Elindult a Nyúl-Ménfőcsanak összekötő út felújítása
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indíthatja el.
A program egyik elemeként Győr-Moson-Sopron megyében az 8311-es jelű út közel 1,4 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet.
A „Közlekedésfejlesztés Győr-Moson-Sopron megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 797 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében közel 1,4 kilométeren újul meg a 8311-es jelű út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a napokban adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 90 napot vesz majd igénybe.
A Nyúl-Ménfőcsanak összekötő út teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.
A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el. Ebből idén Győr-Moson-Sopron megyében közel 9 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
A Dojo Club közleménye a drograzziáról: „Sajnáljuk, hogy a törvénytisztelő vendégeink estéjét megterhelően és méltatlanul zavarta meg az intézkedés”
A Dojo Club közleményben reagált a péntek éjjeli razziára, amely során több mint kétszáz embert igazoltattak, tizenhatan pedig pozitív...
Tömeges ételmérgezés a fővárosban: egy fontos kérdés megválaszolása még várat magára
Csaknem 600 gyermek betegedett meg a múlt heti fővárosi ételmérgezésben. A hatóságok még vizsgálják a fertőzés okát, amelyben több...
Több mint százmillió forint támogatást kapott Fásy Ádám családjának cége
Sem a kulturális tárca, sem a kedvezményezett nem közölte, pontosan mire kapták.
Dua Lipa kitette a popsit – őrült, szexi show-val kápráztatta el rajongóit
Argentínában turnézik Dua Lipa, a koszovói albán származású brit popcsillag. A feltűnően hiányos öltözetben előadott...
Farkast kiáltanak a bankok az ATM törvény miatt
Több hitelintézettel közösen terjesztett elő alkotmányjogi panaszt az OTP Bank az ATM törvény miatt. Azt kérik, hogy állapítsák meg az...
Kiderült, mikor pótolják a füstölgő szauna miatt félbeszakadt NB I-es meccset
A magyar szövetség kiírta az új időpontot.
Szijjártó Péter lett a Honvéd új elnöke
A Honvéd több korábbi legendás sportolója is helyet kapott az elnökségben.
Lépfenével fertőzött bácsit találtak Békésben: szarvasmarhától kaphatta el
Bőranthrax megbetegedés gyanújával érkezett jelentés a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központba (Nngyk), a vizsgálatok...
Megszólalt az elemző: tovább roboghat az év egyik legizgalmasabb befektetési sztorija
A J.P. Morgan Private Bank elemzése szerint az arany ára 2026 végére elérheti az 5200-5300 dollárt unciánként, ami több mint 25%-os...
Megversenyeztették, mennyit adózunk, itt az igazság az egy- vagy többkulcsos rendszerről
Súlyos tévhitben élünk.
Meglepő mozgás a devizapiacon: estére visszakapaszkodott a forint!
A forint erősödött hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd labdarúgóklub elnöke. A csapat költségvetési mozgástere a...
Sport
A Játékvezetők Szervezete hivatalos közleményt adott ki Virgil van Dijk érvénytelenített góljáról
A Premier Legaue 11. meccsnapjának rangadóján a Manchester Cityhez látogatott a Liverpool. Pep Guardiola vezetőedzői karrierjének 1000. mérkőzése nem is lehetett volna jobb, hiszen a City háromgólos győzelemmel, és k
Guardiola a Liverpool játékosát dicsérte: Egészen lenyűgözött
Conor Bradley-t méltatta Pep Guardiola, a Manchester City és a Liverpool angol bajnoki csörtéje után.
A futam után tovább büntető FIA eldönthette a vb-címet, ezt a Ferrarinál sem értik
A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
Kegyetlen osztályzatok Szoboszlaiéknak az angol médiában
Bár még így is ő volt a Vörösök legjobb játékosa.
Megtalálták a felelőst a Galatasaraynál a vereség után, Sallai Roland is megszólalt
Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
Botrányos. Szurkolók késelték meg a pályán, vérben úszott a játékos
A Barau FC 22 éves középpályása, Nana Kwame Abraham volt a középpontjában annak a sokkoló támadásnak, amelyet szurkolók követtek el szombaton Katsinában, a Katsina United és a Barau FC mérkőzése során. Az eset i
Hivatalos: az Újpest kirúgta Damir Krznart
A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Újpest a hivatalos oldalain közölte, hogy felmentette Damir Krznar vezetőedzőt a munkavégzés alól.
Ezt látni kell. Vincze Ottónak 51 évesen sem okoz gondot, hogy a félpályáról gól lőjön
Azért valami nem kopik: a korábbi 11-szeres válogatott labdarúgó, a ferencvárosi szurkolók egyik kedvence, Vincze Ottó csodálatos gólt szerzett – 51 évesen!
Arne Slot szerint nyilvánvaló játékvezetői hiba történt a Liverpool újabb vesztes meccsén
Az angol bajnoki címvédő csapat pocsékul futballozott a Manchester City ellen.
Menesztették Mészöly Gézát a Budafok éléről
A Budafoki MTE a hivatalos Facebook-oldalán közleményben tudatta, hogy felbontották vezetőedzőjük, Mészöly Géza szerződését.
Újabb bombaigazolás a láthatáron: Szoboszlaiék 100 millió eurós védőt vehetnek
Ha a transzfer összejön, a Manchester Citytől érkezhet a pótlása.
„Miért provokálsz?" – összecsaptak a korábbi Fradi-edzők, csúnya balhé lett a vége
Dejan Sztankovics tajtékzása mellett Sztanyiszlav Csercseszov sem ment el szó nélkül.
Bulvár
Rengeteg sérült Szlovákiában, Robert Fico rendkívüli kormányülést hívott össze
Egy hónapon belül a második súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában. Október 13-án a kelet-szlovákiai Szádalmás közelében ütközött össze két szerelvény, most a pozsonyi megyében lévő Bazin közelében tör
Januártól jelentősen átalakul a nyugdíjrendszer, eltűnik a 65 éves korhatár is
2026. január 1-től szabadon dönthetünk a nyugdíjas évekről: a nyugdíjba vonulás rugalmas, személyre szabott rendszer szerint történik, a dolgozók saját igényeik szerint hagyhatják abba a munkát.
Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
Az Európai Bizottság meghúzta a határidőt.
Döbbenetes mondat hangzott el az amerikai tévében a Trump-Orbán csúcs után Magyarországról élő adásban
Az Orbán Viktor-Donald Trump találkozóról még mindig beszélnek a világon.
Súlyos botrányba került Magyar Péter, a hatóság szerint bűncselekmény történt
Péterfalvi Attila szerint az alapvető felelősség egyértelműen a Tisza Párté.
Elképesztő dolgot találtak Oroszország alatt, azonnal meghalt a felfedező, aki benyitott a helyre
Nyugtalanító történet Oroszországból, hatalmas rejtély.
Két héttel az esküvő után sem mert meztelenre vetkőzni férje előtt a feleség: a pasas csak ekkor jött rá, valójában kit is vezetett oltár elé
A férj úszott a boldogságban, amikor végre nőül vette szíve választottját, a hálószobában azonban már nem az előzetes terveknek megfelelően alakultak az események.
Itt a következménye Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának, ezt a zsebünkön is megérezzük
Másfél éves csúcsra tört a forint.
Az Európai Unió egészében 1,8 százalék-kal nőtt, Magyarországon 4,5 százalékkal csökkent augusztusban a szolgáltatások volumene
Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkent, de az egy évvel korábbit 1,8 százalékkal meghaladta a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025. augusztusban – tájékoztatott az Eurostat.
Figyelmeztetés: 3 vitamin és ásványi anyag, amit nem jó reggel bevenned
Bár logikusnak tűnik, hogy reggel pótoljuk a szükséges tápanyagokat, bizonyos vitaminokat és ásványi anyagokat kifejezetten nem ajánlott éhgyomorra bevenni. Lássuk, melyek ezek!
Álomból rémálom: a 3000 eurós osztrák meló árnyoldala
„Igen, bruttó háromezer. Hat nap munkával, és orrvérzésig tartó túlórákkal” - egy Ausztriában élő magyar dolgozó így foglalta össze az igazságot a téli osztrák szezonmunkákról. Szerinte miközben a hirdet
Leesett az állunk: Lékai-Kiss Ramóna felvette a világ legrövidebb fehér ruháját, alig takart valamit alakjából a darab
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja a mai, 10. élő show-ban egy nem akármilyen Holdampf Linda kreációt viselt: megvillantotta benne hosszú, kecses lábait, valamint szexi dekoltázsát is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


