Elhunyt Dr. Szolcsányi János, Széchenyi-díjas farmakológus és akadémikus
Mindig nehezek a szavak, amikor egy nagy gondolkodó távozik az élők sorából, hiszen az ilyen emberek igazi alkotók, akik ténylegesen az emberiség javára fordítják tudásukat és energiájukat. Dr. Szolcsányi János, a Pécs Tudományegyetem kutatóprofesszora is ilyen ember volt, alkotószellemű.
Elhunyt Dr. Szolcsányi János, Széchenyi-díjas farmakológus, a Pécsi Tudományegyetem egykori tanára majd professzor emeritusza, illetve a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Szolcsányi János 1938. február 24-én született Budapesten, de gyermekkorát Cegléden töltötte. 1956-ban tett sikeres érettségit, amely után jelentkezett a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, ahol Pórszász János tanítványa lett. Meg kell jegyezni, hogy ez idő tájt az ‘56-os forradalom kirobbanásakor aktív szemtanúja és részese is volt a forradalom igazi gyújtószikrájának Szegeden, ahonnan ténylegesen elindult a magyar forradalom. Jómaga elsőéves hallgató volt a szegedi egyetemen és elmesélte hogyan ültek össze október 16-án diáktársaival és alapították meg a párttól független MEFESZ-t (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége). A Professzor Úr egyfajta hobbi történész is volt, akinek széleskörű tudása volt nemcsak a magyar, de a világtörténelemről is.
1962-ben szerezte meg sikeresen orvosdiplomáját, amelyet követően a Szegedi Egyetem Gyógyszertani Intézetében helyezkedett el, mint gyakornok. Rá két évre már tudományos segédmunkatársi beosztásba került. Első tudományos publikációját, a Direct Evidence for Neurogenic Inflammation and its Prevention by Denervation and by Pretreatment with Capsaicin társszerzőként írta meg 1967-ben, amelyben Jancsó Miklóssal és feleségével Jancsó-Gábor Arankával dolgoztak együtt. Már itt interakcióba került a capsaicinnel, amely egész életének tudományos munkáját végig kísérte, hiszen munkásságának, karrierjének fő alkotó eleme az erőspaprikában megtalálható capsaicin volt.
1966-ban lett Jancsó tudományos munkatársa, amely egész későbbi életére nagy hatással volt. Jancsó még ugyanabban az évben elhunyt, így a közös kutatás eredményeit feleségével, Jancsó-Gábor Arankával közösen publikálták. Tudományos karrierje itt kezdődött el. 1970-ben került a Pécsi Orvostudományi egyetem (ma ez a Pécsi Tudományegyetem részét képezi, mint Orvostudományi Kar) Gyógyszertani Intézetébe (ma ez a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet), amely alapjainak reformálásában, hogy mint mai formájában önálló Farmakológiai Intézet létrejöhessen, ő maga is aktív szerepet vállalt. 1977-ben adjunktusi, 1984-ben egyetemi docensi, 1990-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1994-ben tanszékvezető lett, mindamellett, hogy 1991-től az egyetem tudomány rektorhelyettesi posztját is betöltötte. Tanszékvezetői megbízása 2003-ig, rektorhelyettesi megbízása 2004-ig tartott. 2008-ban 70 évesen kapott professzor emerituszi címet.
Emellett hosszú évekig az MTA és a Pécsi Tudományegyetem közös Neurofarmakológiai Kutatócsoportjának vezetője volt. 2000 és 2003 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. Számos helyen volt vendégprofesszor, illetve vendégkutató: King’s College (London, 1965), Észak-karolinai Egyetem (1977–1978), Max Planck Intézet (Bad Nauheim, 1982–1987), Heidelbergi Egyetem (1985), Sandoz Orvostudományi Intézet (London, 1988–1992).
1977-ben védte meg az orvostudományok kandidátusi, 1987-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA III. Számú Doktori Bizottságának, az Elméleti Orvostudományi Bizottságnak lett tagja, mindkét bizottságnak elnöke is volt. A Pécsi Akadémiai Bizottság 2005-ben választotta elnökévé. Közben 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-ben pedig rendes tagjává választották. Akadémiai tisztségei mellett az Országos Doktori és Habilitációs Tanács vezetőségének tagja volt, emellett a Magyar Fájdalom Társaság, a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság elnöke és a Magyar Idegtudományi Társaság elnökségi tagja. 1996–1997-ben az Országos Tudományos Kutatási Alap élettani bizottságának elnöke volt. Az Experimental and Clinical Gastroenterology és a Neurobiologyszerkesztőbizottságába is bekerült.
Munkássága, élete a capsaicin
Fő kutatási területe a fájdalomcsillapítók és a gyulladásgátlók farmakológiája, valamint a capsaicinmolekula vegyi és farmakológiai hatásai.
Azon fájdalomcsillapító gyógyszerek körében, amelyek a fájdalomérzések receptoraira ható új hatásmechanizmust fejtenek ki, bizonyította a capsaicin mint vezetőmolekula szelektív hatását. Nevéhez fűződik a capsaicin alkalmazása egyes fiziológiai (fájdalomérzés, hőreguláció) és kórélettani (gyulladás, gyomorfekély) mechanizmusok és új típusú idegválaszok felderítésére. Felfedezte a szenzoros-efferens reflex nélkül működő kettősfunkciójú idegszabályozó rendszert, valamint kutatta annak farmakológiáját. Részt vett több gyógyszer kidolgozásában, például 1965-ben a Thymoxamine, 1990-ben a Setastin, illetve 1998-ban felfedezte a szomatosztatin analógok gyulladásgátló hatását, ezt szabadalomban írta le.
Kimagasló tudományos munkásságáért, és reformszerű kutatási eredményeiért 2003-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki.
További főbb elismerései és díjai:
• Ernst Jenő-pályadíj (1981)
• Helsinki Egyetem Érem (1993)
• Szent-Györgyi Albert-díj (1994)
• Szöul Nemzeti Egyetem Emlékplakett (1996)
• Batthyány-Strattmann László-díj (1997)
• id. Issekutz Béla-emlékérem (1998)
• Ipolyi Arnold-díj (1999, OTKA)
• Jancsó Miklós-emlékérem (2003)
• Széchenyi-díj (2003)
• Vályi-Nagy Tibor-díj (2004)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008)
Dr. Szolcsányi János a magyar tudományos szcéna kiemelkedő alakja volt, akinek sikereit nemzetközileg is ismerték és elismerték. Lábnyomát otthagyta, névjegyét letette a világban, és sohasem hagyott alább kíváncsisága, kutatószelleme, mindig előre tekintett. Ritka példája volt azoknak, akik munkájukat, nem munkának tekintették, hanem a szó szoros értelmében életcéljuknak, küldetésüknek, valami olyan eszmerendszer origójának, amely örömmel tölti el őket és a világ hasznára is válik egyben. Egy nagy ember távozott, egy rendkívüli gondolkodó, egy igazi tudós. Életét a kutatásnak és a családjának szentelte. Mindig higgadt, előrelátó és megfontolt ember volt, olyasvalaki, akire fel lehetett nézni, aki példamutató értékrenddel rendelkezett.
Nyugodjon békében!
lockkerdee
hírek innen, onnan
15 év után egy mérnök veszi át az Apple vezetését: de kicsoda John Ternus?
Lezárult a Tim Cook által vezetett korszak a cupertinói techóriás történetében: a vezetői székbe a vállalatnál már több évtizede...
Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett
A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.
Házilag készített rakétákkal támadták meg a jänschwaldei erőművet Németországban
A rendőrség improvizált robbanóeszközöket talált a területen, az áramvezetékek megrongálódtak. Személyi sérülés nem történt, az...
Teljesen megújul a Sonos audio szoftvere, és jön az új soundbar és fejhallgató
A Sonos szeptember 1-én bejelentette a Sonos 27-et, az audio-operációs rendszerének a legújabb változatát, valamint két új...
Rakétákkal és robbanószerkezettel támadták meg egy német erőmű környékét
Nagyszabású áramszünetet szerettek volna előidézni a támadók.
Iratokat foglaltak le házkutatások során a Balásy-cégeknél: Folytatódik a túlárazott kismotor-botrány
Több helyszínen is házkutatásokat folytattak a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a Kulturális és...
Meglepő fordulat a budapesti lakáspiacon: már nem az olcsóbb otthonokat keresik a legtöbben
Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.
Közölte a minisztérium: Erre költ 47 milliárd forintot az új kormány
Óriási pénzeket költenek rá.
A jövő jelzőlámpája: mesterséges intelligencia védi a gyalogost
Az Európai Közlekedésbiztonsági Charta (European Road Safety Charter) 2026 augusztusában a Bajor Tartományi Építési Igazgatóság...
A lakáspiacon is aszályos volt az augusztus
Augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte...
Lezuhant egy munkás a szegedi kormányhivatal tetejéről
Az ipari alpinista, aki legalább tizenöt métert zuhant, életét vesztette.
Alföldi Róbert végleg távozott az RTL műsorából: kiderült az azonnali szakítás valódi oka
Alföldi Róbert meglepő őszinteséggel árulta el, miért nem folytatja az RTL műsorát. A legjobb ajánlat csapata és szakmai iránya is...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes
A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell
Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


