, ezért a kormány 2018-tól ingyenessé tette az első nyelvvizsga megszerzését a 35 év alattiak számára - tette hozzá.

A magyarországi fiatalok kétharmada kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét, így "igyekszünk a családalapításhoz a legkedvezőbb feltételeket megteremteni". A 2015. július 1-jével útjára indított családi otthonteremtési kedvezmény a korábbiaknál szélesebb körben segíti elő a fiatal családok lakáscéljainak megvalósítását. 2015 júliusa óta több, mint 50 ezer család vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt 136 milliárd forint összegben - mondta az államtitkár.

A széles körű családtámogatási eszközök közül a hallgatói/diplomás gyed kiemelten célozza a fiatalokat, megkönnyítve azt, hogy ne az anyagiak álljanak a fiatalkori gyermekvállalás útjában. A 2018-tól kedvezőbb feltételekkel igénybe vehető intézkedés hozzájárul a tanulmányok és a szülői szerep összeegyeztethetőségének javításához - tette hozzá Rétvári Bence.

Az ENSZ Közgyűlése 1999. december 17-én hagyta jóvá, hogy augusztus 12. a fiatalok világnapja legyen.







0
0
0

hírek innen, onnan

Polgár Zoltán kapta az idei Seiwerth Gábor-díjat

A hazai takarmányipar és szójaágazat több évtizede meghatározó szakembere vehette át az elismerést.

Hadházy kiperelte az e-ingatlan rendszer iratait, az OLAF már vizsgálódik

A volt országgyűlési képviselő szerint a kormány már 2022-ben tudta, hogy baj van a 16 milliárd forintos fejlesztéssel, mégis működő...

Táncos buliba torkollott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban – fotók

Vannak iskolák, ahol a tanévnyitó a tűző napon állásról és a hosszú beszédekről szól, ám a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban már...

Megugrott az olaj és a földgáz ára, a tőzsdék beestek

A Közel-Keleti hangulat egyre fokozódik, az arany ára ugyanakkor csökkent.

Kivezetné a Mohu a készpénzt a palackvisszaváltásból

Ehhez törvényt is kéne módosítani, a cég az önkormányzatokkal egyeztet első körben.

Még a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagja

Big Daddy Laca, a Ganxsta Zolee és a Kartel alapító tagja, aki több mint három évtizede hűséges a zenekarhoz, most egy másik esküt is...

Közel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a főváros

A Tisza-kormány kedden nyújtott be erről törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Donald Trump zsarol és fenyegetőzik, a kanadai házak előtt kezd erdő nőni a juharfaleveles zászlókból

Kanada befogadó, de nem a merkeli Willkommenskultur szerint, a bevándorolni kívánók pontozási szisztémája kiállítási tárgy: azzal...

Sokkoló tragádia: az utcán gyilkolták meg az amerikai óriásbank fiatal vezetőjét

Hétfőn késelés történt a New York-i Times Square-en, a támadásban életét vesztette a Bank of America egyik alelnöke, Erin Piacenti. A...

Megcsúszhat néhány Otthon Start-nagyberuházás az új törvényjavaslat miatt

A kiemelt beruházások építési engedélyeit egyeztetnék a készülő lakásépítési programmal. 

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Rajtunk röhögnek a csehek, a sport-szakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót

Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját

Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot

Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

0
0

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Keresi a rendőrség Tóth Gabit

Eltűnt egy 54 éves férfi Zalaegerszegről, augusztus 31. óta nem adott életjelet magáról, a rendőrség jelenleg is keresi. A Keresi a rendőrség Tóth Gabit bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0