Fodrász a római hajléktalanoknak
Rendkívüli szolgáltatással lepte meg a római hajléktalanokat a Szent Egyed katolikus közösség: ingyenes fodrászt bocsát a rendelkezésükre.
Több mint százan álltak türelmesen sorban a Szent Egyed római központja előtti utcán, nők és férfiak egyaránt - derült ki az olasz sajtójelentésekből. Egy 55 éves, ukrán takarítónő, aki két éve veszítette el a férjét és azóta alkalmi munkákból igyekszik megélni, szőkére festette a haját; egy 32 éves afgán menekült rövidebb hajat akart, a menhelyeken alvó 42 éves római férfi pedig ősz hajszálait tüntette el.
"Nem a haj, a mosoly a lényeg. Azt akarjuk, hogy néhány órára kikapcsolódjon és szépnek érezze magát az is, aki egyébként nem járhat fodrászhoz" - magyarázta a római hajléktalanok fodrászának kikiáltott Michele Spano a sajtónak.
Tavaly egyedül fogott neki, az idén már harminc kollégája csatlakozott hozzá. Ezentúl minden héten más fodrász várja a vendégeket a Szent Egyed közösségnél.
A közösség római központja hetente ezerháromszáz embernek tud élelmet és meleg fürdőt biztosítani - most már fodrászt is.
MTI

- A KENÓ nyerőszámai
- Gyurcsány fekete Orbánja
- Három BKV-utas sérült meg egy közúti balesetben
- Lopott autóval csúszott árokba egy fiatal Szegeden
- Péterfalvi: interneten nem lehet közzétenni a helyi adósok listáját
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Fazekas: az EU miatt késik az agrárvállalkozók kárenyhítése
- Várható időjárás az ország területére szerda estig
- Kulturált autópálya használat - M6-M60 - Pécsig
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum


