Ezt olvasta már?


George Lucas egymilliárd dolláros múzeuma Los Angelesben épül fel

Los Angelesben épül fel és 2020 májusában nyílik meg George Lucas múzeuma, amelyben a filmguru Star Wars-relikviái mellett hatalmas művészeti gyűjteménye is helyet kap. - Pécsi Napilap -

A Lucas Museum of Narrative Arts elnevezésű múzeum egymilliárd dolláros (293 milliárd forintos) beruházással jön létre. George Lucas évek óta keresi a megfelelő helyet a kiállítótér számára, sokáig Chicago volt a kiszemelt helyszín, ám ott egy helyi természetvédő csoport megakadályozta az építkezést. Ezt követően San Francisco és Los Angeles versengett a nagyszabású terv megvalósításáért és végül az utóbbi került ki győztesként.

Eric Garcetti, a város polgármester bejelentése szerint az intézmény 2020. május 4-én nyitja meg kapuit, mely a csillageposz rajongóinak kultikus dátuma.

A múzeum igazgatói testülete kedden közölte, hogy a hosszadalmas kiválasztási folyamat után végre eldőlt: a Los Angeles-i Exposition Parkban épül fel a kulturális létesítmény. Egyúttal köszönetet mondtak mind a terv San Franciscó-i, mind Los Angeles-i lelkes fogadtatásáért és hangsúlyozták, hogy rendkívül nehéz feladat elé állította őket a végső helyszín kiválasztása, hiszen mindkét város meggyőző érveket sorakoztatott fel.

Garcetti kedden, a városházán tartott sajtótájékoztatón Lucasnak és feleségének, Mellody Hobson üzletasszonynak is köszönetet mondott azért, hogy végül Los Angeles mellett tették le a voksukat. Kiemelte, hogy nem Star Wars-múzeum készül, hanem a narratív művészetek múzeuma, amelyben mások mellett egy kitűnő Norman Rockwell-gyűjtemény is látható majd - ismertette a The Hollywood Reporter.

A választásban feltehetően az játszott fontos szerepet, hogy a Los Angeles-i helyszín, az Exposition Park számos tömegközlekedési útvonalon megközelíthető, a San Franciscóban kiszemelt Treasure Island nevű mesterséges sziget azonban csak az oda vezető hídon át vagy komppal érhető el.

A múzeum futurisztikus tervét a kínai építész, Ma Jan-szung készítette el. A létesítmény támogatói szerint az építkezés 1500 munkahelyet teremt, elkészülte után pedig 350 álláslehetőséget kínál.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Elítélték a férfit, aki részt vett Tupac Shakur meggyilkolásában

Dicsekvése okozta vesztét, ugyanis nyilvánosan elismerte, abban az autóban volt, amelyből a gyilkos lövéseket leadták. 

Alzheimer-kór: nem a feledékenységgel kezdődik – sokkal korábban jelentkezhetnek az első tünetek

Az eredmények szerint az első fordulópont már az ötvenes életévek végén jelentkezhet, miközben az érintett még semmilyen feltűnő...

Ruff Bálinthoz került a szuper-titkosszolgálat, amit korábban Rogán felügyelt

A 2022-ben létrehozott Nemzeti Információs Központot például arra használta a Fidesz-kormány, hogy civil szervezetekről és...

A kormány döntött a Wekerle Lakásépítési Programról

Egy hétfőn megjelent határozatban két határidőt is megadtak.

A szivacs iroda jelen van, és aki egyszer kipróbálta, többé nem térne vissza egy hagyományosba

Mit értünk pontosan fenntarthatóság alatt, és mit tud egy igazán korszerű, környezettudatos iroda?

Hajszálnyi erősödéssel kezdi a napot a forint

Kismértékű erősödéssel kezdi a napot a forint. Napközben érkezik néhány makrogazdasági adat, amelyekre érdemes figyelni.

Száguldozó ámokfutót fogtak el Budapesten: meglepő, mit talált a csomagtartóban a hatóság

Egy szokatlanul sietős autózás keltette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek figyelmét...

Ezt hogyan bírtuk ki? Minden idők legmelegebb hónapja ér véget

Drasztikus hőmérsékleti rekordot hozott az idei nyár vége: a végleges adatok beérkezése előtt is szinte biztosra vehető, hogy 2026...

Dönthetnek az I. kerületiek: teljes tiltás, avagy szigorú szabályozás jön az Airbnbre?

A Budavári Önkormányzat szavazást indít a rövid távú lakáskiadás szabályozásáról, amely különösen fontos kérdés a turisták...

Már napközben is órákon át támadnak az oroszok, új, sugárhajtású drónokat bevetve

Zelenszkij szerint az elmúlt négy napban a támadások felét már ezekkel követték el ellenük. Az ukránok rohamtempóban fejlesztik ezek...

Brutális orosz dróntámadás érte Kijevet, 3 ember meghalt

Brutális orosz dróntámadás érte Kijevet.

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája

A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.

Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége

A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

0
0

Bulvár

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról

Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Feljelentették Galambos Lajost, újra rács mögé kerülhet a mulatós sztár?

Galambos Lajost hamis tanúzás miatt jelentette fel egy ügyvéd.

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki arra kényszerítette párját, hogy ássa meg a saját sírját

A férfi máshogy is kínozta élettársát: forró kanalt nyomott a testéhez, cigarettacsikket nyomott el rajta.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés

Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.

Országos leállás jön az egyik nagy hazai banknál: a netbankot is érinti

Több fontos szolgáltatást is érintenek a leállások.

0