Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
Gyökeres fordulat történt az elmúlt két évben a nemzetpolitikában, a külhoni magyarság érdekeinek figyelembevétele áthatja az egész kormányzati munkát - mondta Répás Zsuzsanna a kabinet kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjúban.
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat. Reményének adott hangot, hogy az őszi romániai választásokra sikerül a magyar erők összefogását megteremteni, a felvidéki magyarság esetében ugyanakkor a status quo megőrzését nem tartják kielégítőnek.
Répás Zsuzsanna azt mondta, nagyon fontos, hogy az állampolgársági törvényt szinte minden szomszédos állam teljes természetességgel fogadta, problémát csak Szlovákia támasztott. Ennek - mint hozzátette - az előző Fico-kabinet idejére visszanyúló politikai okai vannak, amikor egy szélsőséges soviniszta párt is tagja volt a szlovák koalíciónak ezért megromlott a viszony a két ország között. Azóta több előrelépés történt, és egyértelműek a jelek arra, hogy az új kabinet nem ott akarja folytatni, ahol első hivatali idejében abbahagyta. Folyamatos a párbeszéd - mondta.
Szerinte ugyanakkor egyelőre nincs meg az a rugalmasság az állampolgárság ügyében a szlovák félben, amelyet szeretnének, de reményének adott hangot, hogy erről is megkezdődnek az egyeztetések, és eredményeket lehet elérni. A szlovák kormányfő azon kijelentéséről, hogy a status quo megtartása a cél a kisebbségpolitikában, azt mondta: Magyarországnak ez nem megnyugtató és nem kielégítő. A kisebbségekért felelős kormányfő-helyettesi poszt megszüntetése pedig egyértelműen visszalépés.
Hozzátette: a felvidéki magyarság több olyan problémával, hátránnyal küzd, amelyeknél a status quo megőrzése nem elegendő, előrelépésre van szükség. Szólt arról is: a magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű, azokat a magyar pártokat tekintik stratégiai partnernek, amelyek kifejezetten nemzeti pártként definiálják magukat, és a magyar érdekeket akarják képviselni. Velük speciális a kapcsolat, a kormányzat megítélése szerint egy vegyes párt az adott nemzeti közösség hosszú távú megmaradását nem szolgálja. A Magyar Koalíció Pártjának márciusi választási eredményéről azt mondta: a párt - bár nem sikerült visszajutnia a parlamentbe - nem szerepelt rosszul, megőrizte korábbi eredményét, e szerint van határozott választói igény arra a politikára, amelyet képvisel. Utalva a Selye János Egyetem esetleges főiskolává való átminősítésére, reményének adott hangot: az intézmény meg tudja őrizni jelenlegi státusát. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan egyetem, amely kizárólag a magyar nyelvű oktatásnak szenteli tevékenységét, és mint mondta, bízik abban, hogy a minősítés kizárólag szakmai alapon történik majd.
A közelgő romániai választásokról azt mondta: az önkormányzati választásokon kipróbálhatja minden párt az erejét, de azt sajnálják, hogy a magyarság szempontjából fontos helyeken nem jött létre az összefogás (például Marosvásárhelyen). Szórványban több helyen látható az összefogás, és mint mondta, az őszi parlamenti választásokra az más területeken is kialakulhat. Az a cél, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen a bukaresti törvényhozásban - hangsúlyozta. A csángó oktatási programot mindenképpen meg kell őrizni, az elmúlt 3 hónap megnyugvást hozott az elszámolások körüli anomáliák után, s úgy döntöttek, meghosszabbítják a szerződést a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel augusztus végéig, biztosítva a működtetéshez szükséges további 30 millió forintot.
Kárpátalja vonatkozásában azt mondta: sajnálattal értesültek a döntésről, hogy nem lesz olyan választókörzet, ahol többséget alkotnának a magyarok. A kormány ennek ellenére reméli, hogy a magyarság megfelelő politikai képviselete biztosítva lesz.
Az elmúlt két évet összegezve kiemelte: a nemzetpolitika a kormányváltás előtt gyakorlatilag nem volt látható, "egy eldugott kis főosztály" foglalkozott a területtel. Mára az államigazgatás szervezetén belül nagyon fontos helyet foglal el, és valóban áthatja a kormányzati gondolkodást, figyelembe véve a külhoni magyarság érdekeit. Ezt szolgálja a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amelynek fő célja, hogy összehangolja a kormányzaton belül a nemzetpolitikával kapcsolatos cselekvési területeket. Felidézte, hogy még a kormány megalakulása előtt elfogadták az állampolgársági törvény módosítását, és a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az új alaptörvény is sokkal határozottabban rögzíti a felelősségviselést a külhoni magyarságért. Hat év után ismét összehívták a Magyar Állandó Értekezletet, amelynek már két plenáris ülése volt, folyamatosan üléseznek a szakbizottságok, létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítás, mára több mint 250 ezer kérelem érkezett, és mintegy 157 ezren már letették az állampolgársági esküt is - sorolta.
Szeretnének minden magyart személyesen is megszólítani, éljen bárhol a világon. Ezt szolgálja a Nemzeti Regiszter, amelyre bárki feliratkozhat. Új támogatáspolitikát alakítottak ki, amely összegzése szerint beváltotta az előzetes reményeket. A programok közül szólt még a külhoni magyar területekre szervezendő osztálykirándulásokról és a külhoni magyar óvodák évéről. Kiemelte a nemzetpolitikai stratégia megalkotását - ilyen dokumentum az elmúlt 22 évben nem született. Utalt a legfőbb célokra, hogy a magyar közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és megerősítsék a magyar intézményeket. A közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat, amelybe bevonnák a külhoni civil szervezeteket, és várhatóan lesz egy budapesti központ, amely folyamatos monitoring tevékenységet végez, és továbbképzéseket nyújt. Közölte: idén 13 milliárd forint áll rendelkezésre nemzetpolitikai célokra, de remélik, a gazdasági helyzet javulásával a források is bővülnek majd.
mti
hírek innen, onnan
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
Kiderültek a nevek: megvan az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetője
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH)...
Hatalmas tömeg várta Orbán Viktort – Így zajlik a Fidesz tisztújító kongresszusa – galéria
Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusa. A budapesti rendezvényen Orbán Viktor 10...
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„A csapat visszatért” – Andrei Mangra sokatmondó fotóval jelentkezett be Svédországból
A táncos ezzel a felirattal posztolt egy közös képet a Dance the Night Away társulatáról, megerősítve, hogy velük folytatja a munkát. A...
Budapesti UFO-észlelésről írnak egy CIA-nál tett bejelentésben, Moszkva is felbukkan benne
A 1956-os bejelentés szövegét az ufoaktákkal hozták nyilvánosságra.
Szakadék: miközben Ázsiában mindenki dolgozik, a finneknél és a spanyoloknál komoly bajok vannak
Továbbra is rendkívül alacsony a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban: az OECD-országokban áprilisban már a hatodik egymást követő...
A hosszú barna hajtól a platinaszőkéig: Tóth Gabi legemlékezetesebb frizurái az elmúlt 20 évből
Kevés magyar énekesnő változtatta olyan gyakran a megjelenését, mint Tóth Gabi. A Megasztár egykori felfedezettje nemcsak zenei...
Orbán Viktor: Mire lehullanak a falevelek, a megújult Fidesznek készen kell állnia
A Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök, némi önkritika után a saját kampányából ismert erőszakot, a gyűlöletkeltés vádját a...
Így élvezik a nyarat a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéi
A bocsok továbbra is a tanulási időszakban vannak.
„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának
Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Megszűnt az útlezárás Szekszárd és Bonyhád között
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Szekszárdi? Az alábbi időpontokban tartózkodjon a zajkeltéstől!


