Ezt olvasta már?


Értékhangoló: szívből kell csinálni mindent

Minden az értékgyűjtő mozgalomban gyökerezik: az értékhangoló és az értékvetélkedő programok, illetve a helyi identitás erősítésére szolgáló pályázat is. Összetett munka, amit a Tolna Megyei Önkormányzat végez az értékek megjelenítése, összegyűjtése és továbbörökítése érdekében.

Összetett munka, amit a Tolna Megyei Önkormányzat végez az értékek megjelenítése, összegyűjtése és továbbörökítése érdekében. Ennek sikerességét is jelzi, hogy immár harmadik alkalommal került sor értékhangoló vetélkedőre, ezúttal Sióagárdon. A művelődési ház megtelt diákokkal és tanárokkal, valamint olyan szakemberekkel, akik szívvel-lélekkel adták át tudásukat a népművészet területén. A két napos rendezvényen megyei vezetők, és a falu polgármestere üdvözölte a felsős és középiskolás tanulókat. Az ifjú értékőrökbe vetett hittel fogalmazott úgy Fehérvári Tamás, hogy amit nem szívvel teszünk, az nem is lehet sikeres.

A fiatalok kulcsszerepet játszanak abban, hogy az értékek ne merüljenek homályba – jelentette ki dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző. A megyei önkormányzat hivatalának vezetője az értékhangoló első – felső tagozatos diákoknak rendezett – napján mondott köszöntőt. Fontosnak vélte, hogy az ifjúság megismerje környezete értékeit, kulturális és épített örökségét, természeti értékeit. A vetélkedő ezt a célt szolgálja – húzta alá a főjegyző.

Sok visszatérő csapat jelent meg ismét, ami azt jelenti, hogy az iskolák és diákjaik is szívükön viselik a megye kincseinek sorsát – erről már Dr. Say István számolt be, aki a Tolna Megyei Értéktár Bizottság elnökeként már a kezdetektől fogva jelen van az értékhangoló- és vetélkedő eseményeken. Tíz, illetve nyolc csapat nevezett, szerte a megyéből; Bonyhádról, Decsről, Dombóvárról, Dunaföldvárról, Gyönkről, Kölesdről, Őcsényről, Paksról, Szedresből, Szekszárdról, Tamásiból, Tengelicről is érkeztek.

Idén a megye népművészeti értékeit vesszük számba, a következő tanévben pedig a megye természeti értékei kerülnek terítékre – tájékoztatott az elnök. Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke a második napon köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, a megye nagy örömmel, és annál nagyobb sikerrel végzi az értékgyűjtő munkát. Ígéretet tett, hogy a jövőben is kiemelt figyelem és támogatás övezi az értéktár mozgalomhoz kapcsolódó rendezvényeket. Köszönetet mondott a pedagógusoknak is, akik a diákoknak segítenek helytállni ebben a misszióban.

Gerő Attila Polgármester köszöntőjében kiemelte, mekkora bőség jellemzi a falut a népművészeti értékek terén. Kiváló és színvonalas rendezvénynek nevezte az értékhangolót, aminek büszke házigazdái lehetnek. A diákokat illetően reményét fejezte ki, hogy nem csak a hagyományőrzés, hanem az értékteremtés is megadatik nekik. Ez mozgat előre egy közösséget – zárta beszédét.

A délelőtt során előadások hangzottak el a népzene, néptánc, népviselet tárgykörben és a tárgyalkotók munkájáról, amelyet kiállítás és koncert is színesített. Délutánonként a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület kézműves foglalkozásai keretében alkottak a gyermekek: volt csuhézás, szövés, hímzés és gyöngyfűzés.

A gyerekek tesztfeladatokat kapnak, és értékfelterjesztés készítésébe is belekezdenek. (A tavalyi vetélkedőre elkészített javaslataik közül 9 megyei érték lett.) A két nap alatt közel 80 fiatal vett részt a hangolón, hogy a tél végén megrendezendő értékvetélkedőn minél jobban szerepeljenek. A programok „A helyi identitás és kohézió erősítése Tolna megye 8 településének irodalmi, képzőművészeti és zenei hagyományainak visszatanításával” című, TOP-5.3.1-16-TL1-2017- 00002 azonosítószámú projekt keretében valósulnak meg három tanéven keresztül.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elon Musk olyat mutatott, amit látni kell, hogy elhiggyük: repülni is képes az új Tesla

Elon Musk, a Föld leggazdagabb embere csütörtök este bemutatta a régóta várt elektromosautó-csúcsmodelljét, a Tesla Roadstert, ami képes...

Vérfürdő az iskolában: három kisgyereket lőtt agyon a 16 éves tinédzser

Három gyermek és egy tanár meghalt, miután egy 16 éves fiú lövöldözni kezdett egy oregoni általános iskolában. A támadót egy civil...

Konkrét dátumot mondtak az euró magyarországi bevezetésére: ezt jósolják a londoni elemzők

Mikor válthatja le a forintot az euró? Egy neves londoni elemzőcég megosztott néhány információt: Olvasd tovább:...

Magyar és Zelenszkij péntek délben tárgyalnak Brüsszelben

Az EU-csúcs miatt utaztak a városba, de jövő héten Budapesten is találkozhatnak.

Mutatjuk, hogyan kaphatsz vissza rengeteg pénzt a bankodtól

A banki csalás áldozatai azonban akkor is számíthatnak visszatérítésre, ha a bank szerint ők is hibáztak.

Egy magyar meghalt nyugat-nílusi lázban az idei szezonban

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a nyugat-nílusi láz eddigi legintenzívebb szezonja az idei az...

Korszakos kólacsatát nyert a Coca a Pepsi ellen

A KFC az Egyesült Államokban a Coca-Colát választotta új italpartnerének, ezzel véget vetve a PepsiCóval ápolt, csaknem négy évtizedes...

Több mint 8 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset augusztusban

Az előző évi azonos időszakhoz viszonyítva.

Súlyos sérüléseket okozhat egy Temun rendelhető gyerekjelmez

A terméket Magyarországon is meg lehetett venni.

Jelentős napi hőingásra kell készülni

Bár a mostani, október közepi hétvége napsütéses és nyugodt őszi időt tartogat a Kárpát-medence nagy részén, a súlyos aszály miatt...

Az Orbán-kormány alatt 475 milliárd forintot költöttek szállodafejlesztésre – feljelentést tett Kapitány István

Súlyos visszaéléseket tártak fel a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program átvilágítása során, amelyben felmerült Mészáros Lőrinc,...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0