Ezt olvasta már?


Gereben Lívia májusban már a kispadra is leült volna

Gereben Lívia, az Atomerőmű KSC Szekszárd válogatott kosárlabdázója úgy készült, májusban - egy évvel azt követően, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála -, a bajnoki hajrában már a kispadra is leült volna.

A 20 éves bedobó tavaly kemoterápiás kezeléseket kapott, majd októberben csontvelő-transzplantáción esett át. Azóta családi környezetben, Kecskeméten gyógyult, ahol az utóbbi időszakban fokozatosan elkezdhette az edzéseket is. Gereben hétfőn az M4 Sportnak elmondta: áprilisban már szeretett volna visszaköltözni Szekszárdra, majd bekapcsolódni a közös edzésmunkába. A koronavírus-járvány azonban közbeszólt, hiszen március közepén befejeződött az idény.

"Végig nagy vágyam és motivációm volt, hogy a szezon végére le tudjak ülni a kispadra, és végre lássak a csajokról egy meccset élőben, ne csak a tévén keresztül" - mondta. Hozzátette, a korábban befejeződött idény miatt most új motivációt kell találnia és új terveket kell szőnie.

Kiemelte, amikor előbb szüneteltették, majd nem sokkal azt követően befejezettnek nyilvánították a szezont, először nagyon pesszimistán és negatívan látta a történteket.

"Ez volt az a dolog, ami motivált az elmúlt fél évben. A transzplantációm óta minden nap azzal keltem fel, hogy áprilisban tudok majd költözni. Ezért tényleg jól kell lennem, be kell tartanom a szabályokat. Ebből a szempontból nagyon elkeserített, hiszen tényleg minden nap elmondtam, annyira vágytam rá" - nyilatkozta.

Hozzáfűzte, azért is sajnálja, hogy lezárult a bajnokság, mert szekszárdi játékostársai egyre jobb formában voltak, és a rájátszásban "nagy tettekre" lehettek volna képesek.

"Aztán kicsit átfordítottam a dolgokat, mert mindenben meg kell találni a pozitívumokat. Miután frissnek lehet mondani a transzplantációmat, ezért inkább úgy voltam, hogy azt az oldalát nézzem ennek. Így most nincs, ami elcsábítson, augusztusig még több időm van felépülni és megerősödni" - mondta.

Gereben hangsúlyozta, betegsége korai időszakában, a kezelések alatt többnyire otthon tartózkodott, és hasonló körülmények között élt, mint amilyenbe a járvány hatására meghozott korlátozó intézkedések miatt kényszerülnek az emberek világszerte.

"Nekem viszont akkor sokkal könnyebb volt ez a helyzet, mert nem éreztem jól magam, nagyon fáradékony voltam, nem voltam aktív, nem volt sok energiám. Éreztem, hogy beteg vagyok, így annyira nem volt nehéz egész nap az ágyban feküdni, mert eszembe sem jutott, hogy mást is tudnék csinálni" - nyilatkozta.

Kiemelte, az elmúlt hónapokban ellenben már nincs meg ez az érzése, és miközben egyre több lett az energiája, már neki is egyre nehezebb otthon maradnia.

A felkészülésével kapcsolatban Gereben Lívia elmondta, többnyire szobakerékpáron edz, valamint a szekszárdiak erőnléti edzője napi lebontásban egyre intenzívebb feladatokat ír elő számára, két alkalommal pedig már a szabadban is futott.

A játékos szekszárdi szerződése május 31-én lejár, Gereben ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: miután a klub már megkereste őt, tárgyalnak a hosszabbításról.

"Jelenleg nem is tudnám máshol elképzelni a folytatást, mint Szekszárdon. Reményeim szerint hosszabb távra, két-három évre szóló szerződést írok majd alá" - mondta.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Elég volt a villanyból? Új korszakot nyithat a Porsche

A New Yorkban leleplezett új tanulmányautó megjelenése ízelítőt ad a márka megújult formanyelvéből – amely már az új formatervezési...

Már zajlik az európai kiszavazóshow: csak néhány kínai márka maradhat talpon

Ahogy arról az Autószektor is beszámolt: párizsi autószalonon idén már nem az volt a kérdés, megérkeztek-e a kínai gyártók Európába,...

205 milliárd forint már a gazdáknál: újabb támogatási utalások következnek

Öt támogatási jogcímen mintegy 205 milliárd forint jutott el a mezőgazdasági termelőkhöz még az október 16-án kezdődő normál...

Elszabadultak az indulatok a Városházán, gúnyos tapssal és szokatlan "ajándékkal" üzentek Karácsony Gergelynek

Hamar véget ért a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli tanácskozása, miután a képviselők leszavazták a Fidesz által javasolt...

Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?

Kollégánk az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt.

Devizaváltás: hogyan lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit?

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre...

Rakétameghajtás és plafonra tapadás: így írja át a fizika alaptörvényeit az új Tesla Roadster

Elon Musk nagy dobása a fizika határait feszegeti, ráadásul így kerül gyártásba is.

Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen

Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj...

Matolcsy György szerint megvan a jegybanki alapítványok vagyona, csak kevesebbet ér

Matolcsy György videóüzenetében azt állította, hogy az MNB-alapítványok vagyona közép-európai ingatlanokban van, értéke ugyanakkor...

Észak-Magyarország legrégebbi gyógyvíz-minősítése több mint 90 éves

Egykor még a helyi újság címlapján is beszámoltak arról, hogy hivatalosan elismerték ennek a két termálvíznek a gyógyhatását. Az...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

0
0

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Magyar Péter Büsszelben: Orbán blődségeket beszél

A miniszterelnök a gyermekvédelmi törvény módosítását bíráló elődjének üzent az uniós csúcs előtt.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0