Ezt olvasta már?


Ezért fontos a szabadban is gondoskodni a megfelelő folyadékpótlásról

A kellemes tavaszi idő nemcsak a kerti munkákhoz, hanem a nagyobb természetjáró túrákhoz is kedvet csinálhat. Bármit is teszünk fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő folyadékpótlásra.

„Az elmúlt években egyre rövidebb ideig tartott a tavasz, a hideg időjárást gyorsan nyári meleg követte. Éppen emiatt még nagyobb figyelmet kell fordítani az optimális folyadékpótlásra” – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere.

A megfelelő folyadékfogyasztás érdekében tulajdonképpen semmi másra nincs szükség, mint egy 1 literes szénsavasító palackban igényeinknek megfelelően szénsavasítani a csapvizet, majd azt a napi tevékenységünk mellett magunk mellett tartani, illetve szükség esetén utántölteni. „Túrázás, vagy a kerti munkák során célszerű bizonyos időközönként megállni és belekortyolni a frissítőbe, nem szabad megvárni, hogy szomjasak legyünk, mert a dehidratáció tévesen akár éhségérzetnek is tűnhet” – hangsúlyozta a SodaStream termékmenedzsere.

A víz létfontosságú szerepet tölt be szervezetünk hűtési- (izzadási) és melegítési rendszereinek fenntartásában. Az izzadtság feladata a test hűtése, egy meleg napon a szabadban sétálva akár 1 liter vizet is veszíthetünk, éppen ezért fontos a folyamatos folyadékpótlás. Magyarországon a csapvíz legellenőrzöttebb élelmiszer, hiszen rendszeresen a legtöbb szempont szerint vizsgálják a minőségét.

„Sokan a melegben a cukros üdítőket részesítik előnyben, amelyek még akkor is növelhetik az elhízás kockázatát, ha mesterséges édesítőt tartalmaznak” – jegyezte meg Széll-Szőke Krisztina, a szódagépeket forgalmazó márka termékmenedzsere. Hozzátette: a szénsavas víznek megvannak a kedvező tulajdonságai. Fogyasztása elősegíti az emésztést, emellett növeli a vesék kiválasztó tevékenységét és meggátolja a vesekőképződést, nem utolsó sorban pedig hozzájárul a szükséges ásványi anyagok beviteléhez.

„A szénsavas víz további nagy előnye, hogy hosszabb ideig eltartható meleg időben is, mert a mikroorganizmusok lassabban szaporodnak savas környezetben. Éppen ezért már évtizedekkel ezelőtt is szódavizet biztosítottak a munkásoknak nagy melegben védőitalként” – figyelmeztetett a szakember. Melegben különösen előnyös a fogyasztása, ugyanis kitágulnak ereink, jobb lesz a keringés, a szervezet pedig jobban tudja hűteni magát. Aki a szénsavas vizeket részesíti előnyben, otthon, költséghatékonyan, helytakarékosan, környezetkímélő módon állíthat elő szénsavas vizet csapvíz segítségével a SodaStream gépeivel.







0
0
0

hírek innen, onnan

Ivóvíz az állatoknak: mennyiség, hőmérséklet és tisztaság

A szarvasmarha, a sertés és a baromfi melegben sokkal több ivóvizet igényel. Részletesen bemutatjuk, hogyan kell mennyiségben,...

Sütőtök érésének jelei: mikor hagyjuk abba az öntözést?

A sütőtök érési folyamata során meghatározó, hogy mikor hagyjuk abba az öntözést, hiszen a kocsány, a héj és a lomb állapota jeleket...

Nem mindegy, milyen pirítóst eszel: cukorbetegség esetén erre érdemes figyelni

A pirítós cukorbetegség esetén sem feltétlenül tiltólistás, de nagyon nem mindegy, milyen kenyérből készül, mennyit eszel belőle, és...

Ukrajna több városában a gyerekek már eleve az óvóhelyen kezdik a tanévet

Egy kijevi iskola szerint így légiriadó esetén sem kell félbeszakítani az órákat. Az ukrán gyerekeknek az ötödik tanévük kezdődött...

Keir Starmer, a megbuktatott brit miniszterelnök visszavonul a képviselőségtől

Nemzetközi és nőjogi ügyekre fog koncentrálni a jövőben.

Ez az a fájdalmas lecke, amit a csillagjegyednek még ebben az évben meg kell tanulnia

Nézzük, melyik csillagjegynek milyen karmikus feladat jutott most.

Bűnösnek mondták ki a 2Pac-gyilkosságot kitervelő bandavezért

Szinte napra pontosan 30 évvel a gyilkosság után.

Amundi: Nő a feszültség az amerikai kötvénypiacon, lejjebb tekerjük a kockázatot

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

K&H: gyakoribb és nagyobb piaci kilengések jönnek

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy...

Különleges emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését

Egy emberi gén lassítja az agyi immunsejtek érését, ami hozzájárulhat a kiemelkedő kognitív képességek kialakulásához.

Tágítaná a vagyonelkobzás lehetőségeit a kormány

Egy új módosító javaslat szerint a jövőben attól is lefoglalhatnának vagyontárgyakat, aki maga nem vett részt bűncselekményben, de a...

Az egész világon rossz volt a kereskedők hangulata, és ez Pestre is rávetült

Trump és Irán alávágtak a keddi kereskedésnek a nemzetközi piacokon és a Budapesti Értéktőzsdén is.

0

Sport

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Úgy megverték a telefonját bújó fiatal fiút, hogy agyvérzést szenvedett

A sportoló a támadás következtében az intenzív osztályon kötött ki.

Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések

Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.

Hansi Flick sejtelmesen nyilatkozott arról, hogy igazol-e még az FC Barcelona

Hiába rúgtak ötöt a katalánok, a szakember nem volt maradéktalanul elégedett.

0
0

Bulvár

Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya

Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.

Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek

Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.

„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája

Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé

Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.

Megható posztban búcsúzott fiától Forsthoffer Ágnes

A tanévkezdés minden családban különleges mérföldkő, amellyel a közéleti szereplők is ugyanúgy szembesülnek.

Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket

A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít

Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró

80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.

Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét

Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.

blogmorzsák

A kézi ágyútól a puskáig: a lőfegyverek hajnala

Mohácsnál már magyar puskások is harcoltak, de a túlerő ellen kevésnek bizonyultak.

„Ne félj, csacsi. A lélek halhatatlan”

Húsz éve hunyt el Faludy György költő, műfordító, író.

0