Felújított görög katolikus középiskolát adott át Semjén Zsolt Sátoraljaújhelyen
Felújított görög katolikus középiskolát adott át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn Sátoraljaújhelyen.
A Magyar Görögkatolikus Egyház - az Evangéliumnak megfelelően - immár teljességében szolgálja a híveket, hiszen szerepet vállal az élet minden területén - mondta a Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium felújított épületeinek ünnepélyes átadásán és megáldásán.
Semjén Zsolt kiemelte, az Evangélium az élet teljességére vonatkozik, ennek megfelelően a görög katolikus egyház a templomok és a spirituális helyszínek, a hitélet gyakorlása mellett már jelen van a bölcsődékben, óvodákban, általános iskolákban, gimnáziumokban, a szakképzésben, az egyetemeken, a kórházakban, végez börtönpasztorációt, de kiveszi részét a tudomány és a kultúra különböző területeiből is.
Ezáltal teljesé vált tartalmi szempontból is az egyházszolgálat - fogalmazott. Semjén Zsolt szerint az egyház jól teszi, amikor olyan képzésekben is szerepet vállal, olyan szakmákat is oktat, amelyek megélhetést biztosítanak.
A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy az állam a vallásszabadság biztosítása mellett a közfeladatot ellátó felekezeti intézmények támogatásával vállal szerepet az egyházi oktatás rendszerében.
Hozzáfűzte, minden magyar állampolgárnak javára válik az a többletgazdagság, amelyet az egyházi intézmények hozzátesznek a hazai oktatáshoz, hiszen például a sátoraljaújhelyi iskola is minden oda járó diák és szüleik gazdagodását szolgálja, felekezeti hovatartozás nélkül. Komporday Levente, az intézmény igazgatója elmondta: a közel egy éve tartó munkálatok során teljes körűen felújították az épületegyüttest.
Az igazgató az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a fenntartó egyházmegye sikeres pályázata nyomán körülbelül egymilliárd forintot fordíthattak a felújításra, amely kisebb részben európai uniós, nagyobb részben pedig hazai forrásból származik.
Az intézmény által kiadott közlemény szerint teljesen új villamos- és fűtéshálózattal rendelkezik az épület, teljessé vált a külső homlokzatok hőszigetelése és nyílászárócseréje. Az épületek jelentős részében kicserélték a padlóburkolatot, valamint a tetőszerkezetek is megújultak. Új kerítést és térburkolati elemeket helyeztek el az udvaron, kápolnát, a képzéshez szükséges tanműhelyeket és cukrászüzemet és újabb kiszolgálóhelyiségeket, szaktantermeket és vizesblokkokat alakítottak ki. A Miskolci Egyházmegye a 2016/2017-es tanévben lett a sátoraljaújhelyi középiskola fenntartója.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Több száz termék lett olcsóbb az Ikeában, közönségkedvencek is vannak a leárazott áruk között
Több mint 700 bútor és lakberendezési kiegészítő ára csökken tartósan, egyes termékeknél több ezer forintot spórolhatunk.
Elképesztő összeggel emelkedett a kórházak adóssága a nyáron
A vidéki egyetemi klinikák sokmilliárdos tartozást görgetnek maguk előtt, a megyei kórházak is millliárdokkal adósodtak el.
Túlárazott nyuszimotorok miatt kutatott több helyszínen a Nemzeti Nyomozó Iroda
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közölte, hogy több helyszínen is kutatásokat végeztek kedden a nyuszimotor néven...
Elhunyt Édouard Balladur, Franciaország volt miniszterelnöke
Kilencvenhét éves korában elhunyt Édouard Balladur korábbi francia miniszterelnök - jelentette be családja kedden.
Elismerte az EU-s vezető: nagy bajba került Ukrajna, Brüsszelnek azonnal lépnie kell
Ukrajna jelenleg komolyan küzd a légvédelmi elfogórakéták hiányával, az EU országainak oda kellene adniuk Kijevnek a lejárathoz közeli...
Tisza-kormány: rengeteg pénz került az államhoz, átalakulnak a kormányzati feladatok, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét
Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284...
Szomorú térkép érkezett Magyarországról, súlyos a helyzet hazánk egész területén
Az idei év augusztusában tovább fokozódott az amúgy is súlyos aszály, mivel a sokévi csapadékátlagnak csupán töredéke hullott le az...
Meguntad a régi farmerodat? Ilyen sokféleképpen születhet ujjá
A fenntartható divat térnyerésével a farmer upcycling – vagyis a régi darabok kreatív újrahasznosítása – az elmúlt években kilépett...
Nagy változások jöhetnek az iskolákban: ezt ígérte Magyar Péter a tanévkezdésre
Nagyobb szabadság a tanároknak, kevesebb adminisztráció és kötelező mérés, önállóbb iskolák, valamint a kritikus gondolkodásra és...
A 32 fokos hőséget brutális zivatarok vágják haza - Erre a két vármegyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést
Bár visszatér a kánikula és a napsütés, az ország bizonyos pontjain hivatalos riasztás lép életbe a lecsapó zivatarok miatt. Itt a...
Újra lendületet kaphat a magyar szélenergia – de nem mindenki örül a feltételeknek
Több mint 700 megawattnyi új szélerőmű csatlakozhat a magyar villamosenergia-hálózathoz, az iparági szereplők viszont több olyan...
Újra keresik azokat a történeteket, amelyek közelebb hozzák Magyarország valóságát
A Szentkirályi Balázs-díjat idén is annak a médiatartalomnak ítélik oda, amely a legtöbbet tesz azért, hogy jobban megértsük az ország...
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Ez ismét nagyot szólna: visszatérhet a Ferencvároshoz a közönségkedvenc játékos
Nem ismeretlen helyre érkezne.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
Rajtunk röhögnek a csehek, a sportszakmai igazgató szerint ajándékoztunk nekik tízezer eurót
Botrány, hogy egyik magyar klub vezetőedzője kinyírja a másik klub ifjú titánját
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
Csalódott a klubban a Bayern München szélsője, elhagyta a csapatot
Hatalmasat változott a helyzete pár nap alatt.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
„Cserbenhagyták azt az embert, aki még az utolsó utáni pillanatban is kiállt értük” – leváltották a DVTK vezetőedzőjét
A diósgyőri labdarúgócsapata honlapján közölte, hogy edzőt vált.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
Faludy György 65 évvel fiatalabb özvegye így él ma: Fanny évekig nem állt ki a nyilvánosság elé
Faludy György özvegye, Fanny a Blikknek adott interjút a költő halálának 20. évfordulója kapcsán.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test
Aranyat ér ez a fűszer a cukorbetegeknek: helyreállítja az ereket
A kurkuma hatóanyaga, a kurkumin képes az erek szerkezetének helyreállítására, legalábbis állatkísérletekben. Ez komoly segítség lehet például a cukorbetegek esetében, hiszen az anyagcsere-rendellenesség károsít
Sebestyén Balázs felesége bikiniben bombanő: Viki olyan karcsú, mint egy szupermodell
Sebestyén Balázs felesége olyan csinos, hogy nem lepődnénk meg, ha modellnek is felkérnék Vikit.
Nem Károly vagy Katalin: ez a személy tartja kordában a "beképzelt" Vilmost
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


