Fidesz: a rezsicsökkentés megvédése a következő időszak egyik fő feladata
A rezsicsökkentés brüsszeli és magyarországi támadásoktól megvédését nevezte az elkövetkező időszak egyik legfontosabb feladatának Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. (Pécsi Napilap)
Az országgyűlési képviselő felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében és hétfői parlamenti felszólalásában is öt olyan veszélyforrást sorolt fel, amellyel Magyarországnak szembe kell néznie az idén, és amelyekről nemzeti konzultáció kezdődik.
Brüsszel ezekben a kérdésekben megpróbálja elvonni az ország szuverenitását, ha kell, európai uniós eszközökkel befolyásolnak, ha kell, akkor "Soros György mögé bújó (...) ügynökszervezetekkel", amelyek "elvégzik a piszkos munkát" Magyarországon - fogalmazott Németh Szilárd.
Az egyik Brüsszelből fenyegető veszély a rezsicsökkentés megtiltása - folytatta -, a kormányoldal azonban készen áll arra, hogy megvédje a rezsicsökkentést, ahogyan arra már többször is szükség volt. A lakossági energiaárak megállapítására vonatkozó jogot Magyarországon a kormány és a parlament gyakorolja különböző szervezeteken keresztül - rögzítette.
A fideszes politikus a rezsicsökkentés eredményei között említette a családoknál maradó évi átlag 170 ezer forintot, az EU-s szinten is a legalacsonyabbak közé tartozó villany-, gáz- és távhőárat, a rezsitartozások jelentős - több tízmilliárd forintos - csökkenését, a fizetési hajlandóság emelkedését, valamint a szolgáltatásból kikapcsolt fogyasztók számának mérséklődését.
Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Idők szerdai cikke szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke hagyta jóvá egy - lapértesülések szerint körözött - német fegyverkereskedő parlamenti beléptetését, Németh Szilárd azt mondta: egyre több a zűrös ügy a Jobbik körül. Hozzátette, érdeklődni fog a témában, amely szerinte "megérdemel" egy kérdést a nemzetbiztonsági bizottságnál.
A politikus kérdésre "oltári nagy hazugságnak" nevezte azt az előző napi cikket, amely arról szólt, hogy Ukrajnában csalók tömegesen kapnak hamis magyar személyazonosságot és így schengeni vízumot. Szerinte "a kárpátaljai magyarokra akarják ezt az egészet fogni", amit a leghatározottabban visszautasított.
Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet szerdán közzétett éves jelentését - amelyben a Magyarországról szóló rész legsúlyosabb megállapításai a menekültekkel és a menedékkérőkkel kapcsolatosak - Németh Szilárd úgy kommentálta: az AI "Soros György szoknyája mögött van (...), onnan bújik elő". Az "ügynökszervezet" migránspárti, minden megnyilvánulásával törvénysértésre biztatja a migránsokat - fogalmazott.
hírek innen, onnan
Rendkívüli bejelentést tett Polgár Judit hétfő este
Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója közösségi oldalán jelentette be, nem vállalja a nagy felkérést.
Korábbi merénylet-túlélő lett a Hamász új vezére
A Hamász belső szavazásán Halíl al-Hajja lett az új vezető, aki egy korábbi izraeli merényletkísérletet is túlélt Dohában.
Parlament elé került az új Országos Közlekedésszervező törvénye – Éles vita alakult ki Vitézy Dávid és Nagy Bálint között
Vitézy Dávid lehazugozta a volt közlekedési államtitkárt, aki szerint az uniós hitel drágább lesz, az országos közlekedésszervező...
„Ne csodálkozzunk, ha egyre kevesebben vállalják majd, hogy szolgálják ezt az országot” - Radnai Márk szerint méltatlan, ami Polgár Judittal történik
A Tisza Párt politikusa szerint a sakknagymestert már a neve felmerülése miatt is méltatlan támadások érik a közösségi médiában. Azt...
Jégkrémek és pizzák dömpingáron: Fagyasztott bombák az Aldiban
Összeszedtük a legjobb mirelit akciók közül azt a nyolcat, amivel most tényleg könnyű spórolni a családi bevásárláson.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
A miniszterelnök hétfőn kereste fel a világhírű sakknagymestert, hogy ideiglenesen vállalná-e a posztot.
Az internet ezen nevet, pedig a WC-n ülve valóban segíthet a székrekedés ellen
Bár vicces, ám tényleg hatásos lehet.
Polgár Judit elutasította Magyar Péter felkérését
A miniszterelnök máris reagált.
Polgár Judit döntött: nem vállalja
Polgár Judit a közösségi médiában közölte a döntését, amely szerint nem vállalja az államfői pozíciót, pedig rendkívül hálás a...
Folyamatosan dolgoztak hétvégén a vízirendészek Balatonon: szinte párosával kellett kimenteni a bajbajutottakat a tóból
A változékony, viharos időjárás miatt rengeteg dolguk akadt a hétvégén a balatoni vízirendőröknek. Három nap alatt több mint 20 embert...
Két ország, két teljesen eltérő stratégia: miért más a brazil és az argentin takarmánypiac?
Elképesztő ütemben növekszik a brazil és az argentin takarmányipar, íme, így csinálják a legnagyobbak.
Polgár Judit visszautasította Magyar Péter felkérését az államfői posztra
Polgár Judit nem vállalja el a köztársasági elnöki posztra szóló felkérést – derült ki a világhírű magyar sakkozó...
Sport
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet
A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.
Teljesen begőzölt a vb-döntő után az argentinok játékosa, egy spanyolt nyakon ragadott, egyet földre lökött
Leandro Paredes totál elvesztette a fejét a világbajnoki döntő után.
A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét
Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.
Elszakadt a cérna az argentinoknál, Leandro Paredes meg akarta fojtani Eric Garcíát
A lefújás után elszabadult a pokol a pályán.
Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott
Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.
Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa
Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?
Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta
A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.
Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott
Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.
Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után
Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.
Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól
A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.
Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?
Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.
Bulvár
Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.
Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé
Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.
Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg
A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf
Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg
Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.
Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”
Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead
„Egy nyaralás derítette ki, hogy nem szeretem a férjemet” – Kendőzetlen beismerés egy széthulló házasságról
Egy régóta várt romantikus nyaralás kellett ahhoz, hogy egy nő először merjen szembenézni azzal a fájdalmas kérdéssel: vajon a megszokás tartja össze a házasságát, vagy még mindig a szerelem?
Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet
A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b
Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.
Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.
Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre
Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.
Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet
A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá
Magyar Péter szópárbajba kezdett elődjével, Polgár Juditot kellett megvédenie az óellenzéktől
Polgár Judit csak rövid ideig lehet köztársasági elnök elsőre, Magyar Péterék dolgoznak az ügyön.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


