Ezt olvasta már?

Szavazzon a Szekszárdi borvidék pincészeteire

Három kategóriában szavazhatnak az internetezők a Bor és Piac magazin által meghirdetett Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2019 pályázat indulóira, melyek között ...

0

Férfi kosárlabda NB I - Döntőben a Szombathely, Körmenden nyert a Pécs

Elsőként a Szombathely jutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába, miután pénteken, az elődöntő harmadik mérkőzésén is legyőzte az előző idényben aranyérmes Szolnokot.


hirdetés

Az Olaj szombaton 78-65-re kikapott a legutóbb ezüstérmes Falco csarnokában, majd kedden 87-71-re alulmaradt a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Dragan Alekszics vezetőedző gondjait fokozta, hogy a sok sérült mellett a center Tóth Ádám eltiltás miatt nem léphetett pályára, míg öt U20-as játékos Cegléden szerepelt az NB II-es döntőben. Így a Szolnok négy felnőtt és több U18-as kosarassal érkezett a vasi megyeszékhelyre.

A párharc harmadik felvonása ennek ellenére az első két negyedben kiegyenlített csatát hozott, a harmadik játékrészben viszont eldőlt a találkozó. A házigazdák a nagyszünetben még csak két ponttal vezettek, a záró felvonás előtt viszont már 18 pontos előnyben voltak. A különbség az utolsó játékrészben tovább nőtt, a Falco végül 100 pont fölött dobott.

A szombathelyieknél hatan értek el legalább tíz pontot, a legeredményesebb hazai játékosként Váradi Benedek 18 ponttal zárt. A vendégeknél gyakorlatilag hatan játszották végig a mérkőzést - csak ők dobtak kosarat -, Vojvoda Dávid és Pallai Tamás ugyancsak 18-18 ponttal lett csapata legeredményesebbje.

A másik elődöntőben az alapszakaszgyőztes körmendiek a nyitányon 88-75-re verték a Pécset, majd kedden 83-77-re vendégként is jobbnak bizonyultak. A harmadik meccsre jó előjelnek számított Matthias Zollner együttese számára, hogy a bajnokságban még nem kapott ki odahaza.

A pénteki találkozó viszont nem a papírforma szerint alakult: a vendégek végig kézben tartották az irányítást, és az esélyesebb hazaiak - akik két negyed után már 13 pontos hátrányban voltak - hiába kapaszkodtak, végül alulmaradtak.

A körmendieknél TJ Price 24, a pécsieknél Kameron Taylor 28 ponttal bizonyult csapata legeredményesebb kosarasának. A párharc negyedik mérkőzését hétfőn 18 órától Pécsett rendezik.

 

Elődöntő, 3. mérkőzések:

------------------------

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 102-75 (28-24, 23-25, 26-10, 25-16)

A végeredmény: 3-0 a Falco javára.

 

Egis Körmend - Pécsi VSK-Veolia 72-87 (20-27, 17-23, 17-16, 18-21)

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1, a Körmend javára.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megnéztük a Fehérvári úti Halálcsillagot

A hatalmas, új épület a nemzetbiztonság egyik szupertitkos központja lesz.

Vörös művészek ? A történelem egy korábbi vége

Az 1917-es októberi szovjet forradalom a társadalmi hierarchiák és rend teljes felforgatását hozta magával. Mindez azonnali radikális...

Magyarország szépe elárulta - Ezért győzhetett a 22 éves Krisztina

Budapest Láthatta rajtam a zsűri, hogy minden pillanatot élveztem. Talán ennek köszönhetem, hogy én nyertem foglalta össze élményeit a...

Az Alföldvíz 1200 dolgozója maradhat munka nélkül, pénteken Orbán irodájánál tüntetnek

Hiába fordultak háromszor is Orbán Viktorhoz segítségért levélben, negyedszer személyesen látogatnak el a Miniszterelnöki Hivatalhoz,...

Feltárják a waterlooi csatamező kórházát

London - Feltárják a waterlooi csatamező tábori kórházát, amelyet az európai szövetséges csapatokat vezető wellingtoni herceg hozott...

Hatéves csúcson az arany árfolyama

A kiéleződő iráni konfliktus, valamint a Fed kamatdöntő ülése állhat amögött, hogy öt nap alatt közel 5 százalékkal, hétfőn már...

Kapós a magyar válogatott játékos, újra klubot vált

Egyre több élcsapat látná szívesen, ezúttal a görög bajnok nézte ki magának a magyar játékost.

Megállt a víz az elterelő aluljáróban, nem engedélyezik a Nagytétényi út lezárását

Megállt a víz a forgalom elterelésére szánt új aluljáróban Budafokon.

Megállt a víz az elterelő aluljáróban, nem engedélyezik a Nagytétényi út lezárását

Megállt a víz a forgalom elterelésére szánt új aluljáróban Budafokon.

Az életével fizethet a simogatásunkért

Meg kellene érteni, hogy a magányos őzgida nem árva, és nem véletlenül van egyedül.

Nézőpont: Azzal, hogy valaki Fidesz-ellenes, nem lehet választást nyerni

"Nem lehet választást nyerni, főleg akkor nem, amikor jól prosperál a gazdaság, jól megy a fővárosnak"

Alig ezer szavazat hiányzik az érvényességhez az előválasztáson

Rekordot döntött a résztvevők száma hétfőn.

0

Sport

Kigyulladt egy sportközpont Budapesten, egy kislány belehalt a sérüléseibe

Tűz ütött ki egy XII. kerületi sportközpontban. A Blikk úgy értesült, hogy egy embert a helyszínen újra kellett éleszteni.

60 méterről lőtt szabadrúgásgólt a 93. percben - videó

Könnyen lehet, hogy ez kupadöntőt ér a francia játékos csapatának.

Úristen, milyen popót vitt magával a nyaralásra a Fradi kézilabdázója!

Szoktunk mutatni csinos sportolócsajokat, de azért egy magyar fenék sokkal izgalmasabb, lényegesen formásabb tud lenni. Mégiscsak hazai.

Nyugodt pihenés helyett rémálommá vált az Újpest labdarúgójának nyaralása

Budapest Rémálommá vált az Újpest labdarúgójának, Litauszki Róbertnek (29) a családi nyaralása. A sportoló kislánya Cipruson agyvelőgyulladást kapott. A hátvéd és felesége szörnyű heteken van túl.

Halálos balesetet szenvedett a népszerű raliversenyző

Háromszoros címvédpője volt annak a versenynek, amely elvette az életét.

A Barcelona lemondott legfőbb kiszemeltjéről

Nem hajlandók teljesíteni a követeléseket.

Argentína akcióból is képes volt gólt rúgni, tovább is jutott

Argentína nyeretlenül, egyetlen tizenegyesgóllal várta a csoportkör utolsó körét, ami nagyon kínos, de még legalább továbbjuthattak. Ehhez a mérsékelten félelmetes Katart kellett legyőzniük. Sikerült 20-ra.

Ez mégis mi volt? Nem gyakran látunk ilyet Lionel Messitől - videó

Hatalmas ziccert hagyott ki a Copa Américán Lionel Messi.

C. Ronaldo még nála is nagyobb legendával fotózkodott - kép

Ilyen az, amikor két világklasszis találkozik.

A Forma-E-ben sem csillapodnak a kedélyek a hétvégi futam után

Maga a küzdelem kevés izgalmat hozott, ellenben érdekes büntetésekkel borzolták a kedélyeket.

Neymar megüzente Barcelonába, visszamegy-e

Vissza kellene vonnia a Barcelona elleni pert, ha menni akar.

0

Bulvár

Meghalt a legendás magyar zenész

Elhunyt az A.M.D. nevű zenekar gitárosa, Lőrincz Sándor.

Váratlanul távozik a Mokka műsorvezetőnője - Ezért búcsúzott sírva az adás végén

Szabó Dóra két és fél év után távozik a Mokka csapatából.

Mitől sárgul a leánder?

S. László kérdése: Leánder bokraim tömegesen hullatják le sárga leveleiket. Foltokat, állatokat nem látok rajtuk Mi okozhatja?

Kínos helyre tévedt az elefánt ormánya - videó

A bikinis lány nem így tervezte a közös fotót.

Már csak annyit hallottam, hogy lecsapja a telefont" - Ügyfélszolgálatosok emlékezetes történetei rólunk

Néha meglepő, de a vonal másik végén is egy ember van (már amikor épp nem egy robot). Most ők mesélnek arról, hogyan kérünk telefonon segítséget mi.

Olyan kút nyílt az M0-snál, amilyet magyar autós itthon még nem látott

Nagyon régóta várt fejlesztés valósult meg.

Ő a 2019-es Magyarország Szépe - Ezért háborognak a nézők Nagypál Krisztina miatt

Képeken a 2019-es Miss World Hungary győztese, Nagypál Krisztina szépségkirálynő és udvarhölgyei.

Te jó ég, mit művelt az audis nő a dugóban, látni kell a reakcióját is

Olyan képet vágott, amit nehéz lesz egykönnyen elfelejteni.

Kiderült az átlagos férfiméretet: nem akkora, mint gondolnád

Vajon tényleg korrekt szimbólum a padlizsános emoji, avagy félrevezeti az átlagembert? De akkor mekkora az átlagos méret? Megdöbbentő tények kerültek napvilágra...

Szerdán megáll az üzemanyagárak csökkenése. Jön a drágulás!

A Mol 3 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán, a gázolajé 5 forinttal lesz több.

5+1 bizonyíték, hogy a mennyország létezik

Idézeteket válogattunk dr. Eben Alexander idegsebész túlvilágon töltött visszaemlékezéseiből, amelyek bizonyítékul szolgálnak arra, hogy van élet a halál után is. Ez a tény a tudat többsíkúságát igazolja, amelynek magasabb rétegeihez ma már különböző módszerekkel és kellő nyitottsággal egyre többen vagyunk képesek hozzáférni.

blogmorzsák

Himmler gombászik nyári szabadsága alatt

Az Idaho Falls-i SL-1 kísérleti reaktor balesete, amerikai űrkutatók tervezik a holdraszállást és még számos érdekes fotó a múltból.

Egy tömb mézből 16.000 szál? A ko­reaiak csodákra képesek

A megkeményedett mézet széthúzzák és tekerik, amíg 16.000 selyemszerű szál nem lesz belőle.

Hollywood menni rock n’ roll?!

Thirty Seconds to Mars karriertörténet - A kezdetek és az első album

Hogyan lesz a mondásból ellentmondás?

A budapesti főpolgármester-jelöltek tegnap esti vitájában furcsa sorrend alakult ki.

A Szállás.hu és Pórul járt fogyasztó találkozása a GDPR-ral

"Hogy jönnek ahhoz, hogy ha jelzem, hogy azonnal töröljék a nevemet, ők a fülük botját sem mozdítják?"

Mi az a bioműanyag?

Nem kellene a kertben elásni trágyaként senkinek!

System error – gondolatok a Csernobil minisorozatról

Mérnöki szemszögből azok a folyamatok, amelyeket a filmben látunk, nem csak a Szovjetunióban voltak lehetségesek.

Suto Orizari, a világ roma fővárosa

Milyen az élet egy olyan helyen, ahol 80%-ban romák élnek? Kik laknak ott és milyen jövőkép vár rájuk?

Mekkora fizetést kérhetek?

Milyen szempontok szerint tárgyalj a fizetési igényedről?

A Dalfutár áttörte a falakat

Itt az új évad második része, és egy interjú Hajós Andrással.

Szexszel, vagy szex nélkül?

A testünkre és lelkünkre is hatást gyakorol a jó, vagy a nem létező szexualitásunk. Miért jó a szex, és miért hiányzik?

Star Wars! Marvel! DC! Podcast indult a Nerdblog szerzőivel!

Ami valójában a Port.hu kéthe­ten­te jelentkező geek podcastje, a PORTcast. Hallgassátok meg az eddigi öt adást!

0