Ezt olvasta már?


Erdő Péter: a keresztényeknek át kell érezniük a közöttük lévő egységet

A keresztényeknek át kell érezniük a közöttük lévő alapvető egységet és közösséget - mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az ökumenikus imahét ünnepi nyitó istentiszteletén.

A budapesti Szent István-bazilikában tartott vasárnapi liturgián Steinbach József, az eseményt szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, református püspök is igét hirdetett.

A bíboros szentbeszédében kiemelte: a keresztényeknek keresniük kell Jézus üzenetének mélységeit, és keresniük kell, "hogyan tudják szeretetét egyénileg és közösségileg is tanúsítani a világnak".

Az MKPK elnöke úgy fogalmazott: "mai világunk kihívást jelent az Istenbe vetett hit számára. Tisztelettel tekintünk tehát minden vallási közösségre. (...) Ha nem is tudunk együtt imádkozni azokkal, akik más Istent tisztelnek, de ugyanazért a szándékért, a békéért, az igazságosságért, az igazságért, a szeretetért és a szabadságért mindannyian könyöröghetünk".

Erdő Péter szólt arról, hogy az idén emlékezik meg a katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulójáról. Ez a zsinat programként vallotta a keresztények egységének előmozdítását. "A misszióban, a Krisztusról való tanúságtételben szolidárisaknak kell lennünk egymással, nekünk keresztényeknek" - hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, hogy az idei ökumenikus imahét mottója: "mindnyájan el fogunk változni", s "ez a változás a feltámadott test dicsőségére, az üdvözültek állapotára utal". Az örök üdvösség adja mindennapjainknak a távlatot már itt, a Földön - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet: "ha Krisztus akaratát követjük életünkben és halálunkban, ez számunkra is áldás és termékenység forrása lesz", mert "Jézus megváltói műve a mi feltámadásunk reménye is. (...) Az ő hasonlóságára kezdünk el átalakulni már itt, a Földön, hozzá leszünk hasonlóak".

Steinbach József prédikációjában azt mondta: "Isten Jézusban legyőzte a halált, mindazt ami miatt szenvedünk", ezért a keresztények mindannyian "megváltott, megszabadított emberek". A keresztényeknek ezt az evangéliumot hirdetniük kell - jegyezte meg.

Utalt arra, hogy az emberek "az örök életet kapják a megváltással". A test feltámadása azt jelenti, hogy az emberek "megőrzik személyazonosságukat", ugyanakkor a testük elváltozik, "amikor teljessé lesz rajtunk a megváltás műve". Isten új eget és új Földet teremt a feltámadottak számára, ezzel "az örök élet nem valami megfoghatatlan lebegés" - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a Földön a keresztények életének megváltozását is jelenti a megváltás. Ez azt jelenti, hogy "nem kell mindent most ebben az életben megtapasztalni, lehet önzetlenebbül (...) élni". Ez a megváltozás akkor lehetséges, ha az örök élet hite, a Krisztus életéből fakadó újjászületés hite átjárja az életünket - állapította meg.

A liturgiát Erdő Péter és Steinbach József a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak képviselőivel közösen mutatta be.

Az imahét idején a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért, az ország szinte minden településén és szerte a világban. Az ez évi esemény bibliai mottója: "(...) mindnyájan el fogunk változni".

Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát ezúttal - a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottságának közös felkérésére - egy lengyelországi ökumenikus csoport dolgozta ki.

Az ökumenikus imahetet 1908 óta tartják meg, akkor az egyesült államokbeli Graymoor-ban az anglikán és a katolikus közösségek együttes programokat szerveztek.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen...

Hol kezdjük az AI-automatizációt? Nem ott, ahol a legtöbb cég keresi

Sorozatunk első részében azt mutattuk be, hogyan épül fel az a koordinációs teher, amely az AI-automatizáció nélkül folyamatosan...

Fordulat az időjárásban: pénteken lehűlés jön, zivatarok is kialakulhatnak

Ma hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, miközben dél, délnyugat felől növekszik a felhőzet, amely éjszaka a keleti...

Szétkapták Donald Trump telefonját, kiderült, hogy közönséges másolat az egész

Az iFixit csavarhúzót ragadott, és alaposan megvizsgálta a Trump Organization első okostelefonját, a T1-et. Kiderült, hogy az 99...

Lannert Judit: Senki nem akarja megszüntetni az egyházi fenntartású vagy a 6 és 8 osztályos iskolákat

Az oktatás- és gyermekügyi miniszter felkérésére Rubovszky Rita találkozót szervezett a tárcavezető és az egyházi iskolafenntartók...

Ez a nadrágtrend fog szembejönni veled mindenhol idén nyáron: a farmersortot és a bermudát is túlszárnyalja

Úgy tűnik, 2026 nyarán végleg háttérbe szorulnak a klasszikus farmersortok, helyüket pedig egy sokkal kifinomultabb és romantikusabb darab...

Lannert Judit Rubovszky Ritát kérte fel, hogy szervezzen meg egy találkozót az egyházi fenntartókkal

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy nem akarják megszüntetni a 6 és 8 osztályos gimnáziumokat.

Török Gábor Sulyok Tamásék lemondatásáról: Egyre érdekesebb ez a történet

A politikai elemző szerint „nem ügyetlen” lépés az államfőtől, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul.

Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban

A múlt héten 4 ezerrel 229 ezerrel nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma.

Havasi Bertalan nekiment a Tisza vagyonadó-tervezetének: Fékezzék meg a káoszt

Az egykori kormánypárt szerint gazdasági visszaesést okozhat a jogszabály.

Váratlanul lemondott a brit védelmi miniszter

John Healey a döntést azzal indokolta: a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben...

Nyomoz a rendőrség a pécsi kosárlabda-akadémia kirúgott gyógytornásza ügyében

Az akadémia szerint a szakember olyan online kommunikációt folytatott, amely „a klub álláspontja szerint összeegyeztethetetlenek az...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén

Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.

0
0

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását

A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.

blogmorzsák

Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen

Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0