Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...


Elhunyt Torgyán József - frissítve!

Otthonában, szűk családja körében vasárnap reggel 85. életévében elhunyt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt (FKGP) volt elnöke, korábbi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - közölte a család vasárnap az MTI-vel. - Pécsi Napilap -

Torgyán József 1932. november 16-án született a Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyei Mátészalkán. Középiskolába a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumba, valamint a Wágner Manó Gimnázium és Zenei Gimnáziumba járt, 1946-1950 között, ezzel párhuzamosan elvégezte a Zeneművészeti Főiskola hegedű főtanszakát.

Egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon 1955-ben fejezte be kitüntetéses diplomával. Ezt követően ügyvédjelölt lett, 1957. március és július között a Fővárosi Bíróságon volt fogalmazó, majd 1958-ban bejegyezték ügyvédnek. 1990 júliusáig praktizált.

Az 1956-os forradalom idején belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba (FKGP), annak 1988-as újjászerveződésekor ismét bekapcsolódott a pártmunkába. 1989-1990-ben a párt főügyészeként, 1990 júniusától 1991 júniusáig mint a kisgazdapárt budapesti szervezetének elnöke tevékenykedett. 1991 áprilisától 1991. június 29-ig a párt társelnöke volt, majd 2002. november 10-ig az FKGP elnöki tisztét töltötte be.

Az Országgyűlésnek 1990-től 2002-ig volt tagja. 1990-től csaknem egy évig, majd 1994 és 1998 között az FKGP frakcióvezetője volt, 1990 és 1998 között több parlamenti bizottság munkájában vett részt. 1998. július 8-tól - a választások nyomán létrejött, Orbán Viktor vezette Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormányban - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri posztot töltötte be, e tisztségéről 2001. február 8-án lemondott. Az FKGP 1992 februárjában kilépett a kormánykoalícióból. 1998. szeptember 8-tól 2001-ig a Ferencvárosi Torna Club elnöke is volt. 2007-ben megújuló Magyarország néven pártot alapított, amely egy évig működött.

2000 áprilisában az FKGP országos nagygyűlése köztársasági elnöknek jelölte, de ő ezt nem vállalta el. Felesége, Torgyánné Cseh Mária Pécsett operettprimadonna, 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő volt.

A Ripost tavaly decemberben írt arról, hogy Torgyán József szívelégtelenség miatt kórházba került.







0
0
0

hírek innen, onnan

Rejtélyes tragédia: alig 35 évesen hunyt el a Miss Universe döntőse

Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.

Különleges terápia a stroke utáni beszédzavar kezelésében: így segíthet visszahozni az elfelejtett szavakat

Az illatterápiát a francia egészségügyi intézményekben a neurológiai problémák kezelése során kiegészítő terápiaként alkalmazzák,...

6 frizura, ami minden nőt öregít: 50 felett különösen lerombolják a nőies megjelenést

Nem az ősz tincseken és nem a haj hosszán múlik az öregítő hatás, ezek a frizurák legfőképp a fazonjuk és stílusuk miatt nem ajánlottak.

Vendégmunkások helyett béremelés? Ez lehet a magyar munkaerőpiac legnagyobb tévedése

A vendégmunkás-vita a közbeszédben gyakran a külföldi dolgozók és a béremelés dilemmájaként jelenik meg, Antal Bálint szociológus...

Gyerekével kapcsolatos kérdéssel szorították sarokba Menczer Tamást – Hónapok óta először adott interjút a Fidesz politikusa – videó

Három hónapnyi hallgatás után adott interjút Menczer Tamás a Médiapiacnak. A Fidesz egykori kommunikációs igazgatóját a riporter hosszan...

Előkerült a magyar hegymászó, aki vasárnap óta nem adott életjelet magáról: Klein Dávid biztonságban visszaért a Broad Peak alaptáborába

Klein Dávid megszakította a 8051 méteres Broad Peak meghódítására indított csúcstámadását, és megkezdte az ereszkedést, ám vasárnap...

Hiába a szép nyári idő, itt-ott lecsaphat a zápor és zivatar: mutatjuk, hol ne hagyjd otthon az ernyőt!

Míg az északi országrészben a napsütésé lesz a főszerep, addig délen és délnyugaton felhősebb, esetenként csapadékosabb idő várható

Rost Andrea ilyen mesés helyen él: virágba borult kertjében egy halastó is megbújik

Rost Andrea 2019-ben lett tulajdonosa gyönyörű solymári otthonának, melynek még halastó is van a kertjében.

Nyomozás indult a 25 milliárdba került, de soha meg nem épült Fradiváros ügyében

A rendőrség korábban feljelentés-kiegészítést rendelt el, most azonban már hivatalosan is nyomozás folyik az ügyben.

Azonnal fejcseréket hajtott végre az új brit miniszterelnök

Andy Burnham alaposan felkavarta az állóvizet.

Kapu Tibor Polgár Judit döntéséről: Nem vigyáztunk a királynőre

Kapu Tibor, a Hunor-program űrhajósa kiállt Polgár Judit mellett. Bejegyzésében arról írt, hogy a sakknagymester a hihetetlen...

Rendkívüli ülés a parlamentben – fontos kormánydöntések jönnek

A parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napján több olyan törvényjavaslat is az Országgyűlés elé kerül, amelyek jelentős...

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa

Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?

A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét

Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.

Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?

Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.

0
0

Bulvár

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.

Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre

Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.

Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről

Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Ez a 4 csillagjegy, aki 2026 augusztusában sok pénzhez fog jutni

Egyes csillagjegyek hihetetlen pénzösszeghez fognak jutni augusztusban.

Magyar Péter szópárbajba kezdett elődjével, Polgár Juditot kellett megvédenie az óellenzéktől

Polgár Judit csak rövid ideig lehet köztársasági elnök elsőre, Magyar Péterék dolgoznak az ügyön.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Vihar csap le ezekre a megyékre hétfőn: kiadták az elsőfokú figyelmeztetést

Ilyen időjárás várható a hét első napján a meteorológusok szerint.

Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”

Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead

0